Interjú
Függőben
2010-10. szám / SJ
Menyhárt Jenő az utóbbi években sűrűn látogat vissza Budapestre, s hol könyvet jelentet meg, hol az Európa Kiadóval koncertezik. A zenekar legközelebb háromnapos koncertmaratont tart a Gödör Klubban (május 28–30.), amelyhez civil mozgalmi előadások, beszélgetések is kapcsolódnak.
Nem ez az első koncertetek a 2004-es „visszatérésetek” óta.
M. J.: Nem nevezném visszatérésnek a hat évvel ezelőtti koncertet, hiszen az együttes nem oszlott fel, amikor én 1994-ben elmentem Amerikába, csak felfüggesztette a tevékenységét. És voltak koncertjeink 2004 előtt is, csak nagyon elvétve, ritkán. Akkor az egy nagyobb volumenű dolog volt az A38-on, amikor az Európai Unióhoz való csatlakozás alkalmából játszottunk, és olyan jól sikerült, hogy aztán egy turné is lett belőle. Meg aztán azóta kicsit sűrűbben játszunk, ezért gondolják sokan, hogy az a visszatérésünk volt.
Mi a benyomásotok, a zenekar felfüggesztése óta eltelt időben mennyire jutott el a „legendátok” azokhoz a fiatalokhoz, akik csak utólag ismerkedhetett meg veletek? Mennyire képviselteti magát ez a generáció a közönségben?
M. J.: Hát, csak abból tudok kiindulni, amit a színpadról láttam. Az biztos, hogy sok fiatal volt a koncerteken, látszik, hogy ők is ismernek minket. Olyanról például tudok, hogy egy srác, aki eljött Európa Kiadó-koncertre a barátnőjével, a közönségben teljesen véletlenül összefutott az apjával és az anyjával.
És mit tud adni az Európa Kiadó zenéje azok számára, akik nem az eredeti kontextusukban hallgatták őket először?
M. J.: Azt hiszem, hogy a zenekar inkább egyfajta érzékenység mentén jut el a hallgatósághoz, ez nem generációs kérdés. Nem is szoktam korosztályok szerint gondolkodni az emberekről, éppen ezért azt sem tudom, hogy mennyiben hat másként a zenénk a fiatalabbakra. Az emberek nagyon sokféleképpen viszonyulnak ugyanahhoz a dologhoz, azt hiszem, mindenki másképp hallgatja a dalainkat.
Amióta sűrűbben koncerteztek, nem érzitek azt az igényt – akár a közönség, akár saját magatok részéről –, hogy valami újat hozzatok?
M. J.: A 2004-es koncerten és az azt követő turnén még nem igazán éreztük ezt, mert az ugye arról szólt, hogy újra játszik az Európa Kiadó, és az emberek inkább arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan fog szólni ugyanaz most. Azóta viszont többen is kérdezgetnek, hogy lesznek-e új számok. De a felfüggesztés még tart, ez nem egy aktívan működő zenekar, és így egyelőre nem is fognak új dolgok születni. Új dolgok mindig akkor születnek, ha maguktól létrejönnek, ez nem elhatározás kérdése. A számírás nálam egyfajta élethelyzethez köthető, egy állapothoz, amikor az antennáim erre vannak kihegyezve. Egy zenekar esetében pedig ez közös folyamat, amihez folyamatos együttlétre van szükség, ennek hiányában pedig nyilván nem adódik, hogy új számokat írjunk. Az Európa Kiadó tehát egy olyan zenekar, amelyik válogat a repertoárjából, és a már meglévő dalokat tölti meg újra tartalommal.
Mikor írtál utoljára számot? | hirdetés
 |
|
M. J.: Angolul 2001-ben, ugyanis New Yorkban volt egy zenekarom, a Mr Con & the Bioneers Brave New World Orchestra, amelyikkel megjelent egy lemezünk, és annak valamennyi számát én írtam. Magyarul azonban 1994-ben, mielőtt kimentem Amerikába. Az utolsó, ha jól emlékszem, az Időnél gyorsabban című szám volt.
Két éve jelent meg Az agitátor című könyved, ami a Greenpeace-nél eltöltött idő tapasztalatairól szól. A könyvírás egyszeri projekt volt, vagy elképzelhető, hogy lesz folytatás?
M. J.: Nem tudom, hogy ez egyszeri volt-e, mint ahogy egyáltalán ebbe is egy véletlen folytán csöppentem bele. A Litera irodalmi portál kért meg rá, hogy írjak egy blogot, és abból született a könyv. Úgy gondolom, hogy az efféle alkotói tevékenységet nem lehet előre tervezni, az ember abba kezd bele, ami magával rántja. Én eddig csak olyan dolgokban merültem el, amiknek egyszerűen nem tudtam ellenállni.
Ilyen volt a környezetvédelem is?
M. J.: Hát az kicsit más, hiszen az nem alkotói munka. A környezetvédelemmel úgy kezdtem el foglalkozni, hogy mindig is érdekeltek bizonyos tudományterületek, így a biológia is, sokat olvastam a témában, előadásokra jártam, idővel pedig elkerülhetetlenül szembesültem azokkal a problémákkal – a környezet állapotát illetően is –, amiket ez a tárgykör fölvet. Aztán úgy alakult az élet, hogy éppen munkát kellett kerestem, és egy környezetvédő szervezetnél kötöttem ki.
Munka vagy inkább hivatás volt ez számodra?
M. J.: A kettő keveréke. Az olyan nonprofit szervezetekhez, mint a Greenpeace, nem érdemes elmenni, ha az ember nagyon ambiciózus anyagi vonatkozásban, mert munkának nem jó. Rengeteget kell dolgozni, hatalmas fizetés pedig nyilván nem jár érte. Viszont ha valaki megelégszik egy egyszerű élettel, és olyasvalamit akar csinálni, amiről úgy érzi, hogy értelme és haszna van, akkor érdemes csinálni. Én is így voltam ezzel, úgy éreztem, hogy jó reggel fölkelni, és bemenni dolgozni, mert van célja a munkámnak.
Van valami, ami igazán hiányzik Budapestből, amikor távol vagy?
M. J.: Nyilván vannak helyek és emberek, meg az biztos, hogy a paradicsom Amerikában annyira rossz, hogy ott nem is eszem soha. A magyar paradicsom, az, amit a piacon kap az ember, az még igazi, abba jó beleharapni. De persze ettől még nem érzi magát az ember a paradicsomban.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
