Interjú
Ég és föld között
2012-09. szám / Szepesi Krisztina
Kárászy Szilvia nem konvencionális zongoraművész. A Művészetek Palotájában október 16-án a Psyché Hang-Fény-Képei című összművészeti estjén is bizonyítja ezt, ahol bevezet majd a zene és Weöres Sándor szürreálisan nagy ívű világába. Mesél arról, hol van benne Psyché és arról, mit tanult mesterétől, ami életét és művészetét is meghatározza.
Zeneszínházként definiálja az estét.
K. Sz.: Alapvetően egy speciális szerkesztésű, nem szokványos dramaturgiai szálon futó hangversenyről van szó, ami már nagyon régóta foglalkoztat engem, mert a hangversenytermi közegben egészen másképpen kifinomult és fogékony a közönség, mint például egy színházban. Itt minden sokkal nagyobb nyomatékot kap.
Weöres Sándor az est ihletője.
K. Sz.: Különleges szál fűz hozzá. Kislány voltam, amikor megismerhettem, s ő volt az első szellemi mesterem. Azért is a címválasztás, mert amikor másodszorra találkoztunk, elhozta nekem a kötetét és azt mondta: „tudod, hogy te vagy Psyché?”. Az előadásunk kódja Psyché, ami jelentheti a szerelemmel érintett női lelket, de a nőiséget általában is. Weöresben az is izgalmas volt, hogy egyszerre volt jelen benne a férfi, a nő és a gyermek.
Mit tanult tőle?
K. Sz.: Amilyenné váltam, azt neki köszönhetem. A versei mellett A teljesség felé volt az első műve, ami nagyon mélyen megérintett. Számomra ő a legzeneibb költő. A munkássága csupa zene. Meghatározó alapot adott az életemhez vallásfilozófiájával és felülemelkedettségével, ami rálátást képes adni a dolgok lényegére. De volt benne játékosság is. Emlékszem, amikor versrészleteket improvizált, melyekre zenével kellett reagálnom. Nehéz is szavakba öntenem azt, ami neki sikerült. Azt, amennyire letisztultan és csodálatosan gondolkodik az emberi létezésről, az életről és arról, hogy milyen irányba kellene mennünk, mi lehetne a célunk. Miközben költeményeiben választ ad a kérdésekre, rámutat az ember alkotta dolgok – a közhelyes társadalmi normák és elvárások – lényegtelenségére is. | hirdetés
 |
|
A Psychéről a lázadás, a szenvedély, az erotika juthat eszünkbe, ön viszont korábban úgy fogalmazott, amikor a pódiumra lép, soha nem jut eszébe, hogy nő.
K. Sz.: Külsőségekben nem szeretek nőként megjelenni a színpadon. A smink, a szép ruha zavar engem. De amikor a hangszeremhez nyúlok, rendkívül intenzív, szenzuális kapcsolat jön létre, miáltal megszólal egy női hang. Ez az előadás pedig Weöreshöz kapcsolódóan életem stációiról is szól, a nőiség és férfiasság átjárhatóságairól, a kettő közötti tökéletes harmóniáról. Én leszek az egyetlen nő a színpadon, aki médiumként idézi meg a költőt, Fekete Ernő, a Katona József Színház színésze pedig a XXI. századi mágus, aki celebrálja és mozgatja a szereplőket: a nagy szimfonikus zenekart, a férfikart és a férfi zenészeket. És bár a lázadás kifelé sosem mutatkozott meg markánsan rajtam, mégsem álltam be soha a sorba. A hagyományok, az ember alkotta szabályrendszerek nem motiválnak. Aki belülről látja a zene szövetét, az érti, hogy ez egyfajta isteni rend, mely mindezek felett áll.
Klasszikus zene, jazz és az egészen különleges hangzású harangjáték is hallható lesz ezen az estén.
K. Sz.: Sok kísérletezés van ebben. Ez egy zenerotikus folyamat, ami a színpadon fog kulminálni. Olyan természetes íve van, mint a szeretkezésnek, a szerelemnek. Nagyon inspiráló más művészekkel együtt dolgozni és izgalmas az egész kiszámíthatatlansága, hogy akkor és ott majd megnyílnak-e a csatornák, hogyan működik ez a különleges átjárhatóság ég és föld között, Weöres és köztünk. Maga a Müpa belső tere is nagyon izgat. Van az egésznek egy varázslatos monumentalitása. Az a vágyam, hogy azoknak, akik eljönnek a koncertre, szürreális élményben legyen részük, miközben gondolatokat és nagyon sokféle zenét kapnak. Maga a tartalom adja számunkra a szabadságot, mely által a mai világunkhoz hasonlóan mozaikszerűen tudjuk megmutatni az esszenciális sokféleséget. Mint az alkimisták, alkotunk egy új elegyet.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
