PM Online | Korábbi cikkeink

Pincérünk szó nélkül fordul vissza asztalunktól magyar nyelvű étlapért, mikor – ezek szerint váratlanul – magyarul köszönünk neki.
Úgy látszik ritka madár errefelé a magyar vendég, pedig a Bazilika tövében található Café Cathedral egyáltalán nem drága étterem, legalábbis az általa kínált színvonalhoz képest nem az.

A Szent István tér környékén szinte egymás sarkát tapossák a jobbnál jobb, de legalábbis magasabbnál magasabb (ár)színvonalú, trendi vendéglők, így talán érthető, hogy a hazai közönség helyett a külföldi turisták és üzletemberek vannak többségben. A Cathedral árképzési politikája viszont kifejezetten patriótának tekinthető, nem ijeszti el a magyarokat sem. Más kérdés, hogy mégsem jönnek kellő gyakorisággal. Az étterem ragyogó konyhát képvisel, igaz, apróbb stílustalanságoktól, hullámzásoktól sem mentesen. A fürjtojással és ropogós császárhússal tálalt tormaleves íze például remekbeszabott, markáns, mégsem harapós, csípős, de mégis lágy, pont megfelelő, ugyanakkor a benne úszkáló apró pöttyök nem teszik esztétikussá megjelenését. A homogenitás hiányát további hiba fokozza, a szép csésze alá nem passzentos a kistányér, így maga a csésze sajátos bogártáncot jár, csúszkál az alátéten. Ezek sajnos pont olyan apróságok, amelyek egy jó éttermet elválasztanak a tökéletestől. A főételek támadhatatlanok, a kínai csirkesaláta ugyan csak utánérzése az ázsiai konyhának, de még így is remek kísérlet, puha, nedvdús a hús, kellemes a szójaszósz átjárta dresszing, ropog a saláta és a szezámmag, szép a tálalás. Még ennél is magasabb szintű a grillezett branzino (tengeri sügér), egészen friss alapanyagból készülhetett, a külső, bőrös rész roppan, a húsa viszont omlós, ízletes. A zelleres krumplipüré is finom, csakúgy, mint a cukkinis-paradicsomos ragu, ami színben és ízben is feldobja a fogást. A bazsalikomos szósz inkább csak látványosságként van jelen, ilyen pöttömnyi mennyiségben íze nem megállapítható. Sajnos újabb stílushibát regisztrálunk, az egyébként jó minőségű kenyeret kistányérra dobva hozzák ki, és ilyet azért nem szokás. A konyha tovább folytatja a küzdelmet a stílusingadozásokkal szemben, és egy egészen pazar csokoládétortával kényeztet el. Ez valószínűleg a legmesésebb, ami ebből a kategóriából elérhető: a kanál szinte átsuhan a légies tortán, de a csokis massza mégis sűrű, tapadós, súlyos. A hozzá tálalt narancshab is egészen könnyű, a rafináltan keserédes mandarinos szósz pedig pórázon tartja a két léggömböt, hogy azért ne szálljanak teljesen el. A körte créme brulee már kevésbé műalkotás, kicsit ikrás, nehezen kezelhető desszert, de így is kiemelkedően finom, és mindenképpen újszerű. A csokoládétorta mellett még egy kisebb csodára kell felhívni a figyelmet, ez pedig a jéghideg epres limonádé, ami már önmagában elég ok lehet, hogy az ember beüljön egy kis napozásra, szürcsölésre, és közben nézze a fotózkodó külföldi turistákat a Bazilika tövében.