Impresszum | Előfizetés  
  2024. május 8., szerda
Mihály

 
 
Nyomtatható változat

Így látta Richler
2011-11. szám

Hogy kicsoda Mordecai Richler? Legnépszerűbb regénye, az Így látta Barney magyar kiadásának fülszövegében például ez szerepel: „Robert Davies halála óta Mordecai Richler a legidősebb élő klasszikusa a kanadai irodalomnak.” E megállapítás ma már részben érvényét vesztette,

hiszen Richler 2001-ben vette a kalapját, és távozott az élők sorából, klasszikus státusához azonban azóta sem fér kétség.
Egy kanadainak aligha kell bizonygatni, miben is áll Richler nagysága, mifelénk azonban kevés az igazodási pont Richler-ügyben: az Így látta Barneyn kívül a Légy bátor és erős olvasható még magyarul – mindkét regény értékes példánya az antikváriumoknak. Egy fokkal talán jobban állunk a Richler műveiből készült filmekből. 1974-ben mutatták be a The Apprenticeship of Duddy Kravitz című regényének adaptációját Richard Dreyfuss-szal a főszerepben, s forgatókönyvíróként az ő neve is olvasható Jane Fonda 1977-es vígjátéka, a Mókás páros (Fun with Dick and Jane) stáblistáján. Készült filmváltozat a Légy bátor és erős című regényből is: a James Woods és Alan Arkin főszereplésével forgatott, 1985-ös keltezésű mozi DVD-n ugyan beszerezhetetlen, de legjobb emlékezetünk szerint igen jól sikerült darabról van szó, melynek – miként a Barney és a nőknek – ugyancsak a magyar származású kanadai Robert Lantos, Richler személyes ismerőse volt a producere.


hirdetés







vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor