Interjú
Mesés férfi
2010-16. szám / Bóta Gábor
Cserhalmi György hosszú idő után játszik újra a Radnóti Színházban, Iszaak Babel Alkony című darabjában lesz premierje. És forgat is, a lánya A gyalázat fénye munkacímű filmjében. Sok ócska dolog történik, ami megviseli, de mindig jön valami jó, mindig jön katarzis is.
Többször beszélgettünk arról, hogy nem túl jó szájízzel mentél el a Radnóti Színházból. Most nyilván örömmel mész vissza.
Cs. Gy.: Óvatosan mentem, de örömmel vártak, és ez engem is örömmel töltött el.
Fölhívott Bálint András, és mondta, hogy ennyi év után...?
Cs. Gy.: Még az elmúlt szezonban fölhívott, mondta, hogy lenne ez a darab, gondolkodtak a szereposztáson, és nálam kötöttek ki. Kérdezte, mi lenne, ha én most megint mennék.
Rögtön igent mondtál, vagy vacilláltál?
Cs. Gy.: Mit riszáljam magam? Úgyis odamentem volna.
Szóval azért már hiányzott…
Cs. Gy.: Hát valami igen. Hogyan mondjam neked, hogy ne legyen félreérthető? Valamilyen szinten muszáj Pesten is jelen lenni.
Azt gondolhatnám, hogy már temérdek szereped volt színpadon és filmen egyaránt, elvileg megengedhetnéd magadnak, hogy élsz egy szép kis faluban, ha kedved van, Debrecenben játszol, meg rendezel is akár, forgatsz is, és amúgy jól elvagy. Ezt próbáltad csinálni. Ez nem vált be?
Cs. Gy.: De, abszolút bevált. Ez úgy is volt, ahogy mondtad.
Ámde?
Cs. Gy.: Ámde van egy olyan gyakorlati része a dolognak, hogy nem mehet a családtagjai idegeire az ember. Akármilyen jó kis lakása van, néha kikívánkozik belőle. Időnként kell egy kis bizonytalanság.
A debreceni munka nem adta meg ezt a bizonytalanságélményt?
Cs. Gy.: Debrecenben most is vagyok. Most éppen Jaroszlavban jártunk, a Mesés férfiak szárnyakkal című darabnak ott tartottuk az elő-bemutatóját. Ciolkovszkijt játszom benne. Egy szót se értek abból, hogy mit mondok, mert tudományos szakszöveg.
De akkor hogy játszod el a figurát?
Cs. Gy.: Jaj, hát én egy öreg, szőrös tökű ember vagyok már, olyanra játszom a figurát, amilyenre kell.
És milyenre kell?
Cs. Gy.: Olyanra, amilyen én vagyok.
Azaz?
Cs. Gy.: Kicsit öreg, kicsit sánta. De ez némiképp kényszerválasz a részemről. Bár a kérdésed jogos, már harminc évvel ezelőtt sem tudtam ilyen kérdésre a választ. Eljátszom, amit rám osztanak, aztán vagy tetszik, vagy nem tetszik, ennyi az egész.
Azért furcsa, amit mondasz, mert rendezni is kezdtél, vagyis neked kell másoknak megmondanod, hogy mit csináljanak.
Cs. Gy.: A rendezés egészen más szakma, amit még nem ismerek elég jól, és talán nem is fogok jól megismerni. De hát mondjuk a színészettel is így vagyok. Pontosan tudom, hogy kell a kockázat, de fejre is lehet állni tőle. Én még nem szálltam el soha. Nekem nem dolgom a rendezés, nem foglalkoztat, nem ülök mindennap egy szöveg mellett, azzal, hogy meg akarom rendezni. Ha azt mondják, hogy csináljak valamit, akkor csinálom. De nem vagyok munkamániás.
Színészként sem szálltál el soha?
Cs. Gy.: Nem hiszem, bár erről mindenféléket mondanak. De én nem mondom magamról, mondják mások. Vannak legendák, amiknek a fele sem igaz. Most már azonban ez úgyis így marad, ezért mi is hagyjuk így.
Azért mégis érdekel, hogy amikor az egyik filmet forgattad a másik után, és színpadon is rengeteget játszottál, és még Latinovits Zoltánhoz is akartad mérni magad, akkor sem érezted, hogy menő fickó vagy? Akkor is tele voltál kétellyel, hogy jaj, netán tehetségtelen vagy, hogy jössz te Latinovitshoz?
Cs. Gy.: Tényleg, hogy jövök én Latinovitshoz? Én még Cserhalmi Gyurihoz se jövök.
Ez mit jelent?
Cs. Gy.: Azt, hogy nekem is van egy jó formám meg egy rossz formám. Ráadásul én már hatvanhárom éves vagyok, tehát Latinovitshoz képest egy öregember.
De akkor most rosszabb formában vagy?
Cs. Gy.: Nem. Irtó jó színészi formában vagyok.
Mégis, miért mondod, hogy hogyan jössz te Cserhalmi Gyurihoz?
Cs. Gy.: Én magamnak vagyok a mércéje. Ez a legjobb mérce. A tehetség úgy mászkál az emberben, mint a fájdalom. És egyszer csak odaér egy helyre, ami neki a legoptimálisabb. Akkor ott nagyon meg tud szólalni. Máshol is tud szólni, de önmagához képest kevésbé.
Pontosan tudod, hogy mikor vagy jó és mikor rossz?
Cs. Gy.: Igen. Tudom.
Már akkor is, amikor még a színpadon vagy?
Cs. Gy.: Ahogy belépek a színpadra, tudom.
| hirdetés
 |
|
Sikerül még ezen korrigálni, vagy aznap estére már minden úgy marad?
Cs. Gy.: Azt mondják, akik értenek hozzám, hogy küzdő vagyok. Nem adom föl.
Miért mentél óvatosan a Radnóti Színházba?
Cs. Gy.: Öregember már óvatos.
Annyiszor hangoztatod, hogy öreg vagy, hogy muszáj rákérdeznem. Nem is olyan régen még a Mirandolinában teljesen hitelesen játszottad, hogy meg tudsz táncoltatni egy olyan nőt, aki minden körülötte lévő férfit megbolondít. Miben érzed magad öregnek?
Cs. Gy.: Hatvan fölött az emberek öregek. Hívhatjuk őket szépkorúnak is, de öregek. És én már hatvan fölött vagyok.
De miben érzed ezt?
Cs. Gy.: Ezek élettani folyamatok. Azt akarod, hogy jól leszidjam a testemet, az idegrendszeremet, az agyamat? Ez a természet rendje. Ez így van.
Milyen ember, akit az Alkonyban játszol?
Cs. Gy.: Ez egy rossz ember, akitől rossz emberek veszik át a hatalmat. Ebben a darabban senki sem makulátlan. Ez kemény világban játszódó, kemény darab, rengeteg humorral. Remek dialógusok vannak benne.
Nézel híradót, olvasol újságot, fölhúzod magad azokon a dolgokon, amik történnek, vagy próbálsz kívül maradni?
Cs. Gy.: Gondolod, hogy az embert nem érdekli, mi van körülötte? Az velünk történik, ami körülöttünk történik.
Mit gondolsz arról, ami mostanában Magyarországon történik?
Cs. Gy.: Hogy nem bírunk javulni.
Ez miben nyilvánul meg?
Cs. Gy.: Most politizáljunk? Menjek fejjel a falnak? Én nem indultam el semmilyen irányban. Engem meg lehet találni. Ott vagyok, ahol húszéves koromban is voltam, és ahol hatvan után is vagyok, és, ha élek még harmincat, akkor is ott leszek.
De miben nem javulunk?
Cs. Gy.: Semmiben nem javulunk.
Mondjál valamit, ami zavar, idegesít!
Cs. Gy.: Szinte minden idegesít. Fölhúzom magam, aztán ez úgy is marad. De ez nem most van így, egy másik világban, amiben éltünk, szintén így volt. És amikor elkezdünk hasonulni sok mindenben, akkor egyszer csak azt veszem észre, hogy több a hasonulás, mint az elválás a dolgoktól. És ez nagyon zavar.
Mihez kezdünk hasonulni?
Cs. Gy.: A szocializmusról beszéltem. Olyan az utolsó húsz évünk, hogy nem akar véget érni a XX. század. Hanem tart és tart. Mintha egy vonat belerohanna egy másik vonatba, és tolná maga előtt. Miközben én azért eléggé hajlamos vagyok arra, hogy meglássam az életünk gyönyörűséges oldalait.
Filmezel most?
Cs. Gy.: Igen, forgatok. Az a film munkacíme, hogy A gyalázat fénye. Rég forgattam ilyen jó filmet. Az összes szerep jó, a szereposztás is az.
Te kit játszol?
Cs. Gy.: Egy embert, akit a barátja beköpött.
Miért?
Cs. Gy.: Mert volt olyan, hogy III/2 meg III/3.
Ez kinek a filmje?
Cs. Gy.: Cserhalmi Sáráé.
Nyilván érdekes a lányoddal forgatni.
Cs. Gy.: Nagyon izgalmas.
Hogy kért meg erre a munkára?
Cs. Gy.: Két évvel ezelőtt elmesélte, mit akar csinálni, mondtam, hogy még gondolkodjon rajta, érdemes.
Most alapvetően jól vagy?
Cs. Gy.: Furcsa, de mindazzal együtt, ami történik, nagyon jól vagyok. Sok ócska dolog történik, ami abszolút megvisel, de mindig jön valami jó, valami felemelkedés, katarzis, ami lehetőséget ad arra, hogy folytassam ezt az egészet.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
