Interjú
Ez egy küldetés
2011-08. szám / Szepesi Krisztina
Jávori Ferenc Fegya a Budapest Klezmer Bandet már 21 éve vezeti keresztül-kasul az egész világon, és nem hiszi, hogy valaha is akadály gördülhet eléjük, hiszen ahogy fogalmaz, a klezmer a magyar kultúra szerves része. A Zsidó Nyári Fesztiválon szeptember 5-én lépnek fel a Vujicsics együttessel a Dohány utcai zsinagógában.
Zsúfolt volt a nyár a zenekar számára, s neked különösen izgalmas élményed volt.
J. F.: Eljutottam a zenekarral a szülővárosomba, Munkácsra a Határtalan című fesztivál keretében. Ez azért érdekes, mert eddig könnyebb volt fellépni New Yorkban, Londonban, Moszkvában vagy Helsinkiben. Megható volt visszamenni abba a városba, ahol felnőttem, gyerekként is felléptem, és ahonnan a klezmer iránti érdeklődést magammal hoztam. A barátok, évfolyamtársak, muzsikus kollégák, akikkel utoljára 35–40 éve találkoztam, most mind eljöttek, és a város vezetése nagyon szép ünnepséget rendezett számomra, ami nagyon boldoggá tett. Tudnak rólam, a zenekarról, a sikereinkről, és büszkék arra, hogy tovább vittem szülővárosom hírét szerte a világban. Alig fértek be a koncertünkre, de miután az ablakok a főtérre néztek, még kintről is sokan hallgathatták a zenénket.
Mesélted korábban, hogy a háború után te voltál az első zsidó gyerek Munkácson. Lehet mondani, hogy ezért a te sorsod a zsidó kultúra fenntartása a zenén keresztül?
J. F.: Mindig is hangsúlyoztam, hogy ha nem ebben a közegben születek, nem ilyen légkörben nevelkedek, és azokat az értékeket, amiket Munkácson szereztem, nem szívom magamba, biztos, hogy ezt az zenét nem tudnám ilyen magas szinten űzni. Akár Magyarországon, akár külföldön lépünk fel, mindig telt ház fogad, és érezzük, hogy a közönség nagyon szereti a zenénket, a zenekart. Tavaly például a zsinagógában mutattuk be a Pannon dalok című produkciót, amiben a Budapest Klezmer Bandből Kohán István, Gazda Bence, Nagy Anna és Végh Balázs szerepel Rost Andreával. Ebben magyar, zsidó és cigány népdalok hangzanak el eredeti nyelven. Ezt a műsort vittük el nemrég Berlinbe, a Brandenburgi kapu alatt adtuk elő az EU-zászló átadási ünnepségén. Történelmi pillanat volt, hiszen fontos üzenetet hordozott a kultúra nyelvén arról, hogy mennyire fontos az elfogadás, az együttélés.
Szeptemberben a Vujicsics együttessel léptek fel, amely szerb és horvát népdalokat ad elő.
J. F.: Rögtön, amint hazajövünk az izraeli koncertsorozatunkról, „beesünk” a Zsidó Nyári Fesztiválra. Ezeknek az együttzenéléseknek egyébként mindig nagy sikerük volt a fesztiválon. Az első ilyen a Liszt Ferenc Kamarazenekarral volt, a Klezmer szvit egyik tételével, amiből azóta egy tizenkét tételes zenemű lett. Pár éve a Muzsikás együttessel és Sebestyén Mártával is volt közös koncertünk, ahogy Roby Lakatossal és együttesével is. A szeptemberi koncerten mindkét zenekar játszik majd külön-külön, aztán a végén együtt adunk elő olyan számokat, amelyek mindkettőnk repertoárjának közös zenei mezsgyéjén vannak.
Ennyiféle zenei stílussal hogyan lehet közös hangot találni?
J. F.: A zene a maga nemében határtalan, és ha mindkét fél nyitott erre, akkor mindig megtaláljuk a közös zenei nyelvet. A közönség pedig legalább annyira szereti és értékeli ezt, amennyire mi magunk. | hirdetés
 |
|
Milyen helyet foglal el az életedben most a színházi zeneszerzés?
J. F.: Tavaly Pécsett mutatták be a Gettó című zenés drámát, ahol nagyon sok fiatalt érintett meg a történet, közülük sokan nem is tudták, hogy mindez megtörtént. Szomorúan kellett konstatálnom, hogy a siker ellenére az új vezetés az előadást leveszi a repertoárról. De most, hogy a siklósi várban Balikó Tamás lett a művészeti vezető, felkért engem egy zenés darab megírására. És bár a klezmer motívumok feltűnnek majd, ez teljesen más stílusú zenei anyag lesz.
Miben különbözik a munka, ha a zenekarodnak írsz dalokat, mint amikor egy kész darabhoz szerzel zenét?
J. F.: Ha a zenekarnak írok, a saját formám és hangulatom szab csak határt, míg egy darabnál alkalmazkodnom kell a színpadi szituációkhoz, képekhez. Ez utóbbi talán izgalmasabb is, mert részt vehetek egy nagyobb egész születésében. A feladat nehézsége mindig sokkal jobban inspirál, hiszen ilyenkor egyedül dolgozom. Amikor a Budapest Klezmer Bandnek írok, hagyom a zenekar tagjait szárnyalni, s ha bárkinek van egy jó ötlete, beépítem a zenénkbe.
21 éve játsszátok a klezmert az egész világon. Elegendő ez ahhoz, hogy fennmaradjon a stílus által közvetített mondanivaló?
J. F.: Nekem ez egy küldetés. Amikor elkezdtem a klezmerrel foglalkozni, azt gondoltam, ezt a zenei stílust életben kell tartani, tovább kell vinni, be kell építeni a köztudatba. Nem hiszem, hogy akadály gördülhetne elénk, hiszen a klezmer a magyar kultúrának is szerves része. A sokszínűség, a másság pedig egy ország dicsőségére szolgál.
Mások vagytok ti is, mint más zenekar, hiszen a klezmer zenélés része a színpadi játék.
J. F.: A klezmer sokrétű műfaj, valóban varázslatos ereje van. Az őszinte színpadi jelenlét azonnal egy láthatatlan kapcsot képez köztünk és a közönség között. A zenénkben a szomorúság, a dráma éppúgy megtalálható, mint a kedély és a humor, de ami legfontosabb: ott van benne a remény.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
