Nem kell vérbeli jazzrajongónak lenni, hogy az ember szívből beleszeressen Avishai Cohen zenéjébe: a tiszta, elemi érzelmi töltet, a felpezsdítő vagy éppen simogató dallamok, a szuggesztív előadásmód
és a fesztelen lendület mindenki számára befogadhatóvá, mi több, ellenállhatatlanná teszi muzsikáját. Nem meglepő hát, hogy a Müpában (ahol például a jazzlegenda Archie Shepp mindössze langyos fél házra volt elegendő) a fiatal izraeli bőgős és triója csurig megtöltötte a Fesztivál Színházat – méghozzá nem alkalmi érdeklődőkkel, hanem nyilvánvalóan megrögzött rajongókkal. Így aztán a közönség is nagyban hozzájárult, hogy a meglehetősen merev légkörű teremben ezen az estén egy füstös jazzklub felszabadult hangulata uralkodott.
Persze ez elsősorban mégiscsak a zenészek és a zene érdeme volt. Avishai és két ifjú társa, a már jól ismert és ragyogó Shai Maestro zongorán, valamint a debütáló, huszonegy éves Amir Bresler dobon nem feladatot jöttek teljesíteni. Játszani jöttek, egymással és nekünk, méghozzá örömmel, szenvedéllyel és fantáziával. A klasszikusan építkező, saját jazzkompozíciókat, amelyekbe latin és izraeli motívumok is keverednek, a hosszú szólók és közös improvizációk tették őrületessé és súlyossá, de néhány standardet (pl. Besame Mucho) is feldolgoztak, sajátosan humoros modorban.
Azt este csúcspontja minden bizonnyal az immár slágerré vált Remembering című dal volt, amelyet az egyik vállalkozó kedvű hallgató bekiabálására játszották el (akinek ezúton is szeretnék köszönetet mondani). A gyönyörű darab a hosszú, lágy bőgőszólóval tökéletesen igazolja Avishai zsenialitását: azt a képességét, hogy mély és makulátlan zenét írjon, kompromisszumok nélkül, mégis roppant széles rétegeket megérintve, a mindenkiben közös érzelmi húrok megpendítésével. |
vissza
vissza a lap tetejére
