PM Online | Korábbi cikkeink

Alexből Alessio, cukrászdából olasz kisétterem, ezek az evolúció jellemzői a Pasaréten. Az egyébként külső szemmel népszerűnek tűnő cukrászdát hosszabb átalakításra zárták be, majd mind reggelit, ebédet és vacsorát kínáló kisvendéglőt nyitották újra,

vélhetően egyazon tulajdonosok. A belső tér hangulatosra, bár egyértelműen túlzsúfoltra sikerült, úgy tűnik, minél több férőhelyet próbáltak meg kialakítani, de így pont a sok férőhely miatt nem lehet elférni. A tulajdonosnak ható úr is kicsit zavarban van, szokja a szerepét. Váratlanul, kényelmetlenül sokszor jön az asztalhoz, hogy segítsen, hogy felvegye az italrendelést, az ételrendelést, hogy érdeklődjön. Nem könnyíti meg a feloldódást. Puszta igyekezete, jó szándéka ügyetlenséggel párosul, borulnak-zuhognak az evőeszközök, a siettetésből így kölcsönös feszélyezettség lesz.
Az étlap ugyanakkor biztató, sok a házi készítésű tészta és kevés az elcsépelt, unásig ismételt ötlet. A vegyes ízelítő képében három kis tányérkán lazac-tatár, padlizsánkrém és fűszeres vargánya érkezik, salátalevelekkel és pár karika kenyérrel kísérve. Nem jövünk rá, mi módon a legoptimálisabb fogyasztani, de végül is elfogy minden. A padlizsánkrém kicsit tompa, a lazac és a vargánya viszont jó, hozza az előzetesen remélt szintet. A roston sült ördöghal-nyárs meglehetősen kiszáradt, mire az asztalig jutott, de eredetileg akár jó is lehetett. A mellé tálalt, „ördögien csípős” sajt furcsa képződmény, tányéron ilyet még nem láttam. Csípni nem csíp, de jó ízű, tájidegen, ruganyos massza. A sült paprikaszeletek kifejezetten ízletesek. Érdekes összeállítás, de legközelebb mást választanék. Valószínűleg nem pont a házi spenótos gnocchit, bár ez is vállalható fogás. A spenóttal gyúrt tészta puha, laza, a gorgonzola-mártás viszont már túlságosan enyhített, könnyített változat, csak valahol mélyen érvényesül az olasz nemzeti kéksajt jellegzetes, erős íze. Ennél kicsit markánsabb vonásokat is be lehetne vállalni.
A sütemény-felhozatal – talán a cukrászdai múltnak köszönhetően – széles választékkal csábít. Végül egy mandulás–málnás minitortát választunk, egész jó, de nem épületes. A csokoládés soufflé kívül ropogósra sült, belül folyékony, elájulni mégsem kell tőle. A számla kicsit magasabb, mint „a sarki étteremtől” elvárható fájdalomküszöb, így a hely első megközelítésben tényleg csak a természetes, őszinte sutaságával és meghitt hangulatával szerez plusz pontokat. A konyhát még fel kéne fejleszteni, hogy ide vegyük az irányt egy kis autentikus olasz vacsoráért.