PM Online | Korábbi cikkeink

A „Mert szeretet nélkül én meghalok” Vajda Miklós harmadik „szerzői” kötete – és Bajor Gizi mindhárom könyvben fontos szerepet kap. Nem meglepő, hiszen Vajda sokszorosan neki köszönheti az életét – kezdve attól,

hogy a színésznő mutatta be későbbi szüleit egymásnak, a háborúban búvóhelyet szerzett neki és anyjának, illetve az Anyakép amerikai keretben egyik lenyűgöző jelenetében is megörökítve kimentette őket a Városmajor utcai nyilasházból. Így az Éj volt, egy síró magyar költővel az ágyon portrékötetben szereplő két elemző emlékezés után egy sajátjogú könyvet is szentelt Bajor Gizinek.

A sztori maga is meglehetősen izgalmas: az első világháború alatt az ügyvéd távkapcsolatban kényszerül élni ifjú menyasszonyával, az éppen befutó színésznővel, akit azonban közben elcsábít a gazdag és befolyásos báró. Fenntartható-e a szerelem? Tartósítható-e az egymás nélkül nagyon különböző élmények mellett? Marasztalható? Vagy csak helyettesíthető? A „fordulatokról” maguk a szereplők tudósítanak leveleikkel, melyek – úgy tűnik – komoly mennyiségben maradtak fenn és kerültek a kutató Vajda Miklós kezébe.
A közreadó sajátos műfajt választ: nem jegyzeteli gondos filológus módjára, kiegészítve a vonatkozó újságcikkekkel, kritikákkal, a szereplők későbbi visszaemlékezéseivel, naplóival – de nem is ír belőle egy dokumentumokon alapuló levélregényt, nem írja meg a „hiányzó” leveleket, nem költ hozzá hatalmas, fellengzős drámát. A szövegeket ugyan nem teljességükben közli, de egyebekben nem szerkesztget, igyekszik a levelekben az egymáshoz tartozókat megtalálni, egy-egy megjegyzéssel egészíti csak ki az olvasottakat, óvatos és igen szubjektív találgatásokkal jelzi finoman a háttérben – talán – zajló lelki drámákat, ki nem mondott bántásokat, bántódásokat.
Mert a levelek voltaképp, minden locsogó bőbeszédűségük ellenére nem nagyon sokatmondóak. Bajor Gizi és Vajda Ödön választékos gyöngédséggel írnak arról, milyen nagyon hiányzik a másik. A háború alatt befutó színésznő ír a rengeteg szerepről, amiben játszik, gondosan beszámol az éneklésért kapott plusz gázsiról, a kényelmetlen háttartásról, amire Júlia halálakor kényszerült, a színigazgató lefegyverző kedvességéről, de nem bonyolódik hosszas szerepelemzésekbe, sem a karrierjéről, a jövőjéről szóló fejtegetésekbe – és a titkolt kapcsolat nyoma is inkább csak gyanakvó nagyítóval láttatható. Vajda Ödön is meglehetősen szűkszavú az átélt élmények taglalásában, a közölt levelekből kivilágít az egyetlen bekezdése, amiben irodalmi igénnyel panaszkodik arra, milyen őrjítő, hogy negyedik évét sikkasztja el életének a háború. Hatvany báró levelei – mert ő titkos harmadik – bár nem sok maradt meg (vagy jött létre egyáltalán), a türelmetlen, szenvedélyes és bármit megszerző szeretőről mutatnak markáns képet.