Összeállítás
Célpont: Fehér Ház
2013-03. szám / Gulya István
Az amerikai elnök rezidenciája számos filmben jut kisebb-nagyobb szerephez. Legtöbbször csak jönnek-mennek, kormányoznak és intrikálnak benne, de néha porig rombolják, vagy
huncutkodnak a helyiségeiben. A frissen mozikba kerülő Támadás a Fehér Ház ellen (bemutató: április 4.) című thriller apropóján csokorba gyűjtöttünk néhányat.
Dave (1993, rendező: Ivan Reitman)
A Fehér Házi-rend megzavarása: Agyvérzést szenved az aktuális amerikai elnök, Bill Mitchell (Kevin Kline), ám stábja, élén a dörzsölt főtanácsadóval (Frank Langella), nem esik kétségbe, hogy elveszíti a munkáját: egy megszólalásig hasonló alteregót találnak egy átlagos fickó, Dave Kovic (szintén Kline) személyében. A helyettesítés legnagyobb próbája, hogy a simlisségbe nem beavatott elnöki asszony (Sigourney Weaver) észreveszi-e a személycserét. Úgy tűnik, nem. Holott a First Lady nem együgyű. Mint megtudjuk, azért asszisztál a szerepjátékhoz, mert tetszik neki a „pót” elnök. Mint nemes célú politikus – s mint férfi egyaránt.
Nemzetbiztonsági szempontok: Olykor felrebbennek a pletykák, hogy a Nagy Emberek hasonmásokat alkalmaznak, erre az amerikai elnököt illetően nem találtunk elfogadható bizonyítékot (egy filmes poén erejéig Kline a Wild Wild West – Vadiúj Vadnyugatban mint titkosügynök elnökre fazonírozza magát). Ha tényleg történik efféle „személycsere”, teljes mértékig törvényellenes, bár ha akképp esik meg, mint a filmben, miszerint az első ember intézményének előnyére válik, a (választó) nép nem feltétlenül háborogna. Veszélyfaktor: 3/5.
Szerelem a Fehér Házban (1995, rendező: Rob Reiner)
A Fehér Házi-rend megzavarása: A mandátuma végéhez közeledő liberális (és özvegy) Shepherd prezident (Michael Douglas) újraválasztási kampányára készülődve megszerelmesedik, a bimbózó kapcsolat eleinte még a politikai hadjárata javára is válik. Ám vonzalma szép tárgyáról, a környezetvédelmi aktivista hölgyről (Annette Bening) később kiderül, dacos ifjoncként az ország csillagos lobogóját égette nyilvánosan. A nyerésre álló újbóli elnökaspiránsra lecsap a konkurencia. A szívnek azonban nem lehet parancsolni, Párizs (itt: Washington) nem ér meg egy misét.
Nemzetbiztonsági szempontok: A politikusok is emberek, nehezen bírnak a libidójukkal. A botránysajtó persze nem az érzelmekkel, hanem a testiséggel foglalkozik. Az elnöki történelem két legnagyobb csajozó-gépe John Fitzgerald Kennedy és Bill Clinton volt, ám egyik sem bukott bele a nőügyeibe. A „legfelsőbb polcon” egyébként a támadhatóságot magas labdaként kínáló viszony nem megengedett. Esetünkben: ma még csak zászlópörkölés, holnap hazaárulás? Veszélyfaktor: 2/5.
A függetlenség napja (1996, rendező: Roland Emmerich)
A Fehér Házi-rend megzavarása: Csápos és bűzös ufók pusztító inváziója éri bolygónkat, ráadásul a Nagy Amerikai Nemzeti Ünnep, a függetlenség napja elő-előestéjén. Eleinte mindenki fél, de aztán inkább dühös: a tehetséges programozó (Jeff Goldblum) azért, mert nem sakkozhat apjával, a vadászpilóta (Will Smith) azért, mert nem sültcsirke-partyzhat a kedvesével, Whitmore elnök (Bill Pullman) pedig azért, mert felperzselik az országát. Egy számítógépes vírus és egy jól elhelyezett atombomba azonban javunkra billenti a mérleget – így lesz július 4-e összföldi népünnepély. | hirdetés
 |
|
Nemzetbiztonsági szempontok: A földön kívüli „sáskahad” halálsugara nemcsak az Empire State Bulidinget (stb.), hanem a Fehér Házat is telibe trafálja. Az épület elporlad, de az elnök és a rendszer túléli, és azzal biztat, hogy az emberiség kicsinyes – politikai – marakodása eztán a múlté. Ha ennek ára a Ház veszte volna, sokan nem is bánnák. Mindenesetre a paradicsomi földi közéleti állapotokat azóta is rendületlenül várjuk… Veszélyfaktor: 5/5.
Támad a Mars! (1996, rendező: Tim Burton)
A Fehér Házi-rend megzavarása: A vörös bolygóról jött, nitrogénszívó, nagyagyú törpék először a jó szándék ígéretével közelítenek felénk, de, mint utóbb világosság válik, pusztán azért, hogy jól halomra gyilkoljanak, és megszállják Földünket. A naiv Dale elnök (Jack Nicholson) bízik, de ráfázik. Gonosz gyilkos-törpék randalíroznak Washingtonban, Las Vegasban és szerte a nagyvilágon (Párizsban, Londonban, Moszkvában, az indiai Agrában stb.). A vírusként ható „jódlizó” country-zene azonban megteszi a hatását, és az emberiség megmenekül.
Nemzetbiztonsági szempontok: „Ak-ak-ak” – vakkantgatnak a marsi lények, miközben játékpisztolyszerű sugárvetőikből szórják a halált, a Fehér Házat sem kímélik, a First Lady (Glenn Close) és Nancy Reagan csillárja is odavész. Míg a bunkerbe bújt vezérkar és az elnök megsemmisül, a rezidencia néhány találatot leszámítva megússza. Ismét újrakezdhetjük – de az bizonyos, hogy hiába vagyunk ellenállók, Slim Whitman Indian Love Call című fülbe és agyba mászó „slágerét” a jövőben (is) kerülni fogjuk. Veszélyfaktor: 3/5.
Gyilkosság a Fehér Házban (1997, rendező: Dwight H. Little)
A Fehér Házi-rend megzavarása: Igen súlyos „üzemzavart” jelez, ha elhagyott (női) holttestet találnak a Főhivatal félreeső zugában. Márpedig így történik, az ügy megoldása az eltökélt washingtoni gyilkossági nyomozóra (Wesley Snipes) vár. Bízik csalhatatlan rendőrszimatában, miszerint a látszat félrevezető, és nem kósza szexuális bűncselekményről van szó, hanem masszív politikáról, s a szálak egészen magasra vezetnek. Szívóssága mit se érne a belső segítség, a titkosügynöknő (Diane Lane) hathatós közreműködése nélkül.
Nemzetbiztonsági szempontok: Az elnöki irodában elkövetett szándékos emberölésről ez idáig nem tudunk. Vagy mert soha nem is történt, vagy mert jól dolgoznak a takarító biztonságiak (meg a kommunikációs osztály), és leleplezetlenül maradt. Ám amennyiben mégis megesne ilyen szörnyűség, biztosan elérne az első emberig, és nem hagyná sértetlenül a posztján. Különösen ha valóban és bizonyíthatóan érintett a dologban – mint ahogyan egyébként a filmben látható. Veszélyfaktor: 4/5.
+ 1: Az elnök emberei
A mozi- és tévéfilmek java elsősorban az amerikai elnök személyének otthont adó helyszínként használja a Fehér Házat (az említettek mellett: Egy kis gubanc, Fruska Gate, Tizenhárom nap – Az idegháború stb.), ez alól kivétel Aaron Sorkin forgatókönyvíró és kreátor zseniális tévésorozata, Az elnök emberei, ami főleg párbeszédeiben és karaktereiben erős és egyedülálló. Sorkin (aki nem mellesleg a Szerelem a Fehér Házban forgatókönyvét is jegyzi) 1999–2006 között írta Josiah Bartlet demokrata elnök (Martin Sheen) és Fehér Házi csapatának izgalmas történetét.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
