Fekete Tamás utolsó alkotói korszakát mutatja be a Magyar Nemzeti Galéria július végéig látogatható időszaki kiállítása.
 A 2007-ben elhunyt kiváló szobrászművész végrendeletében hagyományozta a most kiállított tizenhárom kisplasztikát az intézményre, amely – élve a Reneszánsz Év rendezvénysorozat biztosította közfigyelemmel – a 14–15. század nagyjelentőségű építészének, Brunelleschinek apropóján nyitotta meg a kis tárlatot. A reneszánsz alkotó nevéhez legtöbben a firenzei dóm kupolájának megépítését kapcsolják, de az építészet fejlődésében nem kisebb jelentőségű az általa megalkotott szerszámok, nagy teherbírású gépek megtervezése, kidolgozása, a tudatos, aprólékos tervezőmunka megteremtése sem. Fekete Tamás Ferenczy Béni műhelyében tanult szobrászatot, közben maga is szerszámkészítőként és szerszám-konstruktőrként dolgozott. Életéről Szász Imre: A világ így ér véget című gyönyörű kisregényében olvashatunk. Fekete a szerszámkészítő alkotói korszakához tért vissza kései éveiben. Egy retrospektív önálló tárlat minden bizonnyal betekintést adna „nagyszerű kisplasztikáiba”, amelyek a hatvanas-hetvenes években született, egészen egyedi hangvételű, bronzba öntött életképeket, csendéleteket hozták magukkal, most azonban az 1994-től haláláig tartó Brunelleschi sorozatra fókuszálódik a figyelem. A megkapó szépségű, többségében sárgaréz, márvány, onix alapú szerkezeteket természetesen üvegbúrák védik a látogatók kíváncsiskodó kacsóitól, de tudható, hogy valamennyi szerkezet mozgásra képes, betölti „funkciótlan funkcióját”. A szerszám-szobrok egészen aprólékosan, gondosan kidolgozottak, képesek az erőátvitelre, valamennyit Brunelleschi jegyzetei, tervei ihlették, a reneszánsz művész munkássága előtt emelnek kalapot. A miniatűr műremekek valami egészen mély komolyságot, lenyűgöző szépségük mélyén szikárságot, komorságot sugároznak. Szerszámok, de eszköztelenek. Mozdulnának, de már nem lehet.
Magyar Nemzeti Galéria |
vissza
vissza a lap tetejére
