PM Online | Korábbi cikkeink

Trendnek egyelőre túlzás volna nevezni, de mintha egyre több hely nyílna olyan ambícióval, hogy a gasztronómia egy-egy alegységét, elágazását mutassa be. Az egyik ilyen a Dunyha vendéglő, amely libára specializálódik. Az ötlet amiatt is remek,

mert egészen különös módon Pesten kizárólag Márton-nap környékén lehet a hentesnél libahúst kapni, és az éttermek is csak november környékén szűk egy hétig kínálnak libafogásokat. Mintha az ezen kívül eső 51 héten nem volna igény, érdeklődés a liba iránt. (A kisszámú, egész évben kapható kivétel a méregdrága libamáj, illetve a csak korlátozottan felhasználható füstölt mell, füstölt comb.)
Ebből a felismerésből született hát meg a Dunyha, amely a hatalmas Petneházy lovas-bungalós konglomerátum (egyik?) éttermeként működik. Hangulatos, egyáltalán nem túlzásba eső, falusias, háztáji berendezés, sparhert és az adekvát bisztrós feketetábla. A személyzet sokat látott, szállodás vendéglátásban edződött csapatnak tűnik, figyelmes, kedves, de sokszor inkább csak a rutinjára hagyatkozik, mondván, nagy baj nem szokott történni. Sajnos a konyha is leginkább a kitaposott úton halad, váratlan csodákkal nem rukkol elő, de igazán panaszkodni sincsen mire.
A libakocsonya szépen adjusztált előétel, kicsit nehéz vágni a húst, de tulajdonképpen csak ebbe köthetünk bele, a kocsonya rezgős, savanykás és tiszta, a frissen reszelt torma üdítő, hozzá zöldségek: retek, télies paradicsom, kanadai paprika, újhagyma és lilahagyma. A nagymama maceszgombócos libalevese a korrektség mezsgyéjén marad, bár nem tudom, kinek a nagymamája tálalta háromfelé: tisztára szűrt leves, külön két gombóc, egy harmadik kübliben zöldség és kevéske libahús. A leves jó, forró, tiszta, de nem maradandó élmény, ennél jobb maceszgombócos levesekért is bent lehet maradni a város belsejében, nem éri meg a kirándulást. A kétszemélyes bőségtál mindig lutri, elvileg keresztmetszetet ad a konyháról, másfelől meg nem biztos, hogy minden a legjobb formájában kerül elénk. Ezúttal jó választásnak bizonyult.
A hely nagyon büszke kemencéjére és a kemencés csemegékre, ezen a bőségtálon is számos ilyen étel akad. A libamájon vastag, kemencés pörzsréteg keletkezett, ami váratlan, de nem kellemetlen, maga a máj omlós, nem grízes, jól elkészített szelet. A kemencés libacombtól nem kell elájulni, leginkább az ízesítés, a bátorság hiányzik, mert amúgy a bőre is, a moderált mennyiségű zsírréteg és a szaftos hús is rendben van. Fokhagyma, rozmaring vagy más fűszerféleség viszont elkelne neki még a pácolásnál, tűzdelésnél, mert így csak egy átlagos sült marad. Libakolbásszal egyre több helyen kísérleteznek, a Dunyhában feltálalt változat a jó kísérletek közé tartozik: feszes, friss, jó ízű. A köretek közül a hagymás és a párolt káposzta jó, ropogós, a sült krumpligolyók viszont érdektelenek és nagyon sokan vannak. És hát muszáj kitérni rá: a sólet kifejezetten gyengécske, abszolút a babfőzelék irányába maszatol, kár, hogy itt érezhetően nem vetették be a legendás kemencét. Csalódás, noha a rajta lévő, díszként értelmezhető két vékony libamellszelet nem rossz.
Mákos gubával vigasztalódunk, ez tényleg eltalált desszert, szikkadt kifliből, friss tejes-mákos szaftban és emlékezetesen kiváló, üde és folyós, házi szilalekvárral meg vaníliasodóval. Mondhatnánk, hogy minden jó, ha a vége jó, de azért a helyzet nem ilyen egyszerű, ehhez kicsit sokat kellett autózni.