Interjú
Magyar sztár, magyar ecsettel
2012-01. szám / Szepesi Krisztina
Rudolf Péter 13 éve szabadúszó színész, amióta távozott a Vígszínházból. Azóta volt néhány évig az Új Színház művészeti vezetője, és játszott az ország számos színházában, népszerű közönségfilmekben, de egy ideje legtöbbször a Centrál Színház színpadán látható. Mesél arról, miért nem való neki a színészi életmód, de arról is, mitől olyan vonzó számára az improvizálás.
A Centrál Színházban jelenleg négy előadásban játszik főszerepet, nem beszélve a Beugróról és a Mindenből egy van című improvizációs produkciókról. Ráadásul saját névre szóló bögréje is van a büfében.
R. P.: A bögrét a Beugró kapcsán kaptuk ajándékba, és bár jogállásom szerint tényleg szabadúszó vagyok, valóban itt játszom a legtöbbet, így sok minden köt most ide. Tény, hogy szeretek ide bejönni, és szeretem a kollégákat is, akik itt körülvesznek, vagyis mindegy, hogy hívjuk hivatalosan, azt hiszem, végül is ez a lényeg. Az, hogy például Básti Julival játszhatok itt együtt, külön öröm, hiszen amíg én a Vígben voltam, ő a Katonában, és ugyanígy Scherer Pepével sem találkoztam színpadon azelőtt, nem beszélve az itt játszó sok tehetséges fiatalról.
Mindenesetre a színház egyik vezető színészeként tartják számon.
R. P.: Puskás Tamással annak idején együtt jártunk a színművészetire, egy évvel előttem végzett, így van köztünk valamiféle szellemi rokonság. Nyilván ez is az oka, hogy bízik bennem.
Sokszínűek a feladatai, de nagyobbrészt komikus szerepek találják meg.
R. P.: Az És Rómeó és Júlia… és a Mégis, kinek az élete? komolyabb témáról beszélnek, de a Pletykafészek és a New York-i komédia valóban vígjátékok, és mivel a tévéfelvételek is ide kötnek, ettől valóban túlnyomórészt így tűnik.
Mi az, ami miatt ennyire vonzza az improvizációs játék, amire lehetőséget nyújt a Beugró és a Mindenből egy van?
R. P.: Talán a szabadság. Mindkettő másfajta játék, hiszen a Beugró valóban teljes szabadságot ad, a Mindenből egy van epizódjaiban azonban konkrét karakterek vannak, és bizonyos ívekre törekszünk, miközben sokan vagyunk egyszerre a színpadon, tehát fokozottan kell figyelnünk egymásra. Mindig izgattak az ilyen kihívások, ahol az ember egyszerre egy kicsit írója, rendezője saját magának.
Lehet ebben fejlődni?
R. P.: Sokat gondolkodtam ezen, hiszen sokszor nagyszerű színészek se jönnek el a Beugróba. Egy biztos, nem kell ahhoz jól improvizálni, hogy valaki kiváló színész legyen. Ha a gyomorgörcsöt az ember levetkőzi, egészen más szintre tud lépni. Önkontrollal vagy rossz érzésekkel nem lehet sikert elérni, de frusztráltan, félelmek közepette semmit sem lehet jól csinálni. Nyilván aki az átlagos élethelyzetekben is jól mozog, az kevesebb aggodalommal lát munkához. Én magam is azt gondolom, hogy sokat fejlődtem, és többet tudok erről, mint évekkel ezelőtt, amikor a Beugrót elkezdtük.
Hogy tud stresszmentesen fellépni a színpadra, miközben egyfolytában rohan?
R. P.: Sehogy. Élünk, ahogy élünk, ami befolyásolja a munkánkat, de közben egy belső nyugalmat azért el lehet érni. Egyébként meg bizonyos fokú izgalom nélkül sem lehet improvizálni. Kell, hogy közben a feladattól zsongjon az ember, hogy emelkedjen az adrenalinszint. Én minél kevesebb információt kapok előtte, annál jobban élvezem a helyzetet. Csináltam ilyen játékot otthon a családdal egyszer karácsonykor, ahol nagypapák és unokák is beszálltak, és nagyon jól járt mindenkinek az agya. Ha az ember hisz a másikban és elhiszi, hogy kap impulzusokat, és azt is elhiszi, hogy erre ő majd tud reagálni, az egymásra való odafigyelésben nagyon jó játék születhet akkor is, ha az ember nem színész. Ha valaki zárkózott típus, annak persze nehezebben megy. | hirdetés
 |
|
Ön sokszor mondta, hogy extrovertált, társasági személyiség.
R. P.: Ha nem mondom, akkor is látszik. Ha jól érzem magam, szívesen beszélgetek mindenkivel.
Az improvizációra egyébként lehet vagy kell készülni?
R. P.: Lehet, vannak tréningjeink is, persze más, mint a színházi színészet, ami azért mégiscsak a reprodukálás művészete. De rengeteg módon lehet színházi előadást létrehozni, akár improvizációs gyakorlatok beemelésével is.
Mintha jobban kedvelné azokat a helyzeteket, amikor nem kötik meg a kezét…
R. P.: Nem, ez inkább csak egy része az életemnek. Dolgozhattam együtt Taub Jánossal, aki például a másik véglet volt. Ő egészen precízen kitalálta a játékokat és megadta a formát, amiket aztán a színészekkel életre keltett. Ezt is szerettem, még ha nagyon nehéz is volt az alkatomnak. Az azonban biztos, hogy még soha nem léptem színpadra olyan magabiztossággal, mint a Taub rendezte végtelenül pontosan összerakott Szent Johannában a Vígszínházban.
Korábban mondta, hogy a színháznak ez a folyamatos reprodukálási kényszere távolabb áll öntől, mint a filmkészítés, ahol a pillanatot kell megragadni.
R. P.: Nyilván van a jelen idejűségnek egy plusz súlya, annak, ahogy a kamerának el kell csípnie a legjobb pillanatot. Persze színházban is az a jó, ha a néző azt hiszi, akkor és ott történnek a dolgok először. A színészi életmód egy olyan alkatnak, mint én, kegyetlen. Hiszen amikor este előadás van, én egész nap nem tudok feloldódni addig, amíg le nem megy a függöny. Évtizedek alatt összeáll az emberben ez a sok feszültség, és átalakulhat afféle félelemmé, hogy holnap is képes leszek-e létrehozni ugyanazt. De amikor az Üvegtigrist forgattuk és elcsíptünk egy pillanatot a felvételben, ami úgy igazán megszületett, nagyon jó érzés volt tudni, hogy az mostantól megvan.
Tervezi, hogy vesz egy nagy levegőt, és megpihen?
R. P.: Állandóan ezt tervezem, de mindig belerepül valami a számba...
Például mi?
R. P.: Sok minden van, tán több is, mint kellene, de utálok beszélni róla előre, mert nagyon babonás vagyok. Másrészt nehéz is, hiszen én tényleg szerencsés flótás vagyok, hogy sokfélével foglalkozhatok akkor, amikor nagyszerű színészeknek és alkotóknak kell küzdeniük az egzisztenciájukért. Én pedig magyar sztár vagyok, magyar ecsettel, hogy kifordítsam a költő szavait, és nyilván van, aki szeret, s van, akinek elege van belőlem. Mindenestre eddig még nem dobáltak meg paradicsommal.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
