Interjú
Csodálatos mobilvilág
2010-14. szám / Szepesi Krisztina
Márta István tizenegy éve igazgatja az Új Színházat. Eredeti szakmája sok év után most kerül újra előtérbe, hiszen a színházigazgató kamaraopera-írásba fogott, a mű témája pedig életünk megkerülhetetlen része: a mobiltelefon. Október 9-én mutatják be az Opera művészeinek közreműködésével a Csodálatos mobilvilág című „operatóriumot” az Új Színházban.
 Miért éppen operát komponál és hogyan jött a téma ötlete?
M. I.: Elsősorban belső igényből fakadt, hiszen már nagyon régen nem komponáltam a szó hagyományos értelmében vett „kortárs” zenét, amely nem színházi vagy filmzene. Aki pedig kicsit is ismeri a pályafutásomat, az tudja, nagyon furcsa kapcsolatban vagyok a mobiltelefonnal, hiszen már mobiltelefon-filmfesztivált is rendeztem. Ez a furcsa eszköz, ami ma már egyáltalán nem csak kommunikációra szolgál, régóta ösztönzött arra, hogy feldolgozzam az emberrel való kapcsolatát.
Nagy feladat ez ahhoz, hogy egyedül vágjon neki.
M. I.: Kerestem a társakat, akikkel meg tudom osztani a gondolataimat, és végül Szálinger Balázs íróra és Szikora János rendezőre találtam rá. Partnerként pedig a Budapesti Őszi Fesztivál, a Magyar Állami Operaház és az Új Színház vett részt a munkában. Úgy éreztem, tizenegy éves színházigazgatással a hátam mögött megérdemlem, hogy egy kis időt szakítsak arra, hogy a hangok világának éljek, hiszen a választott hivatásom és pályám a zeneszerzés. Ezt az kamaraoperát csak testre szabottan, konkrét énekesekre akartam megcsinálni és egy furcsa „castingolás” után hamar rá is találtam Frankó Tündére, Fülöp Zsuzsára, Tóth Janóra, Derecskei Zsoltra és Ambrus Ákosra, akik nemcsak fantasztikus énekesek, de kiváló színészegyéniségek is. Az Új Színházból pedig Bánsági Ildikó és Nemes Wanda szerepel majd az előadásban. Rajtuk kívül Szennai Kálmán karmester és egy nyolctagú zenekar fog közreműködni az Operából. A képi világhoz Tresz Zsuzsát sikerült megnyernünk, akivel már dolgoztam együtt a Pécsi Nemzeti Színházban, amikor a Hegedűs a háztetőn-t rendeztem. Vagyis a csapatot úgy alakítottam ki, hogy ne csak egy egyszerű zeneszerző-előadó viszony álljon fönn, de legyen egymáshoz közünk is. Szeretném, ha mindenki alkotó módon működne közre a munkában.
Az opera témája miből jött?
M. I.: Villanások címmel jelent meg egy kötet Barabási Albert-László erdélyi származású, Amerikában élő tudós tollából, aki többek közt vizsgálja a mobiltelefon-használók szokásai, bizonyos statisztikai adatai alapján az ember viszonyrendszerét. Köztudott, hogy minden telefonhívásunkat archiválják a társaságok, vagyis ott vagyunk benn egy adatbázisban, amihez mi nem juthatunk hozzá. A könyv pedig azt boncolgatja, hogy az ezek alapján készített statisztikák kicsit a jövőt is megmutatják. Szerintem ez már nem science fiction. | hirdetés
 |
|
Mégis ellentmondásos az, hogy egy nagyon modern eszköz egy nagyon klasszikus zenei irányzattal találkozik.
M. I.: Ezt inkább kortárs, experimentális zenének nevezném, amibe nagyon sok minden belefér. Lehet eklektikus, amiben sokféle zenei formát, eszközt és stílust használhatok egyszerre. Ezeket az elemeket újra összeszedve megpróbálok egy új minőséget létrehozni. És mindezekhez jönnek a mobiltelefon adta vizuális elemek. A színpadon egy hatalmas oltár lesz, amely másik oldalról egy nagy mobiltelefon-társaság óriási vezérlőpultja. Ezzel szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy hová jutunk ebben a technicizált, globalizált világunkban. Ehhez – a hagyományosok mellett – szokatlan hangszerek is társulnak majd. Használni fogunk például egy furcsa századfordulós hangszert, a theremint. És azzal is kísérletezünk, hogyan tudunk majd a nézőknek utasításokat adni mobiltelefonon keresztül.
Van ebben némi önkritika? Hiszen köztudottan Ön is függője a mobiloknak és más hasonló eszközöknek.
M. I.: Az vagyok, de kívülről is tudom ezt nézni.
Ha egy napra elvennének Öntől minden technikai eszközt, nem okozna gondot?
M. I.: Nem esnék kétségbe. Ismerem ezt a függést, de azt is tudom, hogy az életem nem ezen múlik. Való igaz, hogy mobiltelefon már nemcsak egy egyszerű kommunikációs eszköz, hanem fontos érzékszervünkké vált. (Tisztelet a kivételnek!) Lélekbefolyásoló, tudatformáló ereje is – sajnos – egyre nagyobb lesz. Érzem és látom a veszélyét a dolognak, és tudomásul veszem a játékszabályokat, de fenntartom a jogomat , hogy addig használjam, ameddig élvezetet nyújt az embereknek és nekem, ameddig a praktikus használaton túl nem lendít el egy álságos és válságos új, technoszakrális világ felé. Ha egy barátság az sms-ezésen és mms-ezésen múlik, az nem is igazi barátság. Ha valakinek fontos vagyok, megtalál mobiltelefon nélkül is. Miatta nem vagyok hajlandó lemondani a kommunikáció egyéb formáiról. Nem lehet, hogy például a hagyományos a testbeszédet helyettesítheti egy mobiltelefonná változott arc vagy szem. Az opera végén egyébként erre a kérdésre is születik egyfajta válasz.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
