Nincs semmi baj a sporttal, sőt. Szórakoztató, egészséges, közösségteremtő, legalábbis ideális esetben. Bár talán az is közösség, ha az emberek kórusban szidják a játékvezető anyját, és ehhez még csak focizni sem kell nagyon. Láttam, hogy Vasas-Roma meccs ment a tévében, a Roma világsztárral érkezett, Francesco Tottival,
aki olyan kitűnő focista, hogy klubok fölött áll, a tehetségét mindenki elismeri, még az is, aki ellene játszik. Egy ilyen labdarúgó vendégszereplése még a nyár közepén is esemény, ennek ellenére 3000 ember vásárolt jegyet a meccsre. Nézem a bajnoksági nézőszámokat, 2700 az átlag, de lesz ez még rosszabb is, csak jöjjön a hideg, eső, hó. Egy vízilabdameccsen jó, ha ötszáz nézőt számolnak, több nem is férne a csarnokba. Az úszást csak a rokonok nézik. Mégis ezek a főbb események ma a közszolgálati tévén, ezzel próbálják odaláncolni a nézőket. Ezzel az erővel az Operaházból is közvetíthetnének, ott is ül esténként ennyi ember, és legalább lenne az egésznek valami értelme, kulturális misszió, ajándék a jövőnek, akik helyünkbe állnak.
Eddig tart a szokásos hőbörgés bennem, az élet borzalmas, a söröző kocsmafocistáké az élet, semmi, ami értelmes, nem törhet át. Igen. Aztán, sajnos egy enyhén jeges fuvallat jön, kérdés formájában: voltaképpen melyik az az előadás most az Opera repertoárján, amelyet feltétlenül látni kellene a jövendő nemzedékeknek? Melyik estét tudnám nyugodt szívvel ajánlani olyan embernek, aki még nem járt az Operában, de nyitott, érdekli, élményt vár? Egyáltalán: elvárható-e bármi egy olyan intézménytől, amelynek egy hónappal az évadkezdés előtt sincs felelős vagy legalább felelőtlen vezetője? De jó, hagyjuk az Operaházat, nehéz időket élnek, van egy másik csúcsintézményünk, a Művészetek Palotája, ahol nincs vezetési válság, ahová bekerülni is dicsőség, a színvonal kiegyensúlyozott, és időnként világ- vagy éppen afölötti. |
Igen ám, csakhogy a Müpából adnak is eseményeket a televízióban, legutóbb éppen Papadimitriu Athinát hallottam, amint épp fejhangon és hamisan énekelte bőgő leszármazottjának, hogy könnyű álmot hozzon az éj. Köszi, inkább nézem a megyei biliárdbajnokság selejtezőit, ha szabad választanom.
A tanulság csak az, hogy nem vagyunk felkészülve. Jajgatni tudunk a világ és a kultúra pusztulásán, de megmutatni, hogy mindaz, amire büszkénk vagyunk, amit az emberi civilizáció csúcsteljesítményének tartunk, az nemcsak elméleti szépség, hanem érdekes, fontos, és megismerése az élet nagy pillanata, az sajnos nem megy. Nyilván azért, mert ez nehezebb, mint panaszkodni a tévéműsorra.
|
vissza
vissza a lap tetejére
