Interjú
Játszom, nem dolgozom
2012-10. szám / Szepesi Krisztina
Hobo rengeteg fellépése és színházi feladata mellett különleges, még sosem látott koncertre készül a Művészetek Palotájában november 20-án. Az örömzenész blues-zenével kezdte és bár most temeti, hálával beszél a kezdetekről és arról, mi tartja benne a lelket és az erőt, amire szüksége is van, hiszen az év több mint felét színpadon tölti.
Milyen újdonságokat tervez a november 20-i koncertre?
H.: A legnagyobb „újdonság” lesz a szünet, pályafutásom során most először áll két részből az est. Az első rész címe: A hetedik te magad légy, ami a költészet, a blues, a rock és a mi zenénk kapcsolatát mutatja be. Elhangzanak majd József Attila, Faludy György, Pilinszky János, de Viszockij, Ginsberg, Bob Dylan, Jim Morrison és Tom Waits művei is. A második rész címét Ady Endre verse adta: Történelmi lecke fiúknak. Ez a rész a Hobo Blues Band és a saját pályafutásom olyan dalaiból áll, amelyek a történelemmel és az itt folyó dolgokkal foglalkoznak születésemtől, 1945-től napjainkig. Olyan számok hangzanak el majd, mint a Másik Magyarország vagy a 45-ös blues, de újabbak is lesznek, így a Madárijesztő vagy éppen a Menj vissza vándor, nem lehet két hazád. Póka Egon pedig most dolgozik a teljesen új, Játék a szóval című dalon. Ilyen tematikus műsort soha nem csináltunk még.
Hallható lesz valami a Requiem a bluesért című új művéből is? Miért temeti a bluest?
H.: Mivel még nem készült el, csak egy dalt adunk elő a műből. Úgy érzem, a blues-zenének vége. Elvégezte a feladatát a művészetekben, hiszen megszülte a jazzt és a rockzenét, amiből újabb könnyűzenei műfajok születtek. A feketéknek az a generációja, amelyik a ’60-as években vagy azelőtt játszott bluest, kihalt, a fiatal feketék pedig már nem játsszák ezt a műfajt. Szóval az öregek, B. B. King vagy a fehér veteránok, mint Eric Clapton, Eric Burdon vagy Johnny Winter az utolsó mohikánok. Magyarországon rég abbahagyta mindenki, mert nem találtak benne üzletet. A Requiem a bluesért arról szól majd, hogyan született a műfaj, hogyan került át Európába, majd hozzánk, és mit jelentett és jelent ma is nekem. | hirdetés
 |
|
Tudatosan veszi be a művészeti ágak összes bástyáját?
H.: Ez így alakult és mindig is így volt. 33 évesen kezdtem, és amivel szembekerültem, azt megpróbáltam megvalósítani. Ma is több ötletem van, mint amit meg tudok csinálni. Most például egy filmforgatókönyvre készülök. A zenét hobbiból kezdtem. Doors-, Rolling Stones- és blues-számokat játszottam abban a korban, amikor mások abbahagyták a zenélést, ha addig nem sikerült nekik. Bluest meg nem játszott senki. Azelőtt középiskolai tanár voltam, játszottam filmekben, publikáltam novellákat, és írtam dalszövegeket is olyan kultikus együtteseknek, mint a Syrius vagy a Kex. A Hobo Blues Band az első pillanattól óriási érdeklődést váltott ki, talán mert olyasmit csináltunk, ami akkor nem volt jelen. Aztán a Doorson keresztül megismertem Jim Morrison verseit, melyeket lefordítottam, és később kötetben adtam ki. Aztán összefüggő saját művek következtek, mint a Vadászat, a Tábortűz mellett vagy a Csavargók tízparancsolata. A költészet nekem mindig sokat jelentett, be is építettem a zenekar számaiba. Egy olyan költőzseni segítségével, mint József Attila, néha az ember sokkal jobban el tudja mondani, amit akar, mintha a saját szavaival tenné. De én sose voltam a szó klasszikus értelmében zenész, mint ahogyan színész, író vagy költő sem. Az úton, amin én járok, senki más nem jár.
140 előadása van évente, és azt nyilatkozta, a 2013-as éve is dugig van.
H.: 365 nap van egy évben, minden második napomat otthon, a családommal töltöm. Sosem voltam társasági ember, nem vettem részt a budapesti éjszakai életben. Életemben nem ittam, így kimaradtam egy csomó buliból, amit utólag sajnálok is, hiszen a férfibarátság egyik alapja a közös borozgatás. A családomtól nagyon sok segítséget kapok, és nagyon figyelek arra is, hogy fizikailag is egyben maradjak. Nagyon fontos az is, hogy a közönség évtizedeken keresztül kitartott mellettem, így el is tartottak, vagyis ma is magam választhatom meg a munkámat, amit inkább szerelemnek hívnék. Micsoda ajándék: 67 évesen még mindig játszom és nem dolgozom.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
