PM Online | Korábbi cikkeink

„Akár egy vígjátékban, amelyben a megváltást hozó hős megjelenését jobb oldalról várják. Ő viszont bal felől lép színre. A nézők mindazonáltal meglepetten, boldogan és egy tapasztalattal gazdagabban mennek haza.

Úgy érzik, hogy a darabnak azért egy kicsit szomorú lett a vége. Merthogy ők jobbról várták volna azt a hőst…” Hans Keilson kisregénye, a Keserédes komédia épp ezért lett keserédes (vagy az eredeti cím szerint, szól mollban), a holokauszt-művektől katarzist szoktunk várni: az ártatlan és nagyszerű hősök vagy pusztuljanak el a nácik kezétől, vagy még nagyszerűbb embermentők segítségével, sok-sok kaland árán diadalmasan meneküljenek meg, esetleg azon az áron is, hogy a hős segítők önmagukat áldozzák fel, és végül ők pusztulnak el.
Ehhez a várakozáshoz képest Keilson eredetileg 1947-ben megjelent műve csalódást okoz. A holland házaspár, Wim és Marie a náci ellenállás segítőjeként befogad egy bujkáló zsidót, aki sok-sok türelemmel végigvárt és végigszorongott nap után még a háború vége előtt meghal egyszerűen tüdőgyulladásban. Tulajdonképpen a holttest eltüntetése jelenti a legnagyobb gondot a párnak, sőt, az ekkor elkövetett apró hiba sodorja őket legközelebb a veszélyhez, de végül ezt is megússzák. Nincs igazi dráma és nincs igazi feloldás: két ember megpróbál segíteni egy harmadikon és végül mindhármukon, de a vélt fenyegetésen is kívülálló okból ez tulajdonképpen kudarcba fullad. Vagyis nem is fullad kudarcba, de nem is sikerül – voltaképpen ez a regény igazi drámája.
A történet zsenialitását a szöveg szikársága erősíti, a regény nyelve sem emelkedik „fölé” a drámátlanságnak. A szereplőkről alig tudunk meg bármit, az összezárva töltött idő alatt sem a holland pár, sem a Nico álnéven szereplő parfümkereskedő előéletéből nem kerülnek elő igazi, nagy titkok. A hősök nem válnak szerethetővé, sőt, a házaspár mindkét tagja voltaképp elég bosszantó, idegesítő figura. A jelenetek kissé képregénykocka-szerűek: látjuk a fenti szobában mozdulatlanul ülő Nicót, a konyhában tevékenykedő Marie-t, akinek a gondolatai szövegbuborékhoz illőn banálisak. A főszereplők közti párbeszédek is egyszerű tőmondatokra, az aktuális ténykedésekre korlátozódnak, nem árulnak el nagy érzelmeket, indulatokat. A történetben rejlő félelmek, kételyek, szorongás megélése az olvasóra marad.