PM Online | Korábbi cikkeink

Tavaszköszöntő duplakoncertet ad a Csík Zenekar április 15-én 16 és 20 órakor a Művészetek Palotájában, ahol különleges vendégek közreműködésével hangoznak el az új lemez dalai. A jövőre 25 éves népzenei formáció vezetőjével, Csík Jánossal beszélgettünk.

Nem gyakori, hogy egy zenekar két koncertet adjon egymás után ugyanazon a helyszínen. Mi az apropója a duplakoncertnek, és mire számíthat a közönség?
Cs. J.: Tulajdonképpen már az elegendő apropó, hogy megérkezett a tavasz, és a barátainkkal együtt muzsikálva köszönthetjük. De az igazat megvallva azért hirdettünk meg két koncertet, mert nagy a közönség, és nem fértek volna el egyszerre a Müpa nagytermében. Így aztán ugyanazt a műsort előadjuk először a közönség egyik felének, azután a másiknak. Természetesen most sem hiányozhatnak a színpadról vendégfellépők, ezúttal Presser Gábor, Lovasi András és Ferenczi György csatlakozik hozzánk. Ez azért izgalmas számunkra is, mert mindnyájukkal régóta zenélünk együtt, de ilyen felállásban még soha nem léptünk fel. Játszunk több olyan új feldolgozást, amelyet ugyan már sokan hallottak, de van, aki még nem. Ilyen például a Földtörténet és a Szívrablás című Kispál-számok, illetve a Presser Gáborral már bemutatott szép dalok mellett egy Hobo Blues Band-feldolgozás az új albumról, amelynek az eredetije az ő közreműködésével született egykor.

A népzene és a könnyűzenei stílusok vegyítésének népszerűségét nem lehet vitatni, de mit gondol, akik megszeretik ezt a fúziós műfajt, előbb vagy utóbb elkezdenek autentikus népzenét is hallgatni?
Cs. J.: Amit mi csinálunk, az valójában egy lehetőség felajánlása az olyanfajta nyitott, kíváncsi embereknek, akik odafigyelnek az őket körülvevő dolgokra. Ha valaki így tekint a világra, biztos, hogy kap az alkalmon. Egyszer például kaptunk egy levelet egy koncertlátogatónktól, amelyben elmesélte, hogy ő az alternatív rockot szereti, de megtetszett neki az egyik Kispál-feldolgozásunk, ezért megvette a lemezünket. Egy idő után a többi számot is meghallgatta, majd elérkezett az a pillanat, amikor azon kapta magát, hogy örömét leli a népzenében. Szóval, biztosan nem arról a buta illúzióról van szó, hogy mi mindenkivel meg fogjuk szerettetni az autentikus magyar népzenét, hiszen eleve csak azoknak adhatunk lehetőséget, akik nyitottak és egyáltalán érzékenyek erre. Ettől még mindenki élhet boldogan, ha úgy érzi, hogy ez a világ nem neki való.