Interju
Jadviga Ónodi Eszter
2012-08. szám
A Jadviga párnája előadásnak te vagy az egyetlen szereplője, aki játszott a regény korábbi filmváltozatában is. Akkor Irmus voltál, most pedig te alakítod majd a címszereplőt. Evidens volt, hogy ezt fogod játszani?
 Ó. E.: Igen, így jött a felkérés.
Mennyiben más ugyanabban a kontextusban egy teljesen másik szerepet játszani?
Ó. E.: Vitatkoznék azzal, hogy ugyanabban a kontextusban, ugyanis a filmforgatókönyv – műfajából adódóan – rengeteg könnyebbséget ad: a gyors jelenet- és a helyszínváltások miatt sokkal egyszerűbbé válik a történet kronológiája. A színházi előadás esetében már az is izgalmas, hogy a három szinten zajló regényt hogyan lehet átültetni színpadra anélkül, hogy lecsipkednénk azokat az érdekes burjánzásokat, amelyek a regény karakterét is adják. Később tudtam meg, hogy nem egyszerű átirat készül, hanem lesz az előadásban zene, dalbetétek, sőt, Ladányi Andrea még koreográfiákat is készít hozzá, ami teljesen más nyelvet és játszási módot jelent – ettől számomra nagyon izgalmas a dolog. Úgy gondolom – és ebben Hargitai Iván, a rendező megerősített –, hogy ezek a nagyon különböző stílusjegyek segítik érvényre juttatni azt, ami a könyvben van. Egy sűrű mozdulat meg tud mutatni olyan történetet vagy érzést, ami a darabban egyébként nem tudna megjelenni.
Komplex színészi munka.
Ó. E.: Két hete tart az évad, de május körül szoktam magamat úgy érezni, ahogy most.
A Katona társulatának tagjaként sokat vagy színpadon, de sokat játszol más produkciókban is. Magánszínházban viszont még nem fordultál meg. Mennyiben más az, amit itt kell csinálni egy kőszínházhoz képest?
Ó. E.: A színpadi próbákon semmit nem csinálok másképp. Most annyira így van, hogy a jelenlegi állás szerint nagyon különleges, inkább a független színház eszközei felé hajló előadás készül. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy bulvárban vagy fogyasztási cikk előállításában vennék részt. Az viszont, hogy már júliusban felhívtak a plakátfotózás miatt, holott még a darabról sem tudtam semmit, és hogy a produkció marketingje igen korán elindult – az például a Katonára nem nagyon jellemző – persze az utóbbi időben ott is van pozitív változás ebben. | hirdetés
 |
|
Ezek szerint ez számodra olyan, mintha egy másik kőszínházba mennél be...
Ó. E.: Ebben az is közrejátszik, hogy itt vagyunk a belvárosban – úgynevezett hazai terepen. Azért már megfordult a fejemben, hogy mi lesz majd, ha nyáron tücsökciripelés és szúnyogcsipkedés közepette játsszuk valahol vidéken az előadást. Ebben nincs tapasztalatom – nyári színházban már voltam, de olyan még nem volt, hogy valamit elkészítünk valahová, és aztán rengeteg más helyen is játsszuk.
Apropó kereskedelmi színház. Ha az ember ránéz a színlapra, azt látja, hogy zenés-táncos előadás és egy irodalmi alapokon nyugvó, ilyen értelemben klasszikus darab. Ugyanakkor mégis azt mondod, hogy ez némileg kísérletező előadás.
Ó. E.: A kísérleti jelleget úgy értem, hogy sem a zene, sem a tánc nem klasszikusan operettjellegű dalbetéteket és fordulatokat jelent. Ettől függetlenül a szándék egy érzelmileg magával ragadó előadás létrehozása. Nem szeretnénk semmiféle "művészkedést" a színpadra tenni – én legalábbis nem akarok. A célom, hogy azt a szerepet, amit megkaptam, azokkal a partnerekkel, akikkel a sors megajándékozott, együtt megalkossam. Szerintem ha ezek az elemek jól összeállnak, és arányaiban jól lesznek adagolva a mozaikok, akkor az előadás esztétikája túlmutat majd azon a kommerszen, amit az emberek sok helyen kapnak a világtól. Ha visszafejtjük a sztorit, akkor itt azért elképesztő dolgok történnek: a legdurvább görög drámák vérfertőző, sötét, erőszakkal és vérrel, könnyel teli, súlyos történetei vannak benne. Emiatt is érthető, hogy Závada Pál szerepeltet egy kart, mert ezáltal a görög tragédiákhoz közelíti a történetet, ami amúgy sem idegen attól.
Amikor vendégként mégy egy kőszínházhoz, akkor is egy létező csapathoz csatlakozol, ahogy a Katonában is társulat tagja vagy. Most azonban alkalmi csapatban kell dolgoznod. Ez nehéz?
Ó. E.: Borzasztóan inspirál. Már maga az is, hogy új arcokat tanulok meg – ez minden vándorlásom során csodálatos élmény. A Katonában már lehúztam több, mint 15 évet, ott az ember már ismeri, megtanulta a kollégák arcait. Gyönyörűséggel tölt el, hogy itt egészen más arcberendezéseket nézek. Ez nagyon sokat tud nekem adni. Meg persze az is benne van a pakliban, hogy ha valakinek megtetszett a játékom és még másban is látni akar, hátha eljön a Katonába is megnézni. Egyébként meg Lukáts Andorral, Gáspár Sándorral, Takács Katival dolgoztam már együtt, Pokorny Liával még nem, de vele könnyű megtalálni a közös hangot. Pál Andrással – aki a férfi főszereplőt, Ondrist játssza – sem dolgoztam még, de vele nagyon jól lettünk egymás mellé osztva, nagyon jól tudunk együttműködni. Fontos az is egy ilyen darab esetében, hogy működik-e a szereplők között a kémia. E szempontból, úgy tűnik, a periódusos rendszer jól adta ki magát.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
