Zalán Magda Daccapo 2012-08. szám / D. Magyari Imre
Zalán Magdával igazán kellemes helyen találkoztam először: Karinthy Ferenc Naplójának Rómáról szóló lapjain. 1968. február harmadikán rögtön a sűrűjébe csöppent: „Este társaság Magdánál, művészek.” Zalán Magda, a régi haver, barát, aki 1955 és 1965 között a Rádió riportereként Pesten mindenkit ismert, így „Cini”-t is, már Rómában is mindenkit ismert, pedig csak ’65 szeptembere óta élt ott.
Új, e-bookként is kapható könyvének címe zenei műszó, a daccapónak is írható da capo jelentése: elölről. A visszaemlékezés úgy is olvasható, mint annak leírása, miként lehet az életet elölről, újra meg újra elkezdeni valahol máshol, Rómában, Torontóban, Washingtonban; elkezdeni úgy, hogy folytatása, értelme, sőt szépsége is legyen. Rendkívül hasznos olvasmány mindazoknak, akik mostanában néhány évig vagy végleg külföldön képzelik az életüket. A szerző már római első éve után megfogalmazta, hogy mindenkinek kötelezővé kéne tenni a disszidálást, mindenkinek „világot kellene látni, új dolgokat tanulni, ismeretlen feladatokat tanulni, szokatlant kényszerből megszokni…” S bölcs keménységgel hozzáteszi: „És soha semmiképp nem honvágynak hívni a külhoni sikertelenséget.”
Zalán Magda a bezártság, a belügynek az ő magánéletét is figyelő tekintete elől ment, menekült el Magyarországról. Nápolyi névházassága nem sikerül, előbb angol társalkodónő lesz, magyar barátnőjének barátnője fiának barátja (!) protezsálja be egy gyáros családjához, ahol beajánlják nyári idénymunkára egy szállodába, a porta közelében elolvassa, szótárral, élete első olasz könyvét, a trieszti menekülttáborban politikai menekültté nyilvánítják. Elindulhat Rómába, három telefonszámmal: az egyik tulajdonosa albérletet szerez neki, sőt valami munkát is ad, a másiké egy véletlen találkozáskor bemutatja Tóth Imrének Fehérvárcsurgóról – mi Amerigo Totként ismerjük. Tot szerez neki lakást a Centróban, összehozza valakivel, aki a rádiónál dolgozik… És Zalán Maga hamarosan mesejátékokat, regényt ír olaszul, fordít, s már ő ajánlja Karinthy Ferenc egyfelvonásosait, saját átültetésében, aztán Örkényéit, Görgeyéit. Torontóba két telefonszámmal érkezik. Washingtonba már hívják. | hirdetés
|
|
Igen élvezetesen, sok iróniával és öniróniával meséli el újrakezdéseit, amikből szinte észrevétlenül derül ki, hogy a tehetségen, az adottságokon, a szerencsén túl mennyi szorgalom és kitartás kell a megkapaszkodásokhoz. Neki volt – az előzőek mellett – mindkettő. És mindenhol a magyar kultúra önkéntes és önzetlen nagykövete lett. Egyszer véti csak el könyvében az arányokat: az Amerika Hangja magyar szekciójánál történt, amúgy valóban vérlázító megaláztatását írja túl, érthetően. Az utolsó oldalak aztán meglepően tömörek, súlyosak, az irónia helyén komorsággal. Zalán Maga 2001 őszén hazajött édesanyjához, akinek halála után nem ment vissza Amerikába. Budán lévő, ötödik emeleti birodalmához pompás terasz tartozik: olyasféle attico, amit első római lakásának ablakából bámult irigyen. Olykor vendégeket hív, akik szívesen üldögélnek itt. Köztük Karinthy Márton, Cini fia.
Kritika (5)
|
vissza |
|
| |