Képről képre
Joviálisra hízott faun, kis magyar bajusszal – Geszti Péter a Limoncello 1 című festményről
2012-06. szám / Eszéki Erzsébet
A hazai média és a magyar zenei élet egyik legszínesebb egyénisége, parádés ötletek, újdonságok kitalálója, dalszövegíró, énekes, reklámszakember. Amikor megláttam ezt a festményt, azonnal úgy véltem: jól illik a hozzá, hogy ehhez a beszélgetéshez ilyen, élettől duzzadó képet választott.
Szeretsz úszni?
G. P.: Úszni? Utálok. Futni se szeretek, általában minden taszít, amiben akár csak kicsi monotonitás is van. Vízben lenni viszont nagyon szeretek.
Azért kérdeztem ezt, mert a képen lévő figurák mintha vízben úszkálnának.
G. P.: Egy érzésben úsznak talán, ez az érzés pedig kellemes, erotikus és panteista képzeteket vet föl. Az első és a második esküvőm ceremóniája is a szabad ég alatt zajlott, erre emlékeztet a kép, amely ugyanakkor olyan, mintha a rajta látható figurák el lennének tévedve egy világban.
De az eltévedés nem félelmet, szorongást keltő, sőt: jól érzik magukat. Ezért is jutott eszembe, hogy lubickolnak.
G. P.: Nem érzik rosszul magukat, az az egész olyan, mint egy késő délutáni, alkony előtti pillanat egy mediterrán, dús ligetben. Tulajdonképpen ez egy pásztoróra. Ahol eltévedtek a pásztorok.
Szerinted hányan vannak ezen a pásztorórán? Mert a bal oldalon van egy nő, belőle látszik a legtöbb a képen. Aztán ott egy kéz, amely a bal oldali nő melle felé nyúl, piros, lakkozott körmei vannak.
G. P.: Ez valójában egy szerelmi háromszög, amelynek a részleteit nem látjuk, mert a festő eltakarta. Az elhallgatás az egyik legérdekesebb vizuális hatás, az, ha nem mondunk ki, csak sejtetünk valamit. Nagyon szeretem az ilyen típusú alkotásokat. Magam is készítek képeket, fotókat, például egy-egy kampány során, tehát én is sokat gondolkozom ezen. Az elhallgatás mellett fontos a tekintet is, sokszor a leglényegesebb egy képen.
Ha már a tekintetet említed: mintha a férfi valami kukkoló lenne ebben a háromszögben, nem?
G. P.: Bizony, az egész sorozatban van valami kukkoló effektus. Az egyik képen a buja, zöld bokorból kileselkedik egy nő. Lehet, hogy az, akinek itt épp csak a kezét látjuk. A harmadikon pedig egy termetes, mediterrán asszonyság hátsó fertályát látjuk, amint bújik be a bokorba. Mindenki valahogy keresi a helyét a játékban, és közben jól érzi magát. Ezért is vettem meg ezt a képet.
A Tiéd mind a három?
G. P.: Tóth Andrej tehetséges, kedves, fiatal művész, dolgoztam is vele az ARC pályázatok során. De nem ezért vásároltam meg ezt a sorozatot, hanem mert szeretek olyan képekkel együtt élni, amelyekből azt érzem, hogy be lehet sétálni a világukba. Ennek olyan világnak kell lennie, amelynek van kapuja. Van átjárás az én életembe. Ami idegen tőlem, azzal nem tudok sokáig egy térben maradni, még ha művészileg értékes, akkor sem.
Mi a „kapu” számodra ezen a képen?
G. P.: Az otthonosság érzése. Volt egy csodálatos utazásom az amalfi partok környékén. Ilyen időszakban, amikor ennyire zöldek a bokrok, sárgák a citromok, és minden vacsorához limoncellót adnak. Ez a kép a nyár, a szerelem, a szabadság számomra, minden, ami engem ahhoz a kultúrához köt, amit igazán imádok a világban. Ez az európai mediterráneum, a klasszikus kultúra bölcsője. Ahol egyszerűen minden jó. A mai napig jók az ételek, az italok, energikusak az emberek, gyönyörűek a tájak, egymásra rétegződnek a korok, a kultúrák, minden megvan. És minden megőrződött. | hirdetés
 |
|
Ismerted korábban a limoncellót?
G. P.: Soha, de azonnal megkedveltem. Ez bizonyos értelemben a napfény íze, de édes változatban. Nem véletlen, hogy nálunk a napfény íze az Unicum. Amely mégiscsak gyomorkeserű. A magyaroknak kesernyés örömük van a pohárban. Nem keserű, de valahogy az öröm és az üröm közötti íz, a sírva vigadás. A limoncellóban viszont csak öröm van. Ez egy erős likőr, amely citromalapú. Ahogy a citrom látszik a képen, kicsit olyan, mint a tudás almája. Nyúlnak érte, és leszedik.
Ráadásul nagyon hasonló a formája, mint a képen látható női mellnek.
G. P.: Így van, pontosan. Végül is a citrom az egyik legegészségesebb gyümölcs, és mi lehet egészségesebb, élettelibb, mint egy szép női mell? Főleg egy férfi számára. Amikor ott nyaraltam, az amalfi vidéken, életemben először tettek le elém olyan profiterolt, amely citromos volt. Soha életemben nem ettem olyan finomat, mint az. És sehol máshol nem ettem ilyet, csak azon a vidéken. Mint utóbb kiderült, Tóth Andrej is járt arrafelé a feleségével, talán nászúton. Olyan érzésem támadt a kép láttán, mintha egymástól függetlenül ugyanaz történne más évben, más emberekkel, mégis talán ugyanazt az élményt éltük át.
Tóth Andrej megfestette pontosan azt az érzést, amit Te is átéltél?
G. P.: Amalfi fölött van egy kis falu, Ravello, a szélén egy 800 méter magas hegy, a tetején ül egy elképesztő palota és kert, ennek a végén van az Örökkévalóság terasza. A világ egyik legszebb helye. Még arabok kezdtek ott várat építeni, a reneszánsz idején ráépítettek, aztán jött a barokk. Ott van ez a Villa Cimbrone, a végén ezzel a csodaterasszal, amely a hegy tetején kinyúlik, alatta már csak a tenger van. A terasz korlátján istenek szobrai állnak, csak fejek. Le lehet úgy ülni, hogy ha kifelé nézünk a tenger felé, szinte lebegnek ezek az istenfejek a tenger és az ég között. Ez is eszembe jut erről a képről. Fent az istenek nevetnek, lent az emberek játszanak a bukszusban.
Látsz humort is a képen?
G. P.: De még mennyire! Igaz, inkább irónia van benne. Ezek a testesebb, piknikus, jókedvű, pirospozsgás, egészségtől duzzadó emberek kissé elrajzolt figurák. A férfi nem olasz típus, ő joviálisra hízott faun a kis magyaros bajszával. Mint egy jókedvű turista, megkapta a limoncellót, kapott két olasz csajt, jól érzi magát. Jártam úgy Olaszországban, Toscanát úgy fedeztem fel, hogy letértem az országútról, és mentem, hagytam az autót gurulni, amerre akart, és csak néztem a tájat, betértem apró városokba. Nem tudsz eltévedni. És nem nagyon tudsz tévedni sem. Nem tudsz rossz szállásra menni, rossz pizzát enni, rossz házi bort inni, mert ezeken a helyeken valahogy minden jó.
Ez az életérzés jelenik meg Neked a képen?
G. P.: Ez elsőre szexi téma, ahogy ők ott hárman összebonyolódtak a bokorban. Nincs itt szupernő és szuperman, hanem olyan emberek ők, akikkel lehet azonosulni. Talán rejtőzködő nudisták, akik a szerelem istenének hódolnak. Közben kicsit boterói hangulatot idéz a kis idill, amit nagyon szeretek, de anélkül, hogy lenne benne utánzási szándék. Csak az iróniája emlékeztet Botero világára.
Hol van ez a kép a lakásotokban?
G. P.: Az étkezőnkben, szép helyen, csupa fény minden. Két kép egymás alatt, velük szemben a harmadik, amelyen csak egy asszony néz ki a bokorból. Nagyon szeretem őket, mint Andrejnek egy másik képét is, amelyet egy raklapra festett, és ugyanúgy az itáliai nyarat idézi ironikus módon. Nem vagyok gyűjtő, a többi képet és szobrot is fiatal művészektől vásároltam. Olyanoktól, akiket személyesen is ismerek. Így marad egyfajta személyesség abban, hogy kiknek az alkotásaival élünk együtt.
Kép: Tóth Andrej: Limoncello 1 (a három képből álló sorozat első darabja)
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
