David Cronenberg 1996-ban készítette el nagy botrányt kavaró, Cannes-ban a zsűri különdíját elnyerő filmjét, a Karambolt, ami a most nálunk is megjelent, 1973-as regény alapján készült.
 A mozi anno rám felkavaróan hatott, mélyen érintett, mára kissé megkopott a hatása, a radikalizmusa sokat veszített az erejéből. Az angol J. G. Ballard (ő írta a Steven Spielberg által filmre vitt A Nap birodalmát is) regénye azonban még ma is ugyanolyan magabiztossággal viszi be az embernek a gyomrost, mint ahogy megjelenése idején, a 70-es évek első felében bevihette. A tavaly elhunyt, elsősorban a science-fiction műfajába (tévesen, de nem minden alap nélkül) sorolt szerző regénye legalább annyira felzaklató, mint Palahniuk vagy Bret Easton Ellis írásai. Provokatív, szélsőségesen merész és szókimondó. Beteg, mondták rá ellenlábasai, és ez annyiból meg is állja a helyét, hogy Ballard egy beteg társadalmat ábrázol művében, egy végletekig kiégett, unalomba fordult, agyatlan világot. A regény hősei – élükön az író által önmagáról elnevezett James Ballarddal – szinte csak vegetálnak, amikor megismerjük őket, gépiesen, kiüresedve, értékek és valódi célok nélkül élnek, rég elveszítették minden szexuális energiájukat, ami pedig ideális esetben az élet mozgatórugója kellene, hogy legyen. Az, ami előrehajt, amitől él és lüktet az ember. Ám rálelnek a rohamos gyorsaságú technikai fejlődésre s az azt szimbolizáló autóra, a sebességre, az alkatrészek finom vonalaira, a fém hűvösen izgató érintésére és nem utolsósorban az ütközés élményére. Ebben fedezik fel újra önmagukat, ebben találják meg rég elhagyott szexuális energiájukat. De valóban ez jelentené a kiutat? J. G. Ballard könyve a mai napig időszerű, sőt, manapság még inkább annak tűnik. Nyugtalanító, felzaklató és izgató látlelet a modern kor emberéről – és kicsit olyan, mintha valamiféle tiltott gyümölcsből kapnánk kóstolót.
Cartaphilus Kiadó
212 oldal, 2900 Ft
Kritika (5)
|
vissza
vissza a lap tetejére
