Végre egy épkézláb Valló Péter-rendezés. Nem mondom, hogy felér egykori nagy előadásaival, például a Ványa bácsival, a Háztűznézővel,
de nem lesz bukás, nem is tűnik hevenyészetten összecsapottnak vagy fádan unalmasnak. Valló visszatalált a régi kerékvágásba, szép hagyományosan, gondosan elemezve megrendezett egy klasszikus darabot.  A több mint száz évvel ezelőtti komédiához illő, stílszerű viselkedésre igyekezett rávenni a színészeket. Persze közel sem mindenki olyan elegáns, mintha felső körökben nevelkedett volna Angliában, nem tud olyan lezser, léha, mégis tartással telien viselkedni, mint például Oliver Parker filmjében a színészek, de azért nagy baj sincs. Működik, hat a darab, érvényesül élcekkel teli szellemessége, kiragyognak a Nádasdy Ádám által újrafordított szófordulatai. Aki valaha a József Attila Színházban látta a Bunburyt, annak nem lehetnek túl remek emlékei róla, sokkal korábban Gábor Miklós vitte színre, ha nem is jó, de legalább érdekes előadásban, Oscar Wilde-hez egyáltalán nem illő közegben, a Józsefvárosi Színházban.
A Radnóti Színház polgári miliője viszont igencsak illik a darabhoz, és amennyire a kis színpad lehetőségei engedik, Szlávik István fel is épített egy fényűző angol szalont, Szakács Györgyi pedig mutatós toaletteket tervezett. Előkelő viseletükben, rafinált szópárbajok zajlanak le a szereplők között. Dupla, tripla, sokfenekű mondatok hangzanak el, amelyek gyakran füllentést, hazugságot, más szándékot lepleznek, mint a szavak tartalma. Az előírt, illemszabályoktól hemzsegő viselkedési formák mulattató ellentétbe kerülnek a valódi szándékokkal. Tulajdonképpen triviális bohózati masinéria működik azon jóval túlmutató, fanyar, intellektuálisba hajló szellemességgel és az álszenteskedés állandó lelepleződésével.
Csomós Mari uralkodik a színen, számító, pénzéhes, de állandóan moralizáló bárónőként szálfaderékkal képes ülni, jelentőségteljesen tud kiejteni minden szótagot, miközben örökösen érződik, hogy csak a haszonelvűség hajtja. Debreczeny Csaba adja azt a fiatalembert, aki, hogy ne kelljen rutinos családi alkalmakkor, érdektelen vacsorákon megjelennie, kitalál magának egy nem létező, beteg barátot, a címadó Bunburyt, és az ő meglátogatásának ürügyén kimenti magát a kellemetlen helyzetekből. Róla tényleg elhiszem, hogy kellő gyerekszobával rendelkező, könnyed, természetes eleganciájú világfi. Csányi Sándor kicsit darabosabb nála, de több Nagymező utcai szerepe után ezúttal nem okoz csalódást, élvezettel, tehetséggel szolgálja a produkciót. Wéber Kata és Marjai Virág a meghódítandó, első pillantásra szűziesnek látszó, de amúgy ravasz hölgyek. Martin Márta nevelőnőként, Szombathy Gyula tiszteletesként, Kocsó Gábor inasként, Karalyos Gábor komornyikként, színészi szakszerűséggel vesz részt a jó humorú előadásban.
|
vissza
vissza a lap tetejére
