Interjú
Bölcs bohóc
2012-02. szám / TV
Békés Itala március 23-án betölti a 85. életévét. Hihetetlenül sokoldalú, pazar tehetségű művész, rengeteg szereppel a háta mögött, és remélhetőleg még jó néhánnyal előtte. Hirtelen nem is jut eszembe rajta kívül magyar színész, aki az ő korában rendszeresen játszik.
Ráadásul, ha úgy vesszük, nem is 85 éves vagy, hanem ikerbátyáddal, Békés Andrással együtt 170.
B. I.: Ikerbátyámat, az Operaház címzetes főrendezőjét is Isten éltesse, remélem, tovább, mint engem, nehogy már én sirassam! Hál’ Istennek jól van, még mindig nagyon csinos, szép ember. Jó testvérek vagyunk, szeretetben él az egész család.
85 évesen miért nem ülsz otthon a jó melegben, mitől van benned ez az olthatatlan kíváncsiság? (Persze tudom, ez tart fiatalon.)
B. I.: Nem is értem a kérdést. Az alkotás nem kor kérdése. Az ember nem azért hoz létre valamit, hogy fiatal maradjon.
Hanem miért?
B. I.: Ezt még Madách sem tudta megválaszolni: „Aztán mi végre az egész teremtés?” Sem Babits Mihály: „…miért nő a fű, hogyha majd leszárad?” Berczik Sári: „Addig kell csinálni, ameddig bírod, és ameddig megy.” Teller Ede: „…makacs reménységgel hinni? Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi.” Az biztos, hogyha az ember az észjárását meg az egész testét állandóan működteti, kevésbé rozsdásodik be. De azért idővel a szervezet csak elhasználódik, szépen szólva: elöregszik. Látom én a tükörben, hogy különösen az elmúlt három évben mennyit öregedtem. Már 20, 40, 60 éves koromban is láttam a változásokat. Mondjuk most egy kicsit, hogy finom legyek, előnytelenebb a dolog. Sajnos hatvan után már nemigen jegyzik az éveket, még a fogyókúrás könyvekben is. Pedig minden ráncnak megvan a maga szépsége, nehézsége, küzdelme, néha elviselhetetlen története. Hogy kíváncsi vagyok? Igen! Ha már egyszer megszülettem, jól körül akarok nézni, hogy hol vagyok, s mi minden történik a nagyvilágban. Le Clézio azt írja: ”…ott kellene lenni az embernek mindenütt egyszerre, egy időben… Az kellene, hogy mindent megélhessen, elgondolhasson, kimondhasson, megérthessen...” Hát ezt szeretném!
Megint könyvet írsz. Hányadik, kiknek, miről?
B. I.: Szeretek írni. Amikor kedvem tartja. Nagyon megnyugtató, jó játék, csiszolja az agyat, amíg megtalálod azt az egy szót, ami semmi mással nem helyettesíthető – ezt Babits Mihálytól tanultam. Az első könyvem 1993-ban jelent meg, Hogyan lettem senki”címen, melynek 2007-ben volt a második kiadása az Alexandra gondozásában. Az Olvasd a buszon!-t Sajdik Ferenc karikatúráival 2008-ban az Argumentum adta ki. Ha minden igaz, most a Könyvhétre jelenik meg a harmadik, szintén az Argumentumnál, Anekdoták égi játszótársaimról címen. Gyermekkori színházi élményeimről, a főiskolán keresztül napjainkig, sok-sok egyedi képpel. Azokról a kollégáimról írok, akikkel együtt játszottam, és valami kedves, tréfás adomát őrzök a velük való találkozásról. Remélem, az olvasókat is nevettető, vidám történetekkel lepem meg. Három könyvem van félig készen, az egyik szintén a szakmával kapcsolatos, melyben 64 éves színházi tapasztalatommal bepillantást mutatok a kedves közönségnek, hogy: Mi van a függöny előtt, mögött, alatt, fölött. Hangoskönyvnek is készül a Zenés krónika, ez nagyon sokrétű, nehéz lenne röviden részletezni. És az ujjgyakorlatok után egy szatirikus, szerelmes regény van készülőben Szegény Jóska! címen. Na persze, ha megélem! | hirdetés
 |
|
Művészileg inkább az alternatív társulatokhoz, rendezőkhöz vonzódsz?
B. I.: Mindenhez, ami jó. Érdekel a korszerű gondolkodás, értelmezés. Ami teljesen más, mint a modernkedés. Nem lehet „modernül” játszani, rendezni, csak korszerűen gondolkodni. Büszke vagyok arra, hogy az Örkény Színházban játszom. Kitűnő a Katona József Színház, különleges a Pintér Béla és Társulata, sok-sok jó előadás van a különböző színházakban, de nagyon sok rossz is. Hogyne érdekelnének az alternatív színházakban az új kezdeményezések, kísérletek azoktól a fiataloktól, akik nem élték meg azt, amit én.
Vezetsz, komputert használsz, nyughatatlan vagy. Mi leszel, ha nagy leszel?
B. I.: Egyelőre még jók a reflexeim, el ne kiabáljam, tehát vezetek. A komputerhasználat a mai világban nélkülözhetetlen. A növendékeimtől tanultam meg. A nyughatatlan alatt, úgy gondolom, a temperamentumomat, az elevenségemet és mozgékonyságomat érted. Mindezek a fél-olasz örökségből fakadnak, de jó, ha az embernek öregségére is marad valamennyi belőle. Persze teszek is érte, mert az úszást, az evezést, a tornát nem mindig jó kedvemből csinálom – nagy ellentmondás ez, mert áldozat is mindennap 6-kor kelni, de annak érdekében teszem, hogy aztán jól érezzem magam a bőrömben. Mert ha egy hétig nem tornázom, én is úgy viszem ki a szemetet, mintha annyi idős lennék, amennyi vagyok. Hogy mi leszek, ha nagy leszek? Remélem, bölcs, aki bohóc módjára szemléli az életet, örül, hogy ennyi mindent megélt, mert más ám hallani, olvasni, tanítani valamit, mint megélni. Több nézőpontból vizsgálni és megérteni más látószögéből is a dolgokat. De ne félj, azért vigyázok magamra, minden izgalmat igyekszem elkerülni, semmi nem olyan fontos, mint a nyugalom. Sokkal kevesebbet vállalok, és nagyon válogatós lettem. 64 év után elég volt a kiszolgáltatottságból. Most már csak a magam rabszolgaságától kell megszabaduljak.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
