Interjú
Egy jókedvű nyári este
2012-07. szám / Szepesi Krisztina
Kiss Diána Magdolna törékeny szőkeségnek látszik, de képes keményen dolgozni, és ha kell, egész évben ingázik, csak hogy ne kelljen lekötnie magát egy színháznál. A Szerencsés flótásban Ilonka szerepét játssza a Városmajori Szabadtéri Színpadon augusztusban, egy nagyon is kortárs felfogású operettben.
Édes kis semmiség?
K. D. M.: Valóban habkönnyű bohóság, de az emberek, akikkel együtt dolgozunk, a sok ötlet, poén, a nagyon jó zene és a Budapest Bár kiváló zenészei erőssé teszik az előadást. Egy jókedvű nyári este lesz, amelyen a nézők jól szórakozhatnak, és olyan zenéket hallhatnak, amelyeket már ismernek, és előadás után otthon talán kedvük támad újra feltenni egy-két régi lemezt.
Az ötvenes évek képzeletbeli világáról szól a darab, miközben a meghatározása kortárs operett.
K. D. M.: Kortárs stílusú a díszlet és a jelmez, meglehetősen alternatív a rendezői koncepció, és Gergye Krisztián koreográfiája sem a múlt század operettjét idézi.
2007-ben zenés színész osztályban végeztél, azóta főként zenés szerepeid voltak, ahogy most ez a nyári produkció is.
K. D. M.: Igen, miközben nagyon vágytam már arra, hogy több prózai feladatot is kapjak, és megmutathassam, hogy nem csak énekelni tudok.
Nyilván nem véletlen a sok zenés szerep, hiszen ritka jól képzett hangod van.
K. D. M.: Zenei általános iskolába jártam, de komolyabb hangképzésbe csak 17 éves koromban kezdtem Balog Ágnessel Székesfehérváron. Ő ajánlotta, hogy felvételizzek a Konzervatóriumba magánének szakra, ahová fel is vettek, de közben beadtam a jelentkezésemet a színművészetire is, ahová szintén felvettek, és végül azt választottam. Az egyetemen volt énekoktatás, és nagy előnyöm volt, hogy már tanultam fuvolázni, így az énekléshez szükséges rekeszlégzést nem kellett gyakorolnom és sokkal több időt fektethettem a hangom javításába. Örülök, hogy így alakult, mert az operaénekléshez túl pörgős vagyok.
Szabadúszóként végigrohantad az elmúlt öt évet. Nem kaptál jó szerződésajánlatot?
K. D. M.: Jordán Tamás hívott Szombathelyre, de akkor elég jól ment a HOPPart, és azt mondtam, jobban érdekel az alternatív színházcsinálás, mint hogy lekössem magam. Zalaegerszegre pedig rögtön az egyetem után hívtak, de akkor nagyon sok más elfoglaltságom volt. Vidékre amúgy sem szeretnék szerződni, mert félek, hogy ott ragadok. És nem azért, mert vidéken nem lehet karriert csinálni, hanem mert már minden a fővároshoz köt. Budapestről viszont egyáltalán nem kaptam ajánlatot. Az osztályból szinte mindenki el tudott helyezkedni a Nemzetiben, az Örkényben vagy a Centrál Színházban, csak mi hárman maradtunk Szilágyi Katával és Herczeg Tamással szerződés nélkül. Az anyagi biztonság miatt jó lenne egy fix hely, miközben egy szerződés kicsit olyan is, mintha börtönbe zárnának. | hirdetés
 |
|
Az sem tetszene, hogy megmondják, mit fogsz játszani?
K. D. M.: Nyilván az is feladat lenne, de szabadúszóként valóban fordult már elő, hogy nemet mondtam például egy vizsgafilmre. Persze nagyon örülök minden felkérésnek. Most Berzsenyi Ádám hívott a Gózon Gyula Színházba az Antigonéba, amire boldogan mondtam igent, hiszen görögöt még sosem játszottam. És azért ez elég kemény prózai feladat lesz.
Van olyan közeg, ahol biztonságban érzed magad?
K. D. M.: Vannak olyan emberek, akikkel szeretek együtt lenni, ilyen Kata, Tomi és most már Barabás Ricsi, mi négyen alkotjuk a HOPPart magját. Nem hiszem, hogy bárhol máshol két évadnál többet el tudnék viselni egyelőre. Persze az alternatív lét sokkal bizonytalanabb, és abból is adódnak konfliktusok, hogy nem vállalok éjszakai próbát, mert nagy szükségem van magánéletre. Jó lenne, ha végre biztos lenne a HOPPart helyzete. Ráadásul gondolkodom a gyerekvállaláson, amihez elengedhetetlen az anyagi biztonság. Szerencsére a párom, aki filmezéssel foglalkozik, biztos pont az életemben, de nem támaszkodhatom mindig rá. Néha azért jobban fizető feladatot is kapok, amiből félre tudok rakni. Tavasszal például Szász János filmjében, az Agota Kristof-novellából készült A nagy füzetben dolgoztam, és bár emberpróbáló feladat volt, örülök, hogy megismerhettem őt, és remélem, dolgozunk még együtt. Rajta kívül Zsótér Sándor, Novák Eszter és Polgár Csaba tudnak hasonlóan fontos és hasznos instrukciókat mondani nekem. De van olyan rendező is, akivel soha többé nem szeretnék együtt dolgozni.
Kezdesz „lenyugodni”?
K. D. M.: Egyre inkább. Az egyetem elején sokszor haza akartam menni anyukám szoknyája mellé. Féltem és rengeteget hisztériáztam. Aztán rájöttem, hogy el kell fogadni, amit a tanár mond. Most már nem utasítok el rögtön egy embert a bemutatkozásnál, ha nem szimpatikus, hanem megpróbálok hozzá utat találni. Nyitott ember voltam mindig is, de a türelmet és az alkalmazkodást folyamatosan tanulom még most is.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
