Interjú
Egy nagymamának miért kellene rozogának lennie?
2012-08. szám / Bóta Gábor
Az új évadban Galambos Erzsivel a címszerepben Csiky Gergely A nagymama című vígjátékát mutatják be a József Attila Színházban. A művésznő ennek borzasztóan örül, mert már éve óta szerette volna eljátszani. Attól azonban megrettent, hogy milyen sok a szövege.
Úgy gondolja, hogy ez lesz az utolsó szerepe, de azért hozzáteszi, soha nem szabad azt mondani, hogy soha.
Ez jó nagy szerep. Tanulja már a szöveget?
G. E.: Hát én nem emlékeztem arra, hogy A nagymama egy ekkora massza. Pedig játszottam a darabban Mártát, a kislányt, pont ötven évvel ezelőtt, Kecskeméten. Göndör Klári volt a nagymama. De tényleg nem rémlett, hogy ez ekkora szerep. A nyelvezete is sajátos, hiszen Csiky Gergely. Komolyan halálra vagyok rémülve. Tolnay Klári hány évesen játszotta a nagymamát?
Már egyáltalán nem volt fiatal.
G. E.: De én, amikor a decemberi premier lesz, már betöltöttem a 81.-et, érti? Utoljára a Mici néni két életét tanultam meg, és már az sem ment könnyen. De ez a nagymamaszerep egy akkora massza, hogy állandóan azon gondolkodom, mi lesz, ha nem tudom megtanulni.
Makay Margit még 92 évesen fellépett Karinthy Ferenc Bösendorfer című darabjában.
G. E.: Igen, ebben reménykedem én is. Már nagyban olvasgatom a szöveget. Borzalmas teher, de én valamennyi szereppel így vagyok. Először mindig nagyon félek attól, hogy mi lesz, hogy lesz, hogyan tudom megcsinálni. Meg tudom-e tanulni? Azért is borzasztó fontos ez nekem, mert már biztos, hogy ez az utolsó szerep az életemben. Bár soha nem szabad azt mondani, hogy soha.
Miért gondolja, hogy ez lesz az utolsó szerepe?
G. E.: Mert most úgy érzem, hogy teljesen magam alatt vagyok, ha ez tízoldalas szerep lenne, az hagyján, de ez huszonöt oldalas. A többieknek negyedannyi szövegük van, én pedig végigbeszélem a darabot.
Ez az igazi jutalomjáték, nem?
G. E.: De igen. Amikor felhívott az igazgató, Nemcsák Károly, mi a véleményem, hogy velem bemutatná A nagymamát, borzasztóan örültem, mert már évek óta szerettem volna eljátszani, de nem tudtam, hogy ez ilyen mérhetetlen szövegmennyiség. Hát majd megbirkózom vele, vagy sem. Nem tudom.
Ez igen hatásos szerep. Szép, kedves, elegáns, jó humorú, idős asszonyt játszhat benne.
G. E.: Olyan, amilyen én vagyok. Azt mondják az emberek, hogy én nem vagyok egy nagymama típus, de hát itt vagyok az ötéves unokámmal. Nem tudom, egy nagymamának miért kellene rozogának lennie.
De ez épp nem egy rozoga nagymama, hanem előkelő, jól öltözött asszony. Ráadásul ez a darab ment az ön egykori szakmai otthonában, az Operettszínházban is, megzenésítve.
G. E.: Igen, de itt nincs zene. Az Operettszínházban, azt hiszem, Honthy Hanna és Németh Marika játszotta. Az utóbbi időkben én sokkal keményebb és ércesebb szerepeket alakítottam. Olvasgatom, ismerkedek vele, és reménykedjünk abban, hogy jól fog az agyam.
| hirdetés
 |
|
Utoljára akkor találkoztunk, amikor kiderült, hogy szanaszét eresztik a József Attila Színház társulatát, és senki nem tudta, hogy mi lesz. Akkor még könnyes is volt a szeme. Ehhez képest nagy dolog, hogy főszerepet játszik majd.
G. E.: Tavaly tavasszal nem tudtuk, hogy s mint lesz. Igaz, hogy a színház nem olyan, mint volt. Illetve tulajdonképpen a mi társulatunk ott van, csak sokkal kevesebbet játszik. És alig van bemutató. Elfogadom azt, ami van, mert én egymagam nem tudok tenni semmit. Közölték velünk, hogy megszűnt a havi fizetés, napi gázsit kapunk, és számlakönyvezünk. Ezt is tudomásul kell venni. Mert mi van akkor, ha nem veszem tudomásul? Én egy személyben nem tudok rajta segíteni, ahogy azon sem, hogy megszűnt a Budapesti Kamaraszínház, megszűnt a Játékszín. Tavaly, amikor azt mondták, hogy vége a József Attila Színháznak, huszonnyolc éve voltam ott. Ha harminc vagy csak húsz évvel fiatalabb vagyok, akkor fogom magam, és bejelentkezem vidéken bármelyik színházhoz, és játszom ott, ha szükség van rám. Újrakezdem az életemet. De hiába vagyok én Jászai-díjas, Érdemes, Kiváló és Kossuth-díjas művész, minden színháznak megvan a maga színésznője, akire épít. Senki nem hívott engem, senki nem mondta, hogy te, Galambos Erzsi, tudom, hogy problémáid vannak, gyere ide, és játssz el egy szerepet. Senki! Tehát nekem annak kell örülni, ami van. Ha van egy ember, aki felhív telefonon, és azt kérdezi, mi a véleményem arról, hogy velem bemutatnák A nagymamát, akkor nekem meg kell köszönni, hogy gondolt rám nyolcvanegy éves koromban, és szerepet ad.
Hatvanéves születésnapjára készítettünk egy interjút. Akkor azt mondta, jókor jött el az Operettszínházból, némiképpen szándékosan is sértődött meg, és ezt időben tette, mert tudnia kellett, hogy meddig lehet ott a fején a korona. Ez azért egészen más helyzet, mint a mostani.
G. E.: Igen. Csak amikor onnan eljöttem, 51 éves voltam.
A József Attila Színházban már nem érezte, hogy a korona a fején van?
G. E.: De! Úgy kellett eljönnöm az Operettszínházból, hogy a korona rajta maradjon a fejemen. És amikor eljöttem, akkor engem Iglódi Pista jobbnál jobb szerepekkel bombázott. Itt kaptam életem első anyaszerepét a Mezítláb a parkban című vígjátékban. Így játszhattam a Koldusoperában, a III. Richárdban, a Villonról szóló darabban. Olyan dolgokat játszhattam el, amelyekre az Operettszínházban mindig csak vágytam. Engem tökéletesen kielégített a József Attila Színház. Én nagyon szerettem.
Volt több „kalandja” Gaál Erzsi rendezővel, aki egészen más játékstílusra vette rá.
G. E.: Gaál Erzsi irányításával eljátszhattam egy olyan szerepet is, ami nem mindennapos. Az Éjjeli menedékhelyben Lukát, ami azon kívül, hogy grandiózus feladat, még férfiszerep is.
Ráadásul énekelt is az amúgy prózai darabban.
G. E.: Persze. És ez nagyon izgalmas, roppant érdekes volt. Kemény feladat. Léner Péter pedig rám bízta a Szabadsághegy anya-főszerepét, amivel én mint prózai színésznő feltettem az i-re a pontot. Ezzel igen sokat kaptam az élettől, a szakmától. Komoly sikerem is volt, és fantasztikus, hogy ezt a hatalmas drámai szerepet megkaphattam. Tehát nekem nagyon-nagyon jó dolgom volt a József Attila Színházban. Ebben a korban, amiben én vagyok, még játszom a Mici néni két életében, és most készülök A nagymamára. Egészen őszintén, mit akarhat még egy színésznő? Nehéz belegondolni, hogy milyen sok emberrel játszottam az életemben, és hogy milyen rengeteget játszottam. Én vagyok az egyedüli élő színésznő, aki a Művész Színház tagja volt. Mindig sajnálom, hogy meghalnak emberek. Most éppen feltettem a Facebookra egy képet, amelyen Darvas Ivánnal vagyok a La Mancha lovagjában. Tévés revüműsorokban is énekeltem, táncoltam Ivánnal. A kutya nem emlékszik már rá. Ilyesmikről lehetne például egyszer hosszan beszélni.
Tényleg facebookozik?
G. E.: Most tanulom. Nyolcvanéves koromban vettem magamnak egy iPadet, és azt is most tanulom. Cselédkönyves pedig a Nemzeti Színházban voltam, és A kaméliás hölgyben Bajor Gizivel léphettem egy színpadra. Az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájában nem kisebb emberek tanítottak, mint Várkonyi Zoltán, Apáthy Imre, Gobbi Hilda, Ascher Oszkár, Lehotay Árpád, és Várkonyi, Apáthy rögtön odavitt a Művész Színházba. Már sokat gondolkodtam azon, hogy kellene az életemről és a főzéstudományomról írni egy könyvet. Nekem nagyon érdekes életem volt.
Mitől különleges a főzéstudománya?
G. E.: Híresen jól tudok főzni. A receptjeimet is érdemes lenne kiadni. A régi „királyi” tévében volt a Főzőcske, de okosan című műsor. Én ott igen sokat főztem.
Most már akár nyaral, akár bármi mást csinál, az ideje zömét lényegében A nagymama tölti ki?
G. E.: Igen, igen. Hiszen az életben is itt van az unokám, aki gyakran jön hozzám, átölel engem, beszélgetek vele, és amúgy meg szinte egyfolytában a szerepem foglalkoztat.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
