Impresszum | Előfizetés  
  2024. május 8., szerda
Mihály

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Exférj újratöltve (The Bounty Hunter)
2010-06. szám

Micsoda fejlemények fejvadászfronton! Robert De Niro, aki idestova 22 évvel ezelőtt, az Éjszakai rohanás című klasszikusban játszotta ki a vígjátéki fejvadász-kártyát, épp a minap adta hírül, hogy benne lenne egy folytatásban
(a filmnek születtek ugyan folytatásai, de nem De Niróval), az Exférj újratöltve című vígjátékban pedig Gerard Butler fejvadászkodik az akciódús vidámságokat kedvelők örömére. Hogy milyen keservesen munkás dolog összehozni a komikumot az akciózással, arról nyilván Martin Brest, az eredeti Rohanás (és nem mellesleg a legelső Beverly Hills-i zsaru) rendezője is tudna mesélni, hisz az említett művek óta neki sem sikerült megismételnie saját sikereit, de talán Jennifer Aniston és Butler furcsa párosának (meg Andy Tennant rendezőnek) majd most sikerül. A The Bounty Hunter (érthető okokból maradjunk az eredeti címnél) történelminek aligha nevezhető újítása (mármint azoknak, akik sosem látták a Mr. és Mrs. Smitht), hogy a fej­va­dász­nak saját ex-feleségét kell kézre kerítenie. Reméljük, nemcsak a fejvadászos filmekben gyakran előkerülő bilincs alakít majd nagyot, de Butler és Aniston előre megfontolt szándékból elkövetett, kölcsönös incselkedésén sem kell bealudni.


Exférj újratöltve
(The Bounty Hunter)
Amerikai, szinkronizált film
hirdetés

Rendező: Andy Tennant
Főszereplők: Gerard Butler, Jennifer Aniston
110 perc
Forgalmazó: InterCom
Bemutató: április 1.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor