Közérzet
Elmúlt száz év
2010-15. szám / Fáy Miklós
Nyolc napon belül érvényes a születésnapi gratuláció, így aztán nyugodt a lelkiismeretem, Vas Istvánnak a nagyon távolba két hónap késéssel küldjük a boldog szülinapot,
mert éppen ez lenne a lényeg. A nem kampányszerű szeretet a századik születési évfordulóra, hanem az a csöndes tudat, hogy velünk van.
De nincs velünk. Nem értem, miért nincs, mert itt volna a helye, azt hinné az ember, hogy pont most van itt az ő ideje. Olvassuk a fordításait, és némi kajánsággal tapasztalhatjuk, hogy a III. Richárd ebben a Shakespeare-újrafordító lázban sem került terítékre, Vas Istvánt nem kell modernizálni, a „rosszkedvünk tele” fordulatról nem kell lemondani valami ügyetlenebb, de frissebb változat miatt, és Galuppiról, a velencei zeneszerzőről még mindig csak azt tudjuk, hogy írt valami toccátát is, mert Vas István fordította a Browning-költeményt. Vas István saját verseit azonban nem olvassuk. Kézenfekvő magyarázat volna, hogy nyilván technikás költő, akinek kevés igazán érdekes saját élménye van, de nem így van. Vas István élményekben és gondolatokban kifejezetten gazdag, viszont soha nem találtam még olyasmire, amit csakis ő tudott volna így kimondani, megfogalmazni, összesűríteni. | hirdetés
 |
|
Nem így van, de mégsem vagyunk nagyon messze az igazságtól. Mintha az volna az ő lényege, hogy olyan üdítően és határozottan nem zseni. Egy okos ember, aki az okos gondolatait éppenséggel versben is meg tudta fogalmazni. Ezerszer érettebb és hitelesebb az ő Bartók-verse, mint a sokat idézett Illyés-sorok, mégsem Vas versét írják mottóként a Bartók-ünnepek meghívójára. Születésnapján meghallgattam az interneten, hogyan olvassa föl a Cambridge-i elégiát. Arról beszél benne, hogy amikor itt üldözték, angol költőket fordított, és most, amikor ott van a Cam folyó partján, mégis folyton Sárospatakra gondol. Százhúsz évvel korábban ezt úgy mondták: itt élned, halnod kell. De Vas István azt is tudta, hogy nincs ebben semmi hősiesség, semmi lobogás, egyszerűen így van.
Világos beszéd. Ez teszi Vas Istvánt olyan közelivé és átélhetővé. Hogy ennyire nem zseniális. Viszont ennyire intelligens. A zseniknek megvan a maguk baja, harcolnak az elemekkel, virrasztanak az éjszakában, bevetik magukat a vulkán torkába. Nincs feltétlenül közünk hozzájuk. Vas Istvánhoz viszont mindig közünk van. Csak még nem mindig tudjuk.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
