PM Online | Korábbi cikkeink

Portugáliáról leginkább két dolgot tudunk: Cristiano Ronaldót és hogy az Igazából szerelemben Colin Firth elgajdol egy lánykérést ennek az országnak a kattogósan dallamos nyelvén, majd a helyiek igazi bulit csapnak á la szegény mediterrán rokon. Salazar diktatúrájáról már

kevesebben hallottak, de nincs is tán ennél szebb elegy: egy szépséges ország szépséges fővárosában szabadság-szerelem témájában ekettőkellnekem-ezni.
De távolabbról futunk neki, a borongós Bernből indulunk (táncsodállakámdenemszeretlek), ahol is egy magányos szobatudós megment egy lányt az öngyilkosságtól. A lány később csak egy könyvet és egy piros kabátot hagy hátra, meg egy lisszaboni vonatjegyet. Tudósunk, a szódásüveg-szemüveges Jeremy Irons el is indul délre, és kisvártatva a könyv szerzőjének kalandos életét tanulmányozza a mosolygós luzitánok szívélyes közreműködésével. Sajnos a könyv, amely áramütésként járja át a megfáradt prof testét-lelkét, olyan falvédőbölcsességekkel van tele, melyekhez képest Paulo Coelho maga a szikár minimalizmus. És nemcsak a mondatok csöpögnek a habos cukortól, a képek is aranyló napfénytől lucskosan inkább mennének el egy pékség reklámjának, mint az élet értelmét kereső, a szabadság-barátság-szerelem témakörét egyaránt tolla hegyére tűző művészfilm átgondolt képsorainak. Természetesen a vonósok keze a film végére leszárad, annyit húzzák az édes mollokat.
Inkább hívnám portugál országimázsfilmnek a filmet (mely gondosan kerüli a diktatúra felszámolásának kényes kérdéseit, sokkal fontosabb, hogy Irons új szemüveget kapjon), mint komoly produkciónak. Kínos, hogy az európai művészfilmes színészelit Bruno Ganztól Charlotte Ramplingon át Martina Gedeckig tiszteletét teszi egy-egy féldimenziós karakter eljátszására (amit még meg is bocsátunk). De hogy a 91 éves Christopher Lee-t is belerángatták ebbe a tinglitangliba? (Legalább egy sárgalap.)

Éjféli gyors Lisszabonba (16)
(Night Train to Lisbon)