Csontó Lajos művészetében az emberi viszonyok, az egyén és a közösség kapcsolata évek óta alapkérdésként szerepel.
A Közös nevező képei e viszonyok vizsgálatakor kitágítják a tér-idő határokat, és a különböző kultúrkörökből vett, emblematikus jelképek bevonásával transzcendens erőtereket nyitnak.
 A dokumentarista fotók első ránézésre tipikus nagyvárosi életképeket mutatnak: aluljáróban térdeplő koldust, nyüzsgő utcarészletet, trécselő nőket, három verekedő kamaszt. Aztán lassan észreveszünk néhány rejtőzködő, meghökkentő elemet a korábban spontánnak hitt felvételeken: egy-egy háttérben meghúzódó alakot, a kép jelentését felülíró szöveget vagy épp egy archaikus motívumot. Az előrebukó, kolduló öregasszony mögött halványan rajzolódnak ki az ókori hatást keltő sírkőlapok, előtte kereszt. Egy másik kép főszereplője elhagyatott, utcakövön ücsörgő, aligruhás lány. A felülnézetből rögzített arc dermedt mosolya misztikusan tükröződik vissza az aszfalton megjelenő, festett képen. A csodálkozó-riadt görög istenkép egy kocsi kereke alól tűnik elő.
A kultikus jelképek felvillantása egymás mellé állítja a (szakrális) múltat és a lecsupaszított, profán jelent. A művész szándéka nyilvánvaló: az ősi jelek mai szituációkba helyezésével a változás kérdéseit járja körül. Vajon miként módosultak a tradicionális jelentések; van-e még valódi tartalmuk e szimbólumoknak a rájuk rakódott rétegek és közhelyek alatt? Azaz, van-e még akkora erejük és hatásuk, hogy közös nevezőt vonjanak korok, kultúrák és emberek közé?
|
vissza
vissza a lap tetejére
