Mit is keresünk, amikor színházba megyünk? Néha azt olvasom, hogy azért kell szép ruhát venni, mert ez ünnep, kiszakadunk a hétköznapokból, éppen úgy, mint mondjuk karácsonykor, megtisztelem a művészeket, mondják, holott nyilván magukat tisztelik meg az ünneplősök, a művészek nem is nagyon látják, milyen nyakkendő virul a tizedik sorban ülőkön.
És a sokat tapasztalt néző mosolyog a bajuszába: kérem, nekem a színház, opera, koncert nem ünnep, hanem munka. Úgy kell élni, hogy a művészet ne is legyen munka, ne legyen különleges alkalom, hogy Csehov és Shakespeare legyen a mindennapi beszélgetőtársunk, Mozart a barátunk, Verdi a vacsorapartnerünk. Csak Wagner ne, mert, megfekszi a gyomrunkat.
Ebből a boldog bennfentességből egy nagyon hétköznapi megfigyelés ébresztett föl. A kétfejű fenevad ment a Katonában, Fekete Ernő feltűnő alakításával, de nemcsak az alakítás tűnt föl, hanem hogy Fekete Ernő mennyire emlékeztet Máté Gáborra. Magasabb, karcsúbb, szőkébb, de mégis ugyanaz a típus. Erről pedig eszembe jutott néhány hasonló eset: Szurdi Miklós szerette, ha Szakácsi Sándorral dolgozhat, és aki látta a Hatásvadászok című filmet, értette is: egy vidéki, jobb sorsra érdemes rendező története egy vidéken dolgozó, jobb sorsra érdemes rendező filmjében, és ezek után nem volt nehéz felfedezni a fizikai hasonlóságot Szurdi és Szakácsi között. Vagy mondok másik példát, amit mindenki ismer bizonyos kor fölött: a Szomszédok című televíziós sorozat legjobban megírt, legérdekesebb, legszínesebb figurája Mágenheim doktor volt. Nyilván ezen sokat segített Kulka János alakítása is, de, mondhatni, Mágenheim kivételezett ember volt, és nem volt nehéz meglátni: miért. A tar fej, a hangsúlyos szemöldök – tényleg olyan volt, mint a rendező, Horváth Ádám, némileg feljavított változatban.
Nincs azzal semmi baj, hogy egy rendező önmagát akarja látni a művében. Nincs azzal se baj, ha nem pont önmagát mutatja, hanem valakit, aki ő is lehetne, csak kicsit mégis jobb, szebb, érdekesebb. Csak épp azt jelenti: nem a való, hanem égi mása. Nemcsak a szerző, de a rendező is a világ megszépítésén dolgozik. Azok is az ünnepet keresik a színházban, akik munkahelyként járnak oda, hátsó bejáraton. Gondolkodom ezen a nyakkendőn. |
vissza
vissza a lap tetejére
