Interjú
Fantasztikus tíz év
2011-11. szám / Szepesi Krisztina
Török Jolán alapító igazgatója a most 10 éves Nemzeti Táncszínháznak. S bár mint volt táncosnak mindig fontos volt számára, hogy a Táncfórumon túl is minél több lehetőséget nyújtson a magyar társulatoknak a rendszeres megmutatkozásra, a jubileumi év levezénylése után, jövőre elhagyja az igazgatói széket. Pihenés helyett azonban nagy tervei vannak.
Hogyan lehet definiálni a 10 éves Nemzeti Táncszínházat?
T. J.: Azért alakult, hogy a táncművészet területén dolgozó profi együtteseket bemutassa. A táncművészet területén pedig rengeteg stílus van, és ezek a megnyitás óta mind megjelennek a repertoáron. Más, könnyen definiálható, táncot befogadó színházaktól eltérően itt egy stratégiát alakítottam ki, melyben gyerek-, ifjúsági és felnőtt-előadások születését ösztönöztem mindegyik stílusban. Azt gondoltam, ha bemutatjuk például a Honvéd Táncszínház Csipkerózsika előadását és a teljesen más stílusban alkotó Goda Gábor Hókirálynőjét, azzal nagyon szépen nevelhetjük a gyerekeket a táncművészeten keresztül a művészet szeretetére, értésére és nem utolsósorban annak fantasztikus szimbólumrendszerére.
Nagyon kellett ösztönözni a társulatokat, hogy gyerekelőadások készüljenek?
T. J.: A Táncszínházat húsz éven keresztül a Táncfórum előzte meg, és már akkor is voltak gyerekelőadások a Honvédtól vagy a Közép-Európa Táncszínháztól, de ez kevés volt ahhoz képest, mint amire szerintem már akkor is igény volt. A független területről talán az első és legnyitottabb a Budapest Táncszínház volt Földi Béla vezetésével, amely egyébként most 20 éves, és jubileumot ünnepel nálunk.
Hogyan fogadta a szakma tíz éve egy táncot befogadó színház alapítását?
T. J.: Talán azt volt a legnehezebb elhinni, hogy született és létezik a táncművészetnek egy otthona, ahol teljesen mindegy, hogy győri, szegedi, pécsi székhelyű vagy éppen Budapesten állami, önkormányzati vagy független a társulat, számíthat arra, hogy van egy hely, ahol bemutatkozhat, és ha új darabot csinál, van próbalehetősége, megkapja azt a háttérmunkát, amivel szcenikai minőség jön létre. Ez pedig nagyon sokat jelentett számunkra, mert korábban a Táncfórum esetében mindig bérelgettük a színházakat, hol itt-hol ott kaptunk lehetőséget, de csak egy-egy napra. Itt pedig most folyamatos a nyüzsgés, hiszen vagy próba van, vagy épp az aznapi előadásra készülnek. 32 profi társulattal dolgozunk együtt. Ebből 4 állami, 4 önkormányzati, a többi pedig mind független. A vidéki székhelyű társulatoknak is nagyon fontos az, hogy fel tudjanak lépni a fővárosban, ahol minden szál összefut, éppúgy, ahogyan a budapesti együtteseknek, hogy megjelenhessenek vidéki játszóhelyeken. Jövőre lesz tízéves a Keszthelyi Táncpanoráma is, ahol tulajdonképpen a nyári turizmust hosszabbítjuk meg egy olyan minőségi táncfesztivállal, ahol a legsikeresebb előadásainkat láthatják a nyaralók és a település lakói.
A sokszínű paletta miatt a közönségszervezés is másképp működik?
T. J.: A tíz év alatt megtanultuk, hogyan kell egy havi műsort felállítani úgy, hogy a táncot szerető közönség minden tagja megtalálja a saját ízlésének megfelelő előadást. Például egyik este megtartottuk Frenák Pál Gördeszkák előadásának felújítását, másnap egy argentintangó-est volt, aztán egy néptánc-előadás következett. Ugyanez vonatkozik a gyerek- és ifjúsági előadásokra is. Azért is nagyon jó ez a rendszer, mert ha egy külföldi nyaraló három estét tölt Budapesten, és mi mind a három estén más stílusú előadást játszunk, biztos, hogy talál magának olyat, ami neki tetszik.
Ezek szerint több a külföldi vendég, mint a magyar?
T. J.: Évszaktól is függ, de nem múlik el olyan este, hogy ne ülnének külföldiek a nézőtéren. Most kilátásban van a Magyar Turizmus Zrt.-vel egy olyan összefogás, ami még több külföldi vendéget hozhat. A magyar kultúra – és nem csak a táncművészet – kincs. Az lenne a jó, ha a jövőben külföldön a turista úgy menne be egy utazási irodába, hogy azt mondaná: meghallgatna a Művészetek Palotájába egy koncertet, előtte megnézné a Ludwig Múzeumot, aztán másik este feljönne a Várba egy táncelőadásra, és körülnézne az épületben.
2005 óta a Művészetek Palotájának Fesztivál Színháza is részben a Táncszínházé, ahol sokkal nagyobb nézőteret kell megtölteni. | hirdetés
 |
|
T. J.: 100 nappal rendelkezünk ott. Nagyon büszke vagyok arra, hogy olyan művek születhettek ott is, amelyeket akár 4-5 évadon keresztül repertoáron tudtunk tartani telt ház előtt. Mindig a gazdaságosságra hivatkoznak, így nagy dolog, hogy olyan alkotóink vannak, akik olyan darabokat tudnak létrehozni, amelyek több évadon keresztül játszhatók.
Pár éve előállt egy menedzseriroda tervével, amellyel a magyar társulatok hazai és külföldi forgalmazását segítenék elő.
T. J.: Várható volt, hogy a társulatok nem kapnak annyi támogatást, hogy önálló menedzsmentet tudjanak kialakítani. Voltak negatív felhangok, nem értették, miért akar mindent a Táncszínház csinálni. Így sajnos ezeket a terveket, amiket csak az NKA-tól elnyert pályázati pénzből tudtunk volna létrehozni, nem valósíthattuk meg, mert a támogatást megvonták tőlünk. 2007-ben azért már 120 vidéki előadást tudtunk bonyolítani, vannak olyan partnereink, akik hozzánk fordulnak, hogy ajánljunk előadásokat. A mi segítségünkkel több társulat jutott külföldi fellépési lehetőséghez, de amit terveztünk, nem jöhetett létre.
A támogatás csökkenése hogyan érintette a színházat?
T. J.: 2007 óta 200 milliót vontak el tőlünk, mégis életben maradtunk, mert összefogunk az együttesekkel. Közösen hozunk létre produkciókat, így éves szinten még mindig 390-400 előadásunk van, ami nagyon fontos, mert nagyon rövid ez a pálya. Miért is lennél táncos, ha a próbateremben odaadsz magadból mindent, és ugyanakkor nem kapsz vissza semmit? Az előadóművésznek az az igazi elismerés, ha kimehet a színpadra, meg tudja nyerni magának a nézőt, és megkapja tapsban azt, amiért ő sok-sok órát töltött a próbateremben.
Megújították a mandátumát, ön mégis csak 2012. december 31-ig marad az igazgatói székben.
T. J.: Amikor jelezték, hogy kiírják a pályázatot, azt kértem, hadd zárjam le ezt a 10 évet szépen. Megállapodtunk, hogy megcsinálom a 2011/12-es évadot, a Budapest Táncfesztivált, közben 2012 első felében elkészülhet a pályázati kiírás. Reményeim szerint 2012. július 1-jétől itt lesz az új igazgató, akinek ezt a nagyon sokrétű, összetett munkát precízen és jól át tudom adni úgy, hogy már ő készítse elő a következő évadot. Annak idején a szüleim nem nagyon örültek annak, hogy profi táncosnak készültem, de elfogadták, és támogattak. Mindennap bennem volt a tudat, hogy egyszer ezt majd tudnom kell abbahagyni. Ez a legrövidebb előadó-művészeti pálya. Az édesapám sportoló volt, nála is ez volt a helyzet. Készültem rá, és jó is volt akkor befejezni, amikor még azt mondogatták, hogy most még nem kellene otthagynom a pályát. Ám amikor megszületett a második gyerekem, azt gondoltam, illik olyan életformát választani, ami a családot jobban összetartja. Nem volt bennem rossz érzés. Most örülök, hogy ezt is abba tudom hagyni, és elmondhatom, fantasztikus volt ez a tíz év a Táncszínház élén. Azt gondolom, ami egykori profi táncosként bennem volt, azt én itt mind meg tudtam valósítani.
Mi lesz 2013. január 1-jétől?
T. J.: Minden bizonnyal pihenek egy kicsit. Aztán nagyon sok energiát szeretnék a gyerek és ifjúsági művészeti nevelésre fordítani. Arra, hogy a gyerekek jó minőségben tölthessék el a szabadidejüket. Mint a Táncpedagógusok Országos Szövetségének egyik alapítója 20 éve veszek részt egy fantasztikus mozgalomban. Nem találtam ki újat, csak volt bennem erő és energia ahhoz, hogy összefogjuk az összes táncstílust. Szeretném ezt még nagyobb energiával továbbvinni. Jó lenne, ha nem csak azok sportolhatnának és táncolhatnának, akiknek pénzük van rá.
Ez legalább akkora feladat, mint a színházigazgatás.
T. J.: 20 éve társadalmi munkában csinálom ezt, és remélem, hogy ehhez a jó kezdeményezésekhez sok embert magam mellé állítok majd. Van egy 5 hónapos unokám, vele is szeretnék minél többet foglalkozni. Az elmúlt tíz év nem napi nyolcórás munkával telt, hihetetlen energiákat emésztett fel, hogy az eredmények megszülessenek, és hogy bebizonyítsam, női igazgatóként megállom a helyemet.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
