Címlap – Interjú
Egy titokzatos nő
2010-08. szám / Szepesi Krisztina
Finom, törékeny nő. Játszik naiv királykisasszonyt, meggyötört, sokat látott lányt, de van, hogy idegesítően gátlástalan szeretőt formál. Fodor Annamária nem tudja, hányfajta karakter van még, amire képes, de abban biztos, ez mind benne van. Az Új Színház színésznője április végétől két új előadásban is látható.
 2004-ben bábosztályban végeztél a színművészetin. Visszatekintve az elmúlt hat évre, alig játszottál bábelőadásokban. A színészetedhez adott ez a tudás valami pluszt?
F. A.: Azért bábozom egy picit a Holdbéli csónakosban és Győrben az egyik osztálytársam, Tengely Gábor rendezett egy Kádár Kata Revü című darabot, ami szintén bábos előadás. Minket egyébként nagyon kinyitott a négy év az egyetemen. Mindent akartam és adódott is rengeteg lehetőségünk. Lehettünk szemtelenek, nyitottak s mégis úgy éreztem, sokkal jobban vigyáznak a lelkünkre, mint más osztályokban. Mostanában szeretek például az Új Színház stúdiósainak jelmezeket tervezni a vizsgáikhoz. Jó érzés, hogy a bábozás ismerete a kezemben és a lelkemben van, bármikor előjöhet, ha adódik egy különleges lehetőség.
Sokfelé dolgozol. Korábban Pelsőczy Rékával, Jaross Vikivel, most pedig párhuzamosan próbálsz, a színházadban az Ahogy tetsziket és a Madáchban Herendi Gáborral a Diploma előttöt.
F. A.: Vikivel már a főiskolán is dolgoztunk együtt, Rékával Pokorny Lia barátnőm ismertetett össze. Valahogy azonnal megtalálta egymást a „két őrült lány”. Szerintem mindig megtaláljuk az embereinket. Sok fontos emberem van és remélem, én is sokaknak vagyok ugyanígy fontos. Herendivel pedig már dolgoztam filmben. Többfordulós kasztingon választott ki Elaine szerepére.
Ha a színész az anyaszínházában sok jó szerepet, lehetőséget kap, ahogy te is, nem szokott elvágyódni.
F. A.: Imádok az Új Színházban lenni és a kollégáimat is nagyon szeretem; nagyon fontos barátaim vannak itt, akiktől tanulhatok is. A boldogságomhoz viszont abszolút hozzátartozik, hogy „kint” is legyek. Nagyon szeretem ezeket a vegyüléseket, amikor átmegyek egy másik színházba, és más emberekkel dolgozhatok. Először persze félve megyek be egy-egy színészbüfébe, kíváncsi vagyok a kollégáimra, jó ismerkedni, dolgozni mindenfelé. Ebben az évben egyébként most próbálok először az Új Színházban. Vagyis május óta nem próbáltam új darabot, és attól én megbolondulok, amikor már túl sok időm van arra, hogy magamon gondolkodjam. Aztán most jött párhuzamosan két darab. A győri munka pedig ősszel volt, amikor nem volt más dolgom. És ha ráérek, akkor naná, hogy megyek. Szerintem mindenki menne, ha lehetősége lenne, és nagy dolog, hogy engednek is.
Nem jó néha levegőt venni?
F. A.: Abszolút munkamániás vagyok. Lehet, hogy ha családos ember lennék, akkor nem így lenne, de egyelőre élvezem magamat használni, kihasználni minden lehetőséget.
Jirí Menzelről nagy csodálattal beszéltél. Vannak még ilyen mesterek az életedben?
F. A.: Ő öt napot volt itt, hogy felújítsa a Még egyszer hátulról-t, és az a kevés idő is ilyen nagy hatással volt rám. Nagyon sok „nagy ember” van, és nagyon jó körülöttük lenni. Még ha csak figyelem őket, akkor is. Ahogy Gothár Péter ül a monitor előtt és nézi, ahogy átszűrődik a fény a leveleken, és azt mondja, ezért érdemes. Nekem is. Ilyen most Herendi Gábor is, de Vidnyánszky Attilával, Kiss Csabával és Szabó Mátéval is nagyon jó volt dolgozni, aki a Szonyát ajándékozta nekem. Az katartikus élmény, és ha csak egy ilyen is jut egy színésznek, már az nagyon nagy dolog. Soha nem éreztem még olyat, ami ezzel a szereppel kapcsolatban felbuggyant belőlem.
Netán a személyiségeden is változtatott?
F. A.: A próbafolyamat alatt teljesen el kellett csendesednem, nem volt szabad lázadnom, el kellett fogadni azt, hogy ezt a lányt ütik-verik az életben. Ego nélkülinek, lágynak, őszintének, tisztának, picit félkegyelműnek kellett lennem. És mi ugye nem vagyunk ilyen tiszták. Máté azt is mondta, hogy nem lehet sírni, de mégis mindig elkezd jönni a sírás. Nehéz visszatartani. Valami megtisztulásfélét éreztem. | hirdetés
 |
|
Nem veszélyes, ha a saját életedbe is beviszed a szerepeidet?
F. A.: Szerintem nem érdemes eltávolítani őket. Persze próbálunk vigyázni a lelkünkre meg a testünkre, de a Szonyánál megtörtént néha, hogy este 7-kor azt éreztem: úristen, annyira nem kívánom ezt a fájdalmat, azt a nagyon súlyos érzést három órán keresztül. Aztán persze mégis nagyon szeretek belemenni.
Most egyszerre próbálsz egy klasszikus Shakespeare-darabban és egy kortárs amerikai történetben.
F. A.: Nagyon különös érzés, hogy délelőtt mondom ezt a szép, dallamos szöveget Rudolf Péter izgalmas világú Ahogy tetszikjében, délután pedig egy nagyon mai, naiv, szerelmes, lázadó lányt játszom Szente Vajkkal és Nagy-Kálózy Eszterrel.
Megnézted a Diploma előtt című filmet?
F. A.: Már a válogatás idején sokszor megnéztem. Nagyon tetszett, hogy egy 1967-es filmnek ilyen különleges a látványvilága. A könyv persze sokkal több, dúsabb, és az én szerepemet is gyönyörűen megírták.
Azért érdekes, ahogy mindig egy kicsit a szerepeiddé válsz. Megúsztad a skatulyát, és mindig egészen különböző karaktereket osztanak rád.
F. A.: Van, aki így látja, s van, aki nem. Vannak rajtam bélyegek, amiket nem tudok lemosni. Például a hangom. Azt fejlesztem, énekelni járok. Remélem, hogy a rendezők még sokáig úgy gondolják, hogy egy ilyen adottságú színésszel is lehet izgalmas dolgokat létrehozni.
A Mátyássy Áron rendezte minisorozatban, az Átokban szintén új arcod mutatod. Idegesítő, mindenkin átgázoló kiscsaj vagy.
F. A.: Annyira jó volt, hogy Áron rám gondolt. Ráadásul az, hogy Bánsági Ildikóval, akit imádok, együtt dolgozhattam. Ő egy őrületesen tapasztalt nő. Csak néztem a szemét, a nézését. Nagyon megható volt. Nekem pedig játszanom kellett ezt a szemtelen, kíméletlen csajszit, aztán a jelenetek után mindig elnézést kértem tőle. De az, hogy Áron, akivel ugyan ismertük már egymást, ilyet gondolt rólam, nekem, nagyon jó. Azt hiszem, ha van bizalom, akkor az ember bármire képes. Én így működöm. Ha érzem ezt, akkor hangosabb, nyitottabb, bátrabb vagyok. Valójában mindegyik figura bennünk van, és nem tudom, hány van még, amit tudok. Ez még titok.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
