Csordás Klára és Krausz Adrienne
Boldog születésnapot, Fryderyk, mondhatnánk, és a szám tényleg szép, kerek, 200, gombócból is sok, nemhogy gyertyából. Kétszáz év már alkalmas arra, hogy elfoglalja valaki a helyét a Parnasszuson,
hogy helyére tegyük magunkban, akarjuk vagy nem, szeretjük vagy kicsit mégis idegenkedünk tőle, hogy csak nagyon magas szintű szórakozásnak halljuk, finom kis keringők sorának, vagy Bach és Mozart közvetlen rokonának. És tényleg, tudjuk is, amit tudunk, Chopin az a zeneszerző, aki szinte kizárólag zongorára komponált, sokat és könnyedén, zsongtak fejében a dallamok, szerencsénk, hogy sokat le is írt közülük. És, természetesen van a két zongoraverseny, de egy kicsit illik hümmögni, hogy azért azok nem igazi versenyművek, inkább csak fantáziátlan hangszerelések a szóló zongora mögött, a hangszer pedig mintha különböző, rövidebb lélegzetű szalondarabok egymásutánját játszaná, hát ilyen ez a Chopin, frakkos férfiú.
És a dalok? Egyáltalán: közismert dolog az, hogy Chopin írt dalokat is? Hiszen a műfaj tökéletesen illik hozzá, ez is rövid, ennek is a dallam a veleje, ez is szalonba illő műfaj, az lenne a csoda, ha nem írt volna. Ennek ellenére alig-alig hallani Chopin-dalokat. Én utoljára épp a Magyar Rádióban hallottam, nem koncerten, hanem a készülékből, Farkas Katalin énekelte A csermely című, egészen varázslatosan szép és szomorú dalt. Remélhetőleg most is valami hasonló mákonyban lesz részünk. |
vissza
vissza a lap tetejére
