Interjú
Nem volt időm elfáradni
2012-09. szám / Bóta Gábor
Mácsai Pál pszichológust alakít az HBO-n hamarosan látható Terápia című sorozatban. Azt mondja, az ilyen szép munka, remek partnerekkel rengeteg energiát vesz el az embertől, de még többet ad. Ebben az évadban a Tótékat rendezi, Örkény darabjának két éve már nekirugaszkodott a színház, reméli, azóta beszélik valamennyire azt a nyelvet,
amin akkor még csak hebegtek. És egy gyerekdarabot is színpadra állít, ami élő hangjáték lesz, a színészek hangja elevenít meg mindent.
Beszélgetésünkkor éppen a Liliomfit próbálják a színházatokban, azt mondtad róla, arról szól, hogy a színház a fennmaradásáért küzd.
M. P.: Liliomfi színházat akar. És hogy vannak emberek, akik mániásan színházat akarnak csinálni, az a világnak általában problémát okoz.
Te is olyan ember vagy, aki mindenáron színházat gründol?
M. P.: A mindenáron talán túlzás. Csak bizonyos körülmények fennállása esetén akarok mindenáron színházat csinálni.
Mi kell ahhoz, hogy színházat csinálj, és mikor hagynád abba?
M. P.: Éreznem kell, hogy kíváncsiak rám. Az a sok lelki és gyakorlati nehézség, ami a színházban előáll, engem rendszerint felvillanyoz. Nem tesz boldoggá, csak felébreszt.
Azt nyilatkoztad, hogy a tavalyi szezonban elfáradni sem volt időd. A Terápia című sorozatban rengeteget forgattál, és mellette kellett mindazt elvégezned, amit különben is.
M. P.: Nagy szerencsém van, mert így volt. Szép munka, remek partnerekkel. Az ilyen feladat rengeteg energiát vesz el az embertől, de még többet ad. Valahogy úgy hat, mint gyerekkorban a karácsonyeste: tovább fent lehetett maradni, másnap mégis korábban ébredtünk, mint szoktunk. Ez a forgatás, akármilyen sok napig tartott is, nem volt monoton, és ösztönzést adott másra is. Tényleg nem volt időm elfáradni.
Azt szokták mondani, hogy ez egy minőségi tévésorozat, ami számomra már-már fából vaskarika. Mennyire lehet sorozatban, amiből például egy-egy epizódot törvényszerűen sokkal rövidebb ideig forgatnak, mint egy mozifilm ugyanannyi ideig tartó részét, és a ráfordított költség is arányosan jelentősen kevesebb, tényleg színvonalat adni?
M. P.: Majd meglátod. Nem érdemes erről többet beszélni, egy anyag vagy jót áll magáért, vagy nem fog neked tetszeni.
El szokták mondani, hogy ez az utóbbi időszak legsikeresebb sorozata, de azt hiszem, sehol nem élt meg többet három évadnál.
M. P.: Hiszen ez összefügg. Annyit írnak belőle, amennyit elvisel. A jó dramaturgia zárt rendszer. Ez nem teleregény, amelynek nincsenek szilárd kontúrjai, mert a történetet évekig nyitva kell hagyni. Ha valaki tudja, hogy honnan hová akar eljutni egy filmben vagy akár regényben, akkor a saját lábán szilárdan álló szerkezetet hoz létre. Azért ért meg ez a sorozat „csak” három évadot, mert ennyi van benne, és nem kezdték el hígítani.
Egyelőre nyolchétnyi műsort forgattatok. Miért csak ennyit?
M. P.: Ennyi az írott anyag.
Nagyon hiszek a beszélgetős műsorokban, de sorozatok esetében azért nem vagyok biztos benne, hogy jó ez. Igaz, hogy most, amikor a legtöbben sok akcióra hajtanak, annyi mindent elklipesítenek, akkor te lényegében ülsz egy fotelban, és pácienseket hallgatsz mint pszichiáter?
M. P.: Igen, igaz.
Ez mitől válik izgalmassá?
M. P.: Miért úgy kérdezel, mint aki már látta, és nem tetszett neki? | hirdetés
 |
|
Ha ezt érzed, az nem erre a műsorra vonatkozik. Én általában maximum öt percet tudok nézni egy sorozatból, de másik ötöt már nem, mert a sematizmusától kiráz a hideg.
M. P.: Én azt tanácsolnám, most utólag döntsd el. Figyelj! Ez a sorozat egy igazi fordulat a tévéműfajban. Nem véletlen a sikere. Ennek a programnak csak azért és éppen azért sorozat a műfaja, mert a témájának ez a helyes kibontási módja. Nem arról van szó, hogy akartak egy sorozatot, és ehhez kerestek valami mesét, hanem volt egy történetük, vagyis öt történetük, ezeken keresztül mondanivalójuk, amelynek kibontásához a sorozat a megfelelő forma.
És mi ez a mondanivaló?
M. P.: Előbb a formáról még. Itt arról van szó, hogy egy pszichológus kezel valakit, és, ha egy pszichológus kezel valakit, akkor minden héten találkozik vele egyszer, ugye?
Igen.
M. P.: Azért csak egyszer lehet menni hetenként, mert ha a terapeutával valamit megértenek, valamire rájönnek, mondjuk kedden, akkor a páciensnek idő kell hozzá, hogy ezt a felismerést feldolgozza, hogy az esetleges újabb lépést megtehessék a következő kedden. Ha tudjuk, hogy a pszichoterápia, mint olyan, így működik, akkor érthető, miért csak sorozat lehet a műfaja. Öt páciens van a film látóterében, egy jön hétfőn, egy kedden és így tovább péntekig. A következő héten ugyanígy. Mindezt izgalmasabbá teszi, hogy maga a pszichológus is bajban van. És természetesen ahogy egy sebész sem tudja megoperálni magát, ő sem lát rá a saját életére. Tehát ő is jár pszichológushoz. A mondanivaló pedig dióhéjban az, hogy dolgainkat jobb érteni, mint nem érteni. Mindannyiunk életében vannak fel nem ismert hatóerők, amelyek munkálnak bennünk, és felszínre hozásuk, megismerésük gyógyító hatású.
Amikor alapítottad az Örkény Színházat, beszélgettünk arról, hogy a Katona József Színháznak már mennyi külföldi vendégjátéka volt. Akkor azt mondtad, nem erre kell törekedni, színvonalas színházat kell létrehozni, és akkor majd lesznek meghívások is. Hogy a Jógyerekek képeskönyve előadását meghívták egy kiadós japán turnéra, az kvázi eredmény?
M. P.: Akkor nevezném eredménynek, ha erre törekedtünk volna. De mindenképpen elismerés, hiszen ezzel az előadással megnyitottak egy színházat Tokióban. Keresték a világban, hogy melyek azok a produkciók, amelyekkel a tokiói közönség érdeklődését felkelthetik. Azok az embereik, akik járták a különböző színházakat, ránk bukkantak, és meghívták a Jógyerekek képeskönyvét.
Mondtak valamit, hogy miért?
M. P.: Igen, rendkívül eredetinek tartották, és nem találkoztak ehhez hasonló hanggal. Ez az egyszerre borzongató, egyszerre parodisztikus és ugyanakkor infantilis, közben nagyon is felnőtt hang az, ami megfogta őket. Én azt hiszem, arról is szó van, hogy ez egy képeskönyv színpadi változata, tehát az előadás erős képekben fogalmaz, az pedig, különösen a zenével együtt, mindenhol hat.
Folytatható ez a hang a színházban, vagy ez egyszeri dolog?
M. P.: Egyszeri, de nem véletlen, hiszen mi fogékonyak vagyunk a groteszkre. Így erre a darabra is azok voltunk, ami korábban más színházakról lepattant. Sok minden teszi alkalmassá a darabra a színházunkat, például a színpad mérete. Ez egy kamaramű. Alkalmas a színészek tehetségének fajtája is. Több minden érett össze.
A Tótékat rendezed majd. Egyszer már elkezdte próbálni a társulat Örkény darabját, aztán végül lemondtátok a már kitűzött bemutatót. Úgy érezted, nem lenne igazán jó a produkció. Szerinted mi az, amit most jobban meg tudtok csinálni, mint évekkel ezelőtt?
M. P.: Eltelt két év, és mára talán beszélünk valamennyire azon a nyelven, amin akkor még csak hebegtünk. Majd kiderül.
Színpadra viszel egy gyerekelőadást is. Mindenki meglepődött, amikor életedben először rendeztél a Budapest Bábszínházban, hogy neked ez milyen jól megy.
M. P.: Ez élő hangjáték lesz. Mikrofonba fogjuk játszani. A szöveg nagyon bájos és effektigényes. Sok helyszínen, sok kaland történik két lóval. A színészek hangja elevenít meg mindent, a nyikorgó ajtótól a Mars-utazásig, a puskalövéstől a Trabantok hangjáig, és azt remélem, ez megindítja a gyerekek fantáziáját. És megértik, hogy mennyi mindent lehet eszköz nélkül, játékkedvből csinálni.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
