Az „osztály” ifjú titánja, Darren megszólal: „Ki az a Bunuel?” Nem szemtelenkedik, tényleg nem hallott róla. Baj? Darren nagyszerű filmeket csinál. Talán nem kell mindent tudni, mindent ismerni. Zseninek születni kell. Talán a filmcsinálásban is.
Jancsó Miklós amerikai naplójából való a részlet: közel két évtizedes a bejegyzés, Jancsó a Harvardon tanított filmrendezést, s tanítványai közé tartozott az akkor még diákstátust élvező Darren Aronofsky is. Azóta Aronofsky alaposan kitanulmányozhatta a filmtörténetet, hiszen maga is gyakran jár kölcsönkérni a nagyoktól, de ha így folytatja, lassan ő is a nagyok közé emelkedhet, s jöhetnek az őtőle kölcsönző Aronofsky-epigonok. A sajtó mostanában vagy a Fekete hattyú kapcsán élteti, vagy tönkrement párkapcsolatán csámcsog (a történet másik szereplője Rachel Weisz), vagy azon spekulál, mit kezd a független filmek felkapott titánja a The Wolverine című képregényfilmmel, mely első, igazi, popcornmozijának ígérkezik. A Farkas szerepét privatizáló Hugh Jackmannel régi a barátság; első közös filmjük, A forrás, ugyan nagy bukás volt (a megengedők megmosolyogták, a többségi vélemény viszont kifejezetten durva volt), de a jó viszony ezek szerint megmaradt, s még ennél is jobb volt a viszony (egy gyermek is született belőle), a női főszerepet alakító Rachel Weisszal. A forrás látványos halandzsájával a rendező sokaknál kihúzta a gyufát, a csalódottak korábbi filmjeit (Pi, Rekviem egy álomért) is szívesen ócsárolták, A pankrátorral viszont újra Aronofsky lett a nyerő, mely státusát a Fekete hattyúval jó időre sikerült is bebetonoznia.
|
vissza
vissza a lap tetejére
