„…a meglehetősen önállóan gondolkodó ember … ritka, mint a fehér holló” – olvassuk e nagyszerű könyv 165. oldalán.
Ritka, sajnos. A legtöbben azt mondják, amit beléjük manipuláltak, érzelmi alapon, hisztérikusan acsarkodnak, dobálózva olyan szavakkal, mint magyarság, polgári értékek, liberalizmus vagy épp demokrácia és populizmus.
Ilyen korszakban az ilyesfajta könyv úgy kell, mint egy falat kenyér, mondanám, de tudom azt is, hogy épp azok nem olvassák el, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. A helyesírási szótárakat nem analfabéták forgatják, ez felettébb szomorú – viszont igen nagy hasznát vehetik azok, akik törekednek a „hejesen” írásra.
John Lukács könyve számomra egy illúziótlan, nagyon sokat tudó ember bölcs elemzése, elmélkedése a jelenről és a jövőről. Történész, de figyel a bűnözés terjedésére és a világ „technikai tobzódására” is. Azt mondja, a huszadik század végén az újkor is véget ért. Azt mondja, hogy az alkotmányos demokráciából könnyen lehet nacionalista populizmus, az „emberi természetet ismervén brutális uralkodó osztályok emelkedhetnek föl...” Tényleg véget ért az újkor? A Nyugat alkonyát élnénk? Tényleg nyakunkon a populizmus veszélye? Többek közt ezekben a kérdésekben segít tisztábban látni John Lukacs, aki a magyar kiadás előszavát megható módon így írta alá: Lukács János.
Optimistának épp nem nevezném. De ha az ember világosan megfogalmazza, mi lehet, az olykor talán esetleg segíthet abban, hogy ne az legyen. |
vissza
vissza a lap tetejére
