Hiánygazdálkodás
2008-25. szám / WG
Az utóbbi másfél-két évben nemcsak a száma nőtt meg jelentősen a lemezt kiadó hazai zenekaroknak, de a népszerűségük is.
Sokan kacsintgatnak közülük külföld felé, de egyelőre még csak keveseknek sikerült aránylag biztos lábbal átlépni az országhatárt. A hazai könnyűzene helyzetéről a Radio Café zenei főszerkesztőjével, a lemezkiadót is igazgató Nestával beszélgettem.
Neked mindjárt két kiadód is van, a Mama Records és a MAMAZONE. Előbbi már valamennyire ismert, az utóbbi viszont egészen új alakulat.
N.: A Mama Records egyfelől egy hagyományos értelemben vett kiadó, másfelől pedig egy internetes lemezbolt. A kínálat az ízlésemet tükrözi, olyan zenékkel foglalkozom, amit magam is szeretek, s amiket szívesen megosztok azokkal, akik erre nyitottak. Sok olyan kiadványom van ezek között, amik egyébként nem kerülnének be az országba. De ez csupán egy hobbi, s most úgy néz ki, januárban be is zárom a boltot. A MAMAZONE nem kiadó, hanem egy management és publishing cég. Olyan zenekarokkal foglalkozunk, olyanok lemezeit adjuk ki és népszerűsítjük külföldön, amelyeket erre érdemesnek találunk. Sokat járok zenei vásárokra, szakmai rendezvényekre, s igyekszem megnézni, mire lehet érdeklődés. Jelenleg a Kereskes Band és a Ferenczy Gyuri zenéi tartoznak hozzánk.
Popzenével nem is foglalkoztok?
N.: De azért azzal is. A MAMAZONE-ban ketten vagyunk. Én viszem a folkot, a társam pedig, Jeges Zsolt, aki egy hozzám hasonló megszállott, pedig az indie-vonalat (Gonzo, The Trousers). De amit érdemes külföldre vinni, az úgynevezett világzene. A popzenébe nem nyúlok bele, mert mindegyik piac nagyon zárt, nehezen enged be bármit is, és mindegyik országnak megvan a sajátja. Egyébként is lemezt eladni nagy tételben bárhol a világon, ez szerintem utópia. Talán amit érdemes, hogy külföldi rádiókhoz eljuttatni a zenei anyagot, esetleg filmekhez vagy reklámokhoz. De most csak a világzenéről beszélek, s abban még ránk nem került sor. Voltak már a brazilok, a balkáni rezesek, szinte mindenki. Viszont mindig kell a friss, az új. Az egzotikum jelleggel pedig mi is operálhatunk. Érdeklődés mindenesetre már van irántunk.
Ez az érdeklődés okot adhat végre némi reménykedésre?
N.: Sajnos inkább nem. Pedig a sanszunk meglenne, mert a külföldiek érdeklődők. De hiába mutogatom a szakmai rendezvényeken a zenéinket, általában ugyanaz a válasz: bólogatnak, majd azt mondják, ez még nem az a szint, kéne még kicsit gyakorolni. Nem szól olyan jól, nem annyira érdekes, nem néznek ki jól, a színpadi munkájuk semmilyen, és legfőképpen nem eredeti. Aztán ha mégis tudok olyat felmutatni, ami megfelelő, mert azért van egy-két ilyen muzsikánk, akkor elém raknak egy katalógust, tele jobbnál jobb, eredeti zenével. Nem eggyel, nem kettővel, hanem sokkal. De ez addig így is marad, amíg vannak országok – például a románok, a franciák, a németek vagy a skandinávok –, akik profi módon és ezerrel tudják nyomni a zenekaraikat, az előadóikat. | hirdetés
 |
|
Ha Romániában meg tudják ezt tenni, akkor nálunk miért nem?
N.: Azért, mert nálunk éppen bezárni készül a Magyar Zenei Exportiroda, aminek éppen ez lenne a feladata, kifelé terjeszteni a magyar zenét. De nem kap pénzt, amiből normálisan működni tudna. Miközben a PANKK-program meg elszór pár milliót eladhatatlan lemezekre. Az előbb sorolt országokban és még jó párban viszont működik ilyen intézmény, s keményen tolják mindenfelé, meglehetős sikerrel, a saját zenéiket. Mi meg nem.
Ez azt jelenti, hogy a periférián maradunk?
N.: Amíg hiszünk az ingyenebédben, amíg azzal számolunk, hogy majd valaki más oldja meg helyettünk ezt az ügyet, addig igen. El vagyunk kényelmesedve, mert nem jöttünk rá, hogy ez is egy iparág, ahol verseny van, ahol tétje van annak, amit csinálsz. De nálunk nincs. Nálunk nem erény, ha valaki saját ízt tesz a zenéjébe, amikor lemezt anélkül is ki tud adni. Hány olyan magyar zenekart ismersz, amelyek az életüket teszik fel a zenélésre? Nem sokat. Kint a sport mellett a zene jelenti a kiugrási lehetőséget a napi szürkeségből. Bárhol a világban napi 10 órát gyakorolnak a zenészek 3 éven keresztül, mire letesznek valamit az asztalra, nálunk meg egy hónap után kiadnak egy lemezt, mert a PANKK vagy valamelyik haverod támogat. De a határon átlépve az albumod már senkit nem érdekel.
A PANKK nekem egy ilyen „nesze semmi, fogd meg jól” dolognak tűnik…
N.: Mert az is. A szándék eleinte, hogy támogassuk a klubokat, nemes volt. De klubélet azóta nincs, bezzeg van egy csomó lemez, amit meg támogatnak, 2008-ban, akkor, amikor a lemezeladás halódik. Megint egy tipikusan magyar sztori, hogy kinek a kije tud minél több pénzt kivenni valahonnan. Innen lehet, úgyhogy ebbe nyomnak, a Magyar Zenei Exportirodából meg nem, úgyhogy az megszűnik. Szoktam előadásokat tartani a Rajk-szakkolégiumban leendő közgazdászoknak zenei managment témában, és mindig felteszem nekik a kérdést: mikor vettetek utoljára lemezt, de kezdő magyar zenekarét. Szerinted hányan vettek? Megmondom. Sehányan.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
