PM Online | Korábbi cikkeink

Ha nem-remekművet látunk, az első pillanattól tudjuk, hogy az. Legfeljebb reménykedünk benne, hogy majd kialakul. Ha remekművet látunk, az első pillanattól tudjuk, hogy az. Legfeljebb izgulunk, hogy csak el ne rontsa a rendező.

Az „afroangol” Steve McQueen (csak névrokona a 30 éve elhunyt amerikai sztárnak) filmje az elejétől a végéig nem bicsaklik – a néhány közhelyes kép, gondolat, „mondatfűzés” ellenére sem. Hitele, ereje töretlen, hőfoka magas. Volt már ifjú filmalkotó, aki mesterművel debütált (Truffaut a Négyszáz csapással például), ám McQueen elismert videoművészként, 38 évesen fogott első nagyjátékfilmje, az Éhség rendezésébe. A mű azt vizsgálja, mi vezetett a bebörtönzött, 27 esztendős IRA-harcos, Bobby Sands 1981-es öngyilkos éhségsztrájkjához, komplex, mindenoldalú elemzését adva egy lehetetlen emberi-társadalmi helyzetnek. McQueen ábrázolásmódjában egyenértékű érzelmi erővel bírnak a brutális hatáselemek és az aprólékosan finom megoldások. A rendező nem kíméli meg nézőjét a megalázó, véres tortúrák vagy az éhezéstől legyengült, fekélyes test látványától, ám az igazi sokkot a kérdezés bátorsága jelenti. Szándékosan homály fedi a filmben, hogy Sands és társai mit követtek el. De: lehet-e bármely emberrel oly vadállatian bánni, amint a hatalom (Thatcher Angliája) képviselői, a börtönőrök, a rendőrök az észak-ír rabokkal? A másik oldalról: van-e értelme a(z akár) nemes célokért gyakorolt köz- és önerőszaknak? Ahogy McQueen kérdez, abban együtt a szív és az ész. A német-ír Michael Fassbender Bobbyja az utat tévesztett szabadságvágy és lelkierő óriása: bámulatos alakítás (a színész 14 kilót fogyott a szerep miatt). A 2008-ban cannes-i Arany Kamerát nyert Éhségnek – nem hiszem, hogy nagyot tévednék – ott a helye minden idők legjobb filmjei között. Megráz, felkavar: ezért érdemes moziba menni!

Éhség
(Hunger)
Angol-ír feliratos film