PM Online | Korábbi cikkeink

Önmagával és a világgal folyamatosan viaskodó, gyakran perben álló, zsörtölődő, morgolódó színészt mutat Földes Anna Kézdy György pályakép című kötetében. Olyan művészt, akinek baja volt az alkatával,

szétálló, nagy füleivel, nem kimondottan Rómeó szerepére predesztináló termetével, netán rekedtesen jellegzetes, zengzetes hangjával. Rá kellett jönnie, hogy ez nem feltétlenül főszerepek sorára teszi hivatottá, és gyakran vidékre űzi. Földes jól bemutatja azt az örökös küzdelmet, ahogy a hátrányokból erény kovácsolódik, ahogyan megszületnek a kisebb vagy nagyobb, de egyaránt jelentős alakítások. De az is érzékletessé válik, hogy a szakmai kielégítetlenség hogyan hajtja tovább nyughatatlan idegzsábaként, hogy jön létre például legendássá vált Karinthy-estje. Hogyan szüli meg Szolnokon, Taub János rendezésében, a Caligula helytartójában, Fodor Tamás partnereként, Barakiás tűzön-vízen keresztül igazához ragaszkodó, a diktatúrában is hajlíthatatlan gerincű alakját, és hogyan jut el meghalt, fájóan hiányzó költő barátainak, Zelk Zoltánnak, Orbán Ottónak, Lázár Ervinnek műveiből összeállított, kesernyés, mégis vigasztalóan erőt adó, Ákombákom című estjéig.
A szerző a lábjegyzetnek nevezett előszóban mentegetőzik, hogy nem írt szakkönyvet, monográfiát, inkább csak tanít bennünket kicsit „kézdyül”, megrajzol egy markáns férfifejet. És ez sikerül is, előttünk áll, vagy ha úgy tetszik, szóba elegyedik velünk a fanyar humorú, metszően éles eszű, a racionalitást hirtelen és magas hőfokú indulatokkal vegyítő férfi, akinek olykor-olykor elszáll az agya, hogy aztán azt is tiszta ésszel próbálja kutatni, hogy miért is történt ez. Szenvedélyes önelemző és önmarcangoló. A könyvben vannak Földesnek adott önvallomások, ezek gyakran átkerülnek függő beszédbe, mintha a könyv írója mondaná, ez néha zavar, ütősebben elevenek lennének ezek a mondatok Kézdy szájából. Túl soknak tartom az idézeteket, a szerző, mint kritikus, maga is nyíltabban színt vallhatna bizonyos produkciókról, olykor még az sem derül ki, hogy látta vagy sem valamelyiket. Néha már-már csak összekötő szöveget ír az idézetek, függő beszédek közé, amelyek viszont jól szerkesztettek, beszédesek egymás mellett, olyan montázst alkotnak, mely jóval többé válik, mint alkotóelemei, amelyekből építkezik.
Kézdy persze tényleg megérdemelne részletes monográfiát is, de kezdetnek, 75. születésnapra ez nem rossz, a 80.-ra majd jöhet az alaposabb szakmai és lélekbúvárkodás.