Nyilvánvalóan egynél több tényező felelős a Hangzó Helikon sorozat töretlen sikeréért. A most megjelent Szabó Lőrinc-kötet már a 24. a sorban, és persze a 25. is már előkészületben van. Ritka az ennyire hosszan működő sikersorozat;
kénytelenek vagyunk arra gondolni, hogy a sorozatszerkesztők nagyon ráéreztek valamire. Talán az a titok, hogy a feldolgozott költemények kiválasztásában szabad kezük van az előadóknak, így ezek valóban teljesen szubjektív keresztmetszetei egy-egy költő életművének, egyúttal közelebb hoznak az előadó együttes lelki alkatához vagy éppen aktuális lelkiállapotához is.
A Kaláka ezúttal például elég letargikus Szabó Lőrinc-költeményeket választott ki, s ezekhez nyúlt az együttes gazdag hangszereléseire jellemző kreativitással, ötletességgel. A költemények jó része közérzeti mű, világundoritisszel mélyen átszőtt, az emberiség rosszabbik énjét kidomborító, szomorkás dalok. Ugyanakkor találhatunk a feldolgozott művek között játékosabb, könnyedebb szerzeményeket is. Az együttes hű marad Szabó Lőrinc munkásságához abban is, hogy a huszonkét mű között öt műfordítást is találunk, ráadásul nem csak olyanokat, amelyek már korábban készen voltak, hanem új, a mostani megjelenésre írt szerzeményeket is.
Egyébként is örömteli, hogy az újonnan hangszerelt dalokon is érződik a befektetett energia, pedig a korábbi Hangzó Helikon korongok egyikén-másikán akad azért egy-két gyorsabban kipipált feladat, kötelező kör letudása is. Itt erről nincs szó, a meglévő nagy klasszikusok (a Hajnali rigók, a Kortársak, az Apró képek balladája vagy a Shakespeare szonett) mellett új gyöngyszemek is születtek, ilyen például a könnyed reggeli fürdőzést bemutató Reggeli ének vagy a cinikus, mélabús Különbéke is. Mint a sorozat többi tagja esetében, itt is elmondható: a kiadvány verseskönyvként is működik, Sajdik Ferenc remek rajzai kísérik a költeményeket. |
vissza
vissza a lap tetejére
