Interjú
Erős társulat nélkül nem születik értékes színházi előadás
2011-11. szám / Szepesi Krisztina
Árkosi Árpád már több mint húsz éve rendez határon túli magyar színházakban is. Ebben az évben a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban Molnár Ferenc Üvegcipőjét állította színpadra, melyet Budapesten a József Attila Színházban is láthat a közönség december 8-án.
A rendező szerint szükség van igazi szerelmi történetekre, és arról is mesél, hogyan lehet erénynek tekinteni a rossz munkakörülményeket.
Mitől lehet igazi Molnár Ferenc meséje?
Á. Á.: Az író olyan különleges józsefvárosi szerelemről mesél, amely kiállta az idők próbáját, és ma is hatásosnak, igaznak és megrendítő erejűnek bizonyul. Természetesen ez a „halhatatlanság” csak a nézők lelkében, szívében válik igazolhatóvá, és csak a mindenkori előadás hitelesítheti. Ha elég bátrak, tehetségesek és türelmesek vagyunk, a szerző megengedi, hogy fogjuk a kezét, és akkor hihetővé válik a meséje.
Miről szól valójában ez a sokpólusú, sokszereplős történet?
Á. Á.: Egy bolondnak hitt, rongyos cselédlány álmai lovagját, egy öregedő asztalosmestert elszánt szerelmi ostromával visszacsábítja az életbe. Szenvedélyes elszántságával megváltja környezetét is, bizonyítva, hogy csak félelem nélküli hittel, reménnyel érdemes és szabad élni. Ez a megigazulási vágy az egyetlen cél, amire mindenki vágyik. A történet végén minden fal ledől, amikor ez a két ember összekapaszkodik, és együtt nekivágnak „ennek a keserű világnak”.
A végkifejlet már nem is annyira meseszerű, hiszen a nő és a férfi nem egyformán szeretik egymást.
Á. Á.: Nem tudhatjuk, hogy saját tapasztalatainkon túl milyen tartományok léteznek. Azt sem tudhatjuk, hogy két ember között melyek a vonzódás felismerhető jegyei. A művészet, így a színház is csak érzéki igazságokat tud feltárni és megmutatni. Valószínű, hogy Molnár Ferenc személyes sorsa és világszemlélete is benne rejtőzik ebben a végkifejletben. | hirdetés
 |
|
Több mint 20 éve dolgozik határon túli magyar társulatokkal. Miben különbözik a munka a határon inneni színházakétól?
Á. Á.: Minden színház olyan, emberek által létrehozott képződmény, amelynek lényege a folyamatos megújulás, ezért a mai véleményünk, tapasztalataink holnapra már érvényüket vesztik. Az elmúl két évtizedben sok társadalmi, politikai változás történt, amelyek nagy hatással voltak a határon túli színházak életére. A munka minőségét ott is alapvetően a társulatot alkotó művészek tehetsége határozza meg, de elhivatottságuk erősebb és szenvedélyesebb. Az előadások létrehozásának folyamatában bátrabban és nagyobb kísérletező kedvvel vesznek részt, és radikálisabb rendezői elképzeléseket is elfogadnak. A színházak vezetőinek többsége olyan színházi eszményt képvisel, amely nyitott a világszínházi törekvésekre és arra a társadalmi környezetre, amelyben él és dolgozik. Az eltérő kultúrájú és anyanyelvű társulatok sokszor inkább erősítik és kiegészítik egymást. Számomra a határon túli magyar színházak meghívása megtisztelő és szakmailag mindig izgalmas vállalkozás.
Beregszászon sokáig még tető sem volt a színészek feje felett. Ők honnan merítik a lelkesedésüket?
Á. Á.: Minden rendkívüli helyzet rendkívüli embereket termel ki. Ez történt és történik Beregszászon. Hosszú évek óta Vidnyánszky Atttila vezetésével olyan emberi és szakmai utat járnak be, melynek jutalma nemcsak az elismerés, amelyet eddig kivívtak, de az a felismerés is, hogy erős társulat nélkül nem születik értékes színházi előadás abban a közegben, amelyben ők élnek és dolgoznak. Ez a tapasztalás az előadásokon keresztül átsugárzik a nézőkre is, akiket nem zavar a színház szegényes környezete és a „látványmentes” produkciók. A beregszászi társulat valóban nagyon mostoha körülmények között dolgozik, de én ezt nagyon sokszor erénynek tekintem a színházi alkotás folyamatában. Amikor a romániai rendszerváltás után közvetlenül Kolozsváron dolgoztam, akkor tudatosult bennem ez a felismerés. A magyar rendszerváltás utáni osztozkodásból így sikerült kimaradnom és megtalálnom a saját utamat; a határon túli színházakban a „túlélőtáboromat”. A beregszászi színházban éppen a nehézségek miatt nem lehet mellébeszélni, hamis, pankrátor színházat csinálni. A jelenlét az alkotásban valóban tetté válik, a pillanat egyszerűsége megragadható, és nem csúszik ki olyan könnyen az ember kezei közül.
Októberben volt az előadás bemutatója. Milyenek az első visszajelzések?
Á. Á.: Jólesett látni, hogy a nézők milyen kitüntető figyelemmel és örömmel fogadták. A bemutató után is igyekszünk minden közös felismerést beépíteni a soron következő előadásba.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
