PM Online | Korábbi cikkeink

Lehetett volna filmsláger- vagy musicalíró, jazz-szaxofonos, de Dés László ezek közül mindet akarta, és ennél még sokkal többet, hiszen még mindig vannak tervei, ötletei s rengeteg munkája. Augusztus végén, szeptember elején életműve keresztmetszetét mutatják be öt estén a Zsidó Nyári Fesztiválon.
A fesztivál életműsorozatának ön az első főszereplője. Tavaly megjelent egy összkiadás

munkásságáról, 1981-tól napjainkig. Nem ijesztő, hogy az életművéről beszélnek még életében?
D. L.: Akkor lehetne ennek rossz akusztikája, ha otthon ülnék, lógatnám a lábam, és nem lennének terveim. Rossini 38 éves korában befejezte a pályafutását, elege lett, és utána már csak rengeteget főzött és evett, élvezte az életet. Ez jó terv, de esetemben erről szó sincs. Most is azért késtem, mert annyira betölti minden gondolatomat a munka, hogy szórakozott leszek, elfelejtek dolgokat. Szóval ebből az életmű dologból nem kell akkora ügyet csinálni, mert tele vagyok munkával. A fesztiválon egyébként csak egy kis szeletét tudjuk megmutatni az életművemnek, az összkiadás is csak a jéghegy csúcsa, arról nem is beszélve, hogy a ’81 előtti munkák nincsenek dokumentálva.

A fesztiválon több olyan fellépő adja elő a dalait, akikkel azelőtt nem dolgozott.
D. L.: Udvaros Dorottya az egyetlen, aki az eredeti, ’84-ben megjelent lemezét mutatja be, amit én írtam neki. A többi koncert viszont, mondhatni, premier. A dalok nem maiak, de az előadók annál inkább. A Dohány utcai zsinagógába valami izgalmas megszólalást kerestem, épp ezért két olyan énekesnőt választottam, akiknek teljesen más a hang- és előadói karakterük. Oláh Ibolya és Szalóki Ági nagyon izgalmas párosítás, mindkettőjükkel örömmel dolgozom először. A másik esten pedig Szőke Nikoletta, Póka Angéla és Harcsa Vera lép fel, akikkel szintén izgalom lesz a közös játék. És lesz egy olyan előadás is, ahol kortárs írókkal lépek fel. Esterházy, Spiró, Závada és Parti Nagy izgalmas névsor. Ráadásul nem egyedül leszek zenész, mert a fiammal, az ütőhangszeres Dés Andrással és a bőgős Barcza Horváth Józseffel együtt játszunk a szövegrészletekre.

Milyen munkába feledkezett bele most?
D. L.: Ez egy őrületes kihívás. A Magyar Állami Operaház felkérésre írok egy egész estés, két felvonásos balettzenét A vágy villamosára, ami a koreográfus, Venekei Marianna ötlete volt. Terveim szerint kortárs és jazz-zene kerül majd benne valamiféle szimbiózisba

Ez megint egy olyan dolog, amit eddig nem csinált. Klasszikus tanulmányokkal kezdett, jött a jazz, a filmzenék, a musicalek, a különféle stílusok, mostanában pedig már énekel is. Szinte az összes zenei stílust érintette már zeneszerzőként.
D. L.: Talán épp attól nem izgat engem az életmű kifejezés, mert mindig van valami, ami ébren tart, és addig nem foglalkozom azzal, hogy mi minden van mögöttem. Annál inkább azzal, hogy mi van előttem. Egész életemet végigkísérte a többműfajúság, vagyis az, hogy mindig valamit először kellett megcsinálnom, és felmérnem a súlyát, képes vagyok-e rá. Nem mondom, hogy mindig sikerült, de azokból a munkákból is rengeteget tanultam. Megvan a hátulütője is ennek, hiszen nagyon nehéz engem beazonosítani, sokan nyilván csak egy oldalamat ismerik, mégsem tudnám másképp elképzelni az életemet.

Egy jazz-zenészt milyen megfontolásból kérnek fel filmzeneírásra, aztán egy filmzeneírót musicalírásra?
D. L.: Mindig valamelyik munkám hozta a következőt. Első filmzenémre mint jazz-zenészt kértek fel. Első jazz-zenekarommal, a Dimenzióval a wroclawi jazzfesztiválon játszottunk, ahol ott volt a rendező, aki felkért a Nyom nélkül című film zenéjének megírására. Aztán jött Makk Károly Egymásra nézve című filmje, amire az első jazzlemezem darabjai alapján kaptam a felkérést. Az első zenés darabom Kaposvárott volt. Lukáts Andor rendezte a Nők városát és úgy hívott fel, hogy tetszettek neki az Udvaros-lemez dalai. És így jöttek és jöttek az újabb és újabb műfajok, feladatok.