Bárhol megnyílhat a föld, akárhol támadhat egy verem, ahol éppen halott van, nem kell sehová szállítani, egyszerűen csak belökhető a lyukba,
 aztán spongyát rá. Mintha a világ, a Khell Zsolt díszlete által megteremtett közeg, alkalmazkodott volna ahhoz, hogy sok hulla terem, így mindenütt lehetőséget biztosít az eltüntetésükre. A Macbeth előadása, Zsámbéki Gábor rendezésében, részint ezt a mechanizmust ábrázolja, amiben mindenki csak egy láb alól könnyen eltehető és aztán viszonylag hamar feledhető tétel, aki nélkül a nagy egész rendületlenül tovább működik. Ez különben azt is jelenti, hogy a színészek is tételek a színpadi gépezetben, nehéz olyan embert teremteniük, akiért összeszorul a szívünk. Macbethé és Lady Macbethé az igazi lehetőség, Hajduk Károly és Fullajtár Andrea él is vele. Hajduk nem egy automatikusan gyilkoló gépet játszik, hanem szenzitív lényt, akiben a kegyetlenség, a hatalomvágy érzékenységgel is párosul, ezért bármennyire is hitegeti magát, hogy sérthetetlen, igencsak sebezhető, és emiatt hajlik az őrületre is. Mellette jóformán a Lady a férfi, gyenge pillanatában vállára is veszi Macbethet, és irányítani igyekszik a cselekedeteit. Fullajtár és Hajduk eljátsszák a magabiztosságtól a teljes felbomlásig vezető valamennyi stációt, a végső, szörnyűséges megsemmisülésig. Jordán Adél, Mészáros Piroska, Pálmai Anna boszorkányai nem annyira a végzet képviselői, mint inkább mai, habókos lányok, akik különleges, bizsergetően vérfagyasztó szórakozásra vágynak. Így azonban inkább mókásak, mint fajsúlyosak, félelmetesek. Az igazi ellenpont a sok véres cselekedet közepette a Várkapus színre lépése, Haumann Péter ízes, drasztikus humort hoz az előadásba, vaskosan komédiázik, kiélvezi azt a néhány percet, amit nézők előtt tölthet. És közben megformál egy olyan fickót, aki alacsony társadalmi státusa miatt is kívül van a hatalmi harcon, tébolyon, így miközben a rettentő őrület zajlik körülötte, megőrizheti derűs józanságát. Nem tudom, szerencsés-e, hogy a Mészáros Béla által invenciózusan alakított, lekaszabolt Banquo valóban megjelenik Macbeth előtt, tán erősebb lenne, ha Hajduk eljátszhatná, hogy ez Macbeth megbomlott agyának víziója. Roppant erős viszont Olsavszky Éva és Kun Vilmos jelenléte udvarhölgyként és egy öregként, olyan tanácstalan iszonyat ül ki az arcukra, és az is, hogy ők már ismerik ennek a mechanizmusnak a működését, hogy szinte magukba sűrítik az egész drámát. Zsámbéki Gábor rendezése, a többi színész játéka pontos, célratörő, részleteiben lenyűgöz, de egészében nem kavar fel. |
vissza
vissza a lap tetejére
