PM Online | Korábbi cikkeink

Kicsit feszengve érkezem, egyrészt mert micsoda hülyeség kézműves sörökre és fröccsökre berendezkedett borbisztrót csinálni, másfelől az egész komplexumnak van egy kivagyi szórakozóhely jellege, hangos zenével, villogó fényjátékokkal.

Szóval étteremnek durva. Szorongásom harmadik, szigorúan személyes oka, hogy éppen abban a boxban kapunk helyet, ahol annak idején naivitásomból származóan korában elképzelhetetlen korrupciós önkormányzati deal megbeszélésének lehetettem akaratlan és teljesen vétlen fültanúja…
De hát ez itt a Belváros, gondolom, itt ilyen mindennap megesik, ráadásul ez még a Pesti Lámpás étteremben történt. A hely teljesen kicserélődött, az Ybl Palota most is ragyogóan szép, a belső kerthelyiséget szépen téliesítették, kellemes a környezet. Felszolgálónk rátermett legény, képben van a konyhát és a borkínálatot illetően is. Utóbbinak azért is örülhetünk, mert az itallapon feltüntetett borok nagy számban hiányoznak a tényleges kínálatból, de vannak helyettük más tételek szerencsére. Ezzel együtt mindenképpen hibának gondoljuk, hogy egy borhangsúlyos bisztró esetében ennyire esetleges legyen a találati arány a nyomdába adott itallap és a kínált borok között, ráadásul azt sem mondhatjuk, hogy túlzottan sokféle bort kínálnának pohárra.
Itt azonban véget is ér a szokásos puffogásunk, mert csupa nagyszerű kulináris élményben lehet részünk. Ráadásul, máshol egyáltalán nem jellemző módon, mindenből kínálnak fél adagot is, hogy több ételt legyen kedvünk kipróbálni. Tegyük hozzá a bőven mért dicsérethez, hogy még a teljes adagok árai sem sokkolóak, a fél adagok így aztán tényleg teret adnak a kísérletezésnek. Korrekt, házi jellegű kenyér, jó minőségű vajjal, ez a fogadókészlet. Utána kicsit hideg, de kifejezetten ízgazdag fácánpástétommal teszünk próbát. Az erősen vadhúsos ízű patét kellemesen édes birslekvár és barátságos kis briós kíséri, és teszi mintegy harmonikussá az összhatást. Ha valahol tanyasi csirkéből kínálják a rántott csirkét, annak a legritkább esetben szoktam ellenállni (értsd: soha), és most sem bánom meg a döntést. A csirkedarabok kis, papírral bélelt kosárkában érkeznek, frissek, forrók, ropognak a panírban. (Japán „pankó” morzsára gyanakszunk, de hogy így van-e, az nem derül ki.) A forró csirkefalatokat külön tálalt, mártogatós, hideg remuládmártás kíséri utolsó diadalútjukra. Másik főételünk kicsit összetettebb kompozíció: a vajpuhára párolt mangalicapofa lencsés szósszal és roppanósra sült kelkáposztacsíkokkal érkezik. Minden falat külön öröm, és szemre is igen tetszetős a tányér összeállítása.
A desszertből ugyan nincs fél adag, de nem probléma: az egész adag, kívül roppanós, belül olvadós, forró csokiszufflé eltűnik pillanatok alatt, ráadásul itt is működik az eddig is jellemző hőmérséklet-ellentétes játék. A kísérő itt rezgő, könnyű mangóhab, amelyet ráadásul vékony réteg mentalevél-dara is ellenpontoz. A kreatív konyha mellé jó borok, precíz és kedves felszolgálás. Mi kell még? Indulás, egy-kettő!