PM Online | Korábbi cikkeink

„Lehet, hogy tévedek, de olyan ismerős vagy nekem. Találkoztunk mi már, valami vidám zenés helyen. Már nem emlékszem pontosan, hiszen nagyon rég lehetett, és nem ült melletted még az a tündéri kisgyerek. Ó igen, valamit sejtek én, bár biztos nem vagyok, sok-sok évvel ezelőtt te ültél éppen ott…” – énekli Halász Judit legújabb zenés CD-jén,

mely egyfajta ars poeticája is lehetne a tizennyolc megjelent lemez utáni első, egész estés filmkoncertnek. No meg persze a jól ismert Halász Judit-slágereket felsorakoztató CD-nek is, mely a koncertfilm anyagának a dalaiból állt össze, s a filmbemutatóval egyszerre jelent meg a polcokon.
Halász Judit-lemezről nemigen lehet mit írni azon túl, hogy Halász Judit-lemez. Azt hiszem, az a több mint negyven éve tartó rajongás, ami a gyerekek, s az azóta felnőtt gyerekek részéről töretlenül övezi, magyarázat mindenre. Talán annyit érdemes megjegyezni, hogy a mai közel harmincas-negyvenes gyerekek már nem csupán azokat a dalokat hallják viszont, amelyeken annyira jó elnosztalgiázni, hanem az új, a korábbi nótákhoz és megzenésített versekhez képest egy picivel gyengébbre sikeredett nagymama-dalokat is, melyek viszont a mostani csemeték vitathatatlan kedvencei. A Csiribiri, a Micimackó, az Ákom-bákom, a Játsszunk együtt!, no és persze a Hívd a nagymamát, a Ne legyen többé testvérháború, valamint a legutóbbi testvérlemez (szerintem) kakukktojása, a pandadal nagyon másként szól a kicsikhez, a lemez mégis valahogy észrevétlen áll össze kerek egésszé. Talán mert, ahogy Halász Judit is énekli az egyik új, kissé szentimentalizáló nótájában: a dal ugyanaz marad. „Én énekeltem egy dalt, és te énekeltél velem. A lámpák fénye felragyogott csillogó szemeden. Ha a gyermekedre nézel, látod az idő, hogy szalad, hiszen minden változik, de a dal ugyanaz marad.”