Kérdezz – felelek
Darvas Benedek – Vasárnapi Gyerekek
2011-06. szám / Sári Júlia
Miért vagytok ti Vasárnapi Gyerekek?
D. B.: Ez nem egy kimódolt név, egyszer csak az eszembe jutott, aztán később igazolta magát. Mindenki másra asszociál róla,
sokaknak például Lennon egyik mondása jut az eszébe, miszerint mindannyian egy szombatról vasárnapra virradó hajnali baleset következményei vagyunk. A gitárosunk, Czitrom Ádám anyukája arra tippelt, hogy azért hívnak minket így, mert vasárnaponként hazamegyünk a mamánkhoz ebédelni, míg később az is kiderült, hogy Ingmar Bergman írt egy forgatókönyvet Vasárnapi Gyerekek címmel, amiből film is született. Én nem láttam, de mesélték, hogy szellemekkel beszélgető gyerekekről szól. A mi meghatározásunk szerint pedig a vasárnapi gyerekek azok a gyerekek, akikre hétvégén nem figyeltek oda, hagyták őket szabadon szaladgálni a maguk kis világában. Valójában mindegyik képzettársítással tudunk azonosulni.
A szellemekkel beszélgető gyerekek talán azért is különösen találó, mert ti magatok is a kamaszkorotok szellemeit (Európa Kiadó, Beatles) idézitek meg a lemezetekkel. Ez nosztalgia, vagy annak a jele, hogy létezik valamilyen kontinuitás?
D. B.: Mindenképpen kontinuitásról van szó. Azok a zenészek, akiket a 80-as és 90-es években hallgattunk, nyilván hatással voltak ránk, ahogy őrájuk is hatással voltak a náluk korábbiak, s ennek a jelei felfedezhetőek az ő zenéjükben is. Nagyon szeretjük például az Európa Kiadót, és őket hallgatván tök világos, hogy ők meg nagyon szerették a Talking Headset és Bowie-t. Vagyis ha az EK nyelvén szólalunk meg, akkor egyszerre a Talking Heads és Bowie nyelvén is megszólalunk. Ezek a hatások eddig is keresztülfolytak egymáson, most meg rajtunk folynak keresztül, azt folytatjuk, amit ők elkezdtek.
És azt is folytatni fogják, amit ti elkezdtetek?
D. B.: Még azt sem tudom, mi hogyan fogjuk folytatni, amit elkezdtünk. Egyáltalán nem mondanám, hogy a Vasárnapi Gyerekek egy kész zenekar, két évvel ezelőtt még nem is voltak saját számaink. Aztán egyszer csak elkezdtek kijönni belőlem a szövegek és a zenék, eleinte főleg rockosan, majd némi dark wave lenyomattal. Vagyis ez a lemez pusztán az elmúlt két év lenyomata, nem az egész történetünké, s hogy ezután merre megyünk, az majd idővel elválik. | hirdetés
 |
|
A közös kamaszkori hatásokat együtt is éltétek meg, vagy csak később találkoztatok?
D. B.: Valójában egy világban éltünk, de egymástól függetlenül. Persze ez attól is függ, mit értünk kamaszkoron. Zsombival, a dobossal és Gáborral, a basszusgitárossal tíz éve ismerjük egymást, és ha úgy vesszük, hogy későn érő típusok vagyunk, akkor még a húszas éveinket is a kamaszkorhoz számíthatjuk. Ádámmal később találkoztunk, de azonnal éreztük, hogy hasonló helyzetekben, hasonló érzésekkel és gondolatokkal alakultunk azzá, amik vagyunk, így aztán nem oszt, nem szoroz, hogy ténylegesen együtt nőttünk-e fel.
A családod nem szűkölködik zenészekben, édesapád Darvas Ferenc, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, öcséd, Kristóf pedig hozzád hasonlóan underground zenében utazik. Szokott a család együtt muzsikálni?
D. B.: Programszerűen csak ritkán. Voltak olyan irodalmi estek, felolvasások, ahol zenéltünk, és megesett, hogy úgy léptünk fel, mint „A három Darvas”, de ezekből nem született rendszeres produkció. Inkább családi összejöveteleken szoktunk együtt jammelni, ez a hagyomány már gyerekkorunk óta él.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
