Interjú
Csoporttalálkozó
2009-23. szám / Sári Júlia
A rendszerváltás előtti időszak legendás underground zenekara, a ’80-ban megalakult és ’83-ban feloszlott Kontroll Csoport újra összeáll három koncert erejéig, hogy felidézzék az átkos korszakban szamizdat kazettákon
 rongyosra hallgatott dalokat: október 24-én Debrecenben, 30-án Budapesten a Petőfi Csarnokban, november 7-én pedig New Yorkban, a Magyar Évad hivatalos programjának keretében csapnak újra a húrok közé. A rövid, ámde annál sűrűbb három év emlékeiről és az újraegyesülésről a zenekar egyik alapítójával és gitárosával, Hajnóczy Csabával beszélgettünk.
Milyen apropóból hívták meg a Kontroll Csoportot New Yorkba?
H. Cs.: Egy fesztivál keretében fogunk fellépni, amelyet a húsz évvel ezelőtti kelet-európai politikai események, a rendszerváltások és forradalmak emlékére rendeznek. A teljes, féléves sorozatot, amiben nagyon sok minden szerepel, a Rebel Waltz elnevezésű zenei fesztivál nyitja, november 6-án és 7-én (ez biztos nem véletlen, van, aki még emlékszik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom dátumára). Minden országból egy zenekart hívtak, Magyarországról ránk esett a választás.
Mit gondolsz, miért?
H. Cs.: Azt hiszem, inkább szubjektív indokok alapján választhattak minket a szervezők, talán ez tetszett nekik a legjobban. Azt kétlem, hogy a szövegeket értette volna bárki is, úgyhogy valószínűleg a zenének nagyobb szerepe volt a döntésben. Mindenesetre azt elmondhatjuk, hogy az a szellemiség, ami minket is áthatott, és aminek „hangot adtunk”, a szó szoros értelmében, valóban része volt a rendszerváltáshoz vezető útnak. Nem politikai értelemben, inkább kulturálisan.
És miben állt ez a kulturális lázadás?
H. Cs.: Talán a mindennapi élet szűk perspektívái elleni szólt. Próbálkozás arra, hogy a status quo ellenére, annak ellenében fogalmazzuk meg magunkat. A hétköznapok dolgaiban nem mindig lehet könnyen elhatárolni, hogy hol a sima élet és a „politika” határa. Még egy hajviseletnek is lehet politikai üzenete. A szorosan vett zenei lázadás a punkhoz és az új hullámhoz kapcsolódott. Akkor ezek a fogalmak friss inspirációt, izgalmat jelentettek, utat, amelyen a saját magunk módján járhattunk. Sok minden kapcsolódott ehhez, olyan közhelyszámba menő dolgok, mint a kamionokkal érkező megasztár szuperprodukciókkal szembeni ellenérzések, a lestrapált kliséikkel együtt, a slágergyár-pénzgyárszerű nagy kiadók, amelyekkel szemben azt láttuk, hogy Nyugaton tucatjával születtek kis, független, öntörvényű lemezcégek. Én a Kontroll Csoport ideje alatt egyébként a Liszt Ferenc Zeneakadémia zenetudományi tanszakos hallgatója voltam. Ez egy érdekes helyzet volt, nem volt túl sok átjárás a Kontroll és környéke, illetve a Zeneakadémia konzervativizmusa között. De az avantgárd kortárs zene ilyen volt. Ennek bizonyos hatásai, főként a minimalizmus, a rockzenészi tevékenységemben is megjelentek.
| hirdetés
 |
|
És most mennyire tudsz újra azonosulni a zenekarral? Vagy inkább a nosztalgia az, ami újra összehozott titeket?
H. Cs.: Nem vagyok nosztalgikus alkat. Nem a múltba révedés hozott minket újra össze, hanem a felkérés. De a Kontroll máig él bennem. Tudni kell, hogy az együttes magja egy baráti kör volt. 20-22 évesen, a Kontroll előtti években Bárdos Deák Ágival, Kistamás Lacival és az öcsémmel, Hajnóczy Árpáddal sok időt töltöttünk együtt, színházzal próbálkoztunk, mindenféle közös alkotásba belefogtunk, és végül a zene lett az a terep, ahol ki tudtunk bontakozni. Ezek a szálak tovább éltek és élnek a Kontroll utáni időkben is. Úgyhogy nem leszünk élő múzeumi tárgyak, akik csak az adott esemény kedvéért állnak össze, de persze csak a régi számokat fogjuk játszani, hiszen azóta nem írtunk egyet sem.
Mit tartasz még a legfontosabbnak azok közül a zenekarok közül, amikben játszottál vagy még mindig játszol?
H. Cs.: A Kontroll Csoport mindig nagyon közel fog állni a szívemhez, hiszen ez az ős-zenekarom, hiába tartott csak három évig. De a legfontosabbnak a Kampec Dolorest tartom, amit Kenderesi Gabival alapítottunk a Kontroll Csoport feloszlása után, már több mint húsz évvel ezelőtt. Az évek alatt sokan játszottak velünk, a jelenlegi felállásból kiemelem Grencsó István, aki tíz éve szaxofonozik velünk. Három éve jelent meg az utolsó lemezünk, úgyhogy dolgozunk a következő anyagunkon, hogy mielőbb megjelenhessen az új. És a Budbudas zenekar is igen fontos nekem, ami szerintem egy sokkal jobb sorsra érdemes, nagyon jelentős törekvés a magyar avantgárd zenében, csak hát mivel tizennégyen vagyunk benne, ritkán tudunk fellépni, és kevés helyen tudnak ennyi embert kifizetni. Nemrégiben jelent meg az eFU együttes lemeze, ahol a kiváló népzenei fúvós Szokolay Dongó Balázzsal játszom együtt.
A Kontroll Csoport feloszlása fájdalmas volt?
H. Cs.: A zenekarra nagyon jellemző, hogy a megszűnése után egy évvel a tagok még valamennyien zenéltek, de már öt különböző formációban. Ugyanis nagyon erős és önálló egyéniségek alkották a Kontroll Csoportot, ami egy ideig remekül tudott működni, és éppen ez adta a lényegét a zenénknek, de azért persze sok feszültséget is szült. Ami a feloszlást illeti, nem leszek indiszkrét, de mindenkit megnyugtatok: verekedés nem volt.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
