PM Online | Korábbi cikkeink

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az utóbbi időben a budai olasz pizzériák helyváltoztatásait,
ezt a furcsa „utolsó pár előre fuss!” társasjátékot.

Ha jól mértem fel a helyzetet, a Karolina út sarkán lévő, kiváló Da Wally pizzázó elköltözött a Kelenföldi pályaudvar mellé, helyére egy másik olasz tulajdonos költözött, és nyitotta meg Da Raffaello nevű pizzériáját. De ez így önmagában túl egyszerű lenne, mert a hatalmas molinókról vigyorgó kopasz úr az Alkotás úti, szintén elismert Da Lello egykori tulajdonosa, aki most itt, az új helyen próbál szerencsét. Nagyon nagy erőfeszítéseket azért nem tett az új hellyel; a már említett, kissé nárcisztikus önplakáton kívül nem fedezhető fel lényegi változás az étterem elrendezésében. Ugyanaz a hangulattalan hodály, ugyanott a pizzás látványkonyha, változatlan a pult, a desszertes hűtőszekrény, még az asztalok elrendezése is. Csipetnyi újítás, hogy került valahonnan egy előételes hűtő, de ez még önmagában nem csinál nyarat. A terasz talán kicsit rendezettebb lett, bár a kevesebb zöld érzetre közelebb hozza a jelentős autóforgalmat. A magát a fenti okok miatt az „Igazi Lello” néven az étlapra író olasz úr személyében is jelen van, boldogan ücsörög a teraszon, kortyolgat valamit, és szemmel láthatóan nagyon elégedett. Pedig azért még lenne tennivaló. Két felszolgálója a jó rendőr – rossz rendőr leosztásban tevékenykedik, a modortalan és rosszkedvű fiatalember bárdolatlanságait egy mosolygós, kedves hölgy próbálja ellensúlyozni több-kevesebb sikerrel. A vendég pedig magában reménykedhet, hogy vajon melyikükkel lesz legközelebb dolga, a durva pofon jön-e vagy az ajándékslukk. A konyha is bizonytalan színvonalú. A hagymaleves tulajdonképpen jó ízű, de behatárolhatatlan iskolát követve sem nem olasz, sem nem francia, leginkább a magyar tejszínnel készülő, „francia hagymaleves” néven futó furcsaságot produkálja, de azt sem egyértelműen. A paradicsomleves szintén ízes, de a lavórnyi adag mindenképpen eltúlzott, és nem is maradandó élmény. Sűrű, piros, van benne és rajta bazsalikom, kicsit savanykás, nem túl karakteres egyveleg. A minestrone nem jobb, nem rosszabb, mint egy magyar zöldségleves, de rosszabb, mint egy valódi minestrone. (Pedig még az sem túl finom…) A tésztavonalat szintén hullámzó teljesítmény jellemzi, a négysajtos gnocchi egészen kudarcos, a város bármelyik olasz helyén sokszorta finomabbat, frissebbet, zamatosabbat tálalnak fel, a carbonara spagetti viszont vállalható, könnyed, változatos, kellemes. A kardhal mellé – felárral - köretként ajánlott sima, fokhagymás spagetti a legjobb a tészták közül, kár, hogy a főszereplő kardhal száraz és egyhangú, amellett erősen túlárazott is. A kávénál már felnőnek végre az olasz elvárásokhoz és nagyszerű, erős, forrósított tejes kancsóval is megtámogatott, tüzes feketével rukkolnak elő. Kicsit későn eszméltek.