Interjú
Határátkelők
2010-09. szám / Sári Júlia
Május 11-én tartja lemezbemutató koncertjét a Fonó Budai Zeneházban a Csík zenekar, amely nem csupán autentikus népzenei körökben híres, de a könnyűzene berkein belül is szép számmal aratott babérokat. A zenekarvezetővel, Csík Jánossal a határmezsgyékről, a zene lelki elixírjéről és Kodály Zoltánról beszélgettünk.
 A legújabb lemezeteket egy DVD-vel együtt adtátok ki, ami az első koncert-DVD-tek. Miért vártatok ilyen sokáig vele?
Cs. J.: Igazándiból már hagyománnyá vált, hogy minden év utolsó előtti napján, vagyis december 30-án egy nagy koncerttel és mulatsággal búcsúztatja a Csík zenekar az óévet. Korábban mindig a Fonó Budai Zeneházban tartottuk ezt a koncertet, de mivel évről évre egyre több érdeklődő volt, oda már nem nagyon fértünk be, s így tavaly már a Millenárison rendeztük meg. Ez a legutóbbi esemény pedig azért is különleges volt, mert nagyon szép évet koronázott meg. Több díjat is kapott a zenekar, mint a Magyar Örökség Díjat és a Kodály Díjat, a közönség elismeréséről nem is beszélve, hiszen a lemezeink többszörös platinalemezzé minősültek. Vagyis egyfajta örömünnep és ajándék is volt ez az este, s részben ezért lett Szívest Örömest a lemez címe. Nagyon kedves zenészbarátaink léptek föl velünk, mint Dresch Mihály szaxofonos, Kiss Tibor a Quimbyből, Pál István „Szalonna” prímás, illetve velünk muzsikált Presser Gábor, ami szintén egyfajta ajándék volt a számunkra. Az az ötlet, hogy szülessen végre koncert-DVD, leginkább onnan ered, hogy már régóta sokan kérdezgették a közönségből, kapható-e valamilyen formában filmfelvétel a koncertekről. Ez az igazán rendkívüli este pedig tökéletes alkalomnak bizonyult rá, hogy elkészüljön az első DVD, amelyen így a nagy koncert, az utána következő táncos mulatság és az éjféli koncert is látható. A lemez pedig ugyanennek a hangzó anyagát tartalmazza, hogy az ember akár a kocsiban is hallgathassa.
De a lemezbemutató koncert sem lesz mindennapi.
Cs. J.: A koncert most a régi hagyományok szerint a Fonó Budai Zeneházban lesz, a Budapest Folk Fest keretében, és természetesen itt is fellépnek velünk vendégzenészek. Addig éppen megérkezik Presser Gábor Amerikából, így ismét ott tud lenni a koncerten, illetve ígérte Kiss Tibi is, s eljönnek a táncosaink és Pál István. Egyedül Dresch Mihály az, aki talán nem tud ott lenni.
Igen különleges helyet foglaltok el a népzenei együttesek között, nektek ugyanis valahogy jobban sikerült eljutni a szélesebb – táncházakon kívüli – közönséghez. Hogyan váltatok ti gyakorlatilag „sztárzenekarrá”?
Cs. J.: Tulajdonképpen sok minden játszott közre ebben. Amikor elkezdtünk zenélni, az volt a legfőbb célunk, hogy továbbadjuk és megőrizzük a magyar népzene szépségeit és örömeit, vagyis természetesen fölmerült bennünk a kérdés, hogy hogyan tudnánk még több embert megérinteni vele. Elég sajátos utat választottunk. A világzene és a rockzene nagyon gyakran alkalmazza a népzene elemeit, mi pedig megfordítottuk ezt a dolgot. Az első ilyen próbálkozásunk az volt, amikor egy erdélyi mezőségi magyar táncdallamot A kor falára című összeállításunkban eljátszottunk először autentikusan, ahogy azt mi tanultuk, aztán megkértem egy swingzenekart, hogy játssza el velünk ugyanazt kicsit másképp, a saját stílusukban, vagyis jazzesen. Ezzel az volt a célunk, hogy az emberek lássák, akárhogy szólal meg a magyar népzene, ma is gyönyörű, s hogy mindenféle stílus kedvelőinek meglegyen az a lehetőségük, hogy találkozzanak a népzenével. Amikor ez megszületett, nagyon sokan örömmel fogadták. Nemcsak azok, akik számára ez új lehetőséget jelentett, hogy megismerkedjenek a népzenével, de néptáncosok is elvitték magukkal ezt az összeállítást a zalaegerszegi kamaratánc-fesztiválra.
És hasonló „nyitás” volt az is, amikor elkezdtetek együtt dolgozni a Kispál és a Borzzal.
Cs. J.: Ez leginkább Szabó Attila barátomnak és prímástársamnak köszönhető, aki gitárosként régóta dolgozik más, könnyűzenei formációkban is. Ő egy egészen különleges véletlen folytán került be a Kispál és a Borz zenekarba, amikor Eger utcáin megszólította Lovasi András, hogy nem ismer-e véletlenül a környéken egy hegedűst, mert neki sürgősen szüksége lenne egyre. Ő meg rávágta, hogy dehogyisnem, ő éppenséggel az, és attól fogva sokszor dolgoztak együtt. Így eljutott Lovasihoz A kor falára című lemezünk, amelyen ez a swingfeldolgozás szerepelt, s az egyik dalt, az Én vagyok az, aki nem jót úgy megszerette, hogy még a Kispál és a Borz repertoárjába is bekerült. Azóta egyébként nyolc-tíz együttes feldolgozta ezt a nótát. Mindenesetre csakhamar fölvetődött a kérdés, hogy mi lenne, ha mi is feldolgoznánk Kispál-nótákat, s így adódott, hogy egyre több emberhez eljutott a zenekar neve. Persze mindig figyeltünk rá, hogy ne váljon belőlünk valamiféle népi Irigy Hónaljmirigy, hiszen nagyon sokan csinálnak abból üzletet, hogy mások cipőjében járnak. De azt hiszem, azok a zenék, amik ebből a kölcsönös együttdolgozásból születtek, nem keltik ezt a benyomást.
| hirdetés
 |
|
Te otthon hallgatsz könnyűzenét?
Cs. J.: Rádiót gyakran hallgatok, mindhárom állami csatornát, így a Petőfit is. Egyébként otthon gyakran teszek fel nem népzenei lemezeket, nagyon szeretem Ella Fitzgeraldot, Ray Charlest meg persze a klasszikus zenét, Mozart és Vivaldi muzsikáját.
Tanárképzőt végeztél ének-zene és népzene szakon. Dolgozol is tanárként?
Cs. J.: Igen, Kalocsán egy művészeti iskolában tanítok négy-öt éve hangszeres népzenét. De már nagyon régóta dolgozom rajta, hogy Kecskeméten, ahol lakom, vagyis Kodály-városban, ahogy a helyiek mondják, szintén legyen hasonló oktatás. Nekem nagyon sok magántanítványom van a városban, és azt gondolom, sok tehetséges ember él Kecskeméten, tehát igazán szükség lenne rá, hogy kicsi kortól tanítsák a magyar népzenét, és így élővé váljon a lelket építő ereje. Kodály Zoltán maga is nagyon fontosnak tartotta, hogy a gyerekek lelkéhez a magyar dalokon és az éneklésen keresztül közelebb jusson a zene és annak gyógyító ereje.
Mennyire fárasztó ez a gyakorlatilag kétlaki élet a kecskeméti nyugalom a fesztiválok forgataga között?
Cs. J.: Őszintén szólva, fárasztó. Főleg azért, mert volt nekem két éve egy komoly autóbalesetem, amelyet szerencsésen átvészeltem, de nem minden következmény nélkül. Vagyis a sok utazás és a megterhelő koncertek a súlyos sérülések utóhatásaival együtt igen kimerítők. Mindez még egy teljesen egészséges embernek sem lenne kellemes. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha sok örömet tudunk adni – és kapni is –, akkor ez kárpótol, és igyekszem addig csinálni, amíg csak lehetséges.
Arra emlékszel, hogy mi volt az első népdal, amit megtanultál még gyerekkorodban?
Cs. J.: Hát ez nehéz kérdés. Valószínű, hogy egy dunántúli ugrós dal lehetett, a Hol jártál az éjjel cinegemadár.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
